Archívum

Oldal 65/77

NYÁR: AZ ERDŐTÜZEK SZEZONJA

Az utóbbi évtizedekben viszonylag gyakoribbak az erdőtüzek hazánkban. Ennek okai az éghajlati szélsőségekben, a kevesebb csapadékban, a magasabb éves átlaghőmérsékletben, valamint a hótakaró nélküli telek sorozatában keresendők.

PROMÉTHEUSZ AZ ERDŐBEN

„Nem haragszom a tűzre, de vigyázni kell vele, mert óriási károkat okozhat. Az erdőtüzek zöme emberi gondatlanságból keletkezik”- kezdte beszélgetésünket Antal Zoltán, a KEFAG Zrt. erdőőrzési felügyelője, akit ma már egyaránt maguk közé valónak tartanak a tűzoltók és az erdészek.

KIRÁNDULÁS A FÖLD ALATT

Bár hazánk területének mindössze 1,5 százalékát alkotják karsztosodásra alkalmas kőzetek, igen nagy számban fordulnak elő bennük különböző genetikájú és jellegű barlangok. Alakjuk és méretük a befoglaló kőzettől, a kialakító folyamat jellegétől, erősségétől és időtartamától függően igen változatos. Jelenleg mintegy 4100 barlangot tartunk nyilván, közülük tíz utcai ruhában is látogatható.

AZ ALFÖLD-FÁSÍTÁSI TÖRVÉNY

Erdőt az Alföldre! – adta ki a jelszót Kaán Károly 1919 karácsonyán, amelyet előbb újságokban, majd önállóan, röplap formájában is terjesztettek. A karácsonyi cikk azután a hazai síkvidéki, illetve alföldi erdőtelepítések programadó írásává vált. Sőt – csaknem száz év múlva – napjainkban is vissza-visszanyúlunk egy-egy érvéhez, az Alföld-fásítás pedig továbbra is időszerű cél.

ZÖLD A ZÖLDBEN

Egyszer szeretném megfesteni a nyári erdő megannyi zöldjét. A zöldnek azt a leírhatatlanul sok árnyalatát, amire nincsenek szavak. Azt, amelyikben ott játszik a napfény, a fenyvesek kékbe forduló színét, és a tisztások magányosan ragyogó lombjait. Az a sok zöld oly színpompás együtt est alkot, miközben védelmezőn ölel, ha süt a nap, ha esik, vagy szél zaklatja a leveleket. Beleburkolózni a zöld rengetegbe, róni az utat naphosszat, kényelmes bakancsban, lazán, mintha a természet része volnék, az hozná meg az ihletet.

A FÉLELMETES LÓDARÁZS

A lódarázs erdeink lakója, tehát ugyanannyi joga van ott élni, mint az őznek, a futrinkának, vagy a harkálynak. Ha támad, azt nem gonoszságból teszi, hanem saját, illetve társai életének védelmében. Figyeljünk rá, tartsuk tiszteletben, kerüljük el! Így jó eséllyel megúszhatjuk a vele való kellemetlen találkozást.

PARLAMENTI VITA AZ ÚJ FÖLDTÖRVÉNYRŐL

A múlt héten több mint négy órán keresztül vitatták meg az országgyűlési képviselők a tavaly júliusban benyújtott, majd októberben tárgyalni kezdett új földtörvényhez érkezett módosító javaslatokat.

GÁLÁS MEGEMLÉKEZÉS

Május 23-án Budapesten, a Millenáris Parkban tartotta központi jubileumi ünnepségét a KITE Zrt., amivel lezárult a megemlékezések jegyében telt rendezvénysorozat. Előbb a KITE alapító elnökének, Szabó Istvánnak a könyve jelent meg még tavaly októberben, majd idén januárban régiónként szerveztek találkozókat a különösen fontos partnereiknek, végezetül pedig Budapesten tartottak országos konferenciát, amelyen több mint ötszáz vendég vett részt. Ezen a tanácskozáson megjelent Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára is.

ÚJ FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY, ÚJ KONCEPCIÓ

Az új földforgalmi törvény tervezetét tárgyalja az Országgyűlés, amit június 10-ei zárószavazással kíván elfogadni a testület. Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára szerint ez azt is jelzi, hogy nem kerülhet sor érdemi társadalmi vitára. Ugyanakkor szólni kell arról, hogy milyen helyzetet állít elő a törvény életbe lépése, mert totális bizonytalanságban érezhetik magukat az ágazat szereplői, a termelők, a földtulajdonosok. ígéret maradt, hogy a földforgalmi törvénnyel együtt tárgyalják az üzem- és az integrációs törvényt, ám jelenleg a két törvénytervezet nincs a kezükben, így tartalmukról vagy szerkezetükről semmit nem lehet tudni.

ÚJ IDŐPONT, VÁLTOZATLAN SIKER

Töretlen sikerrel zárult a megszokott időponttól eltérően rendezett 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok. A házigazda Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., a stratégiai partner MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft. valamint a kommunikációs partner Magyar Mezőgazdaság Kft. mindent megtett azért, hogy a régi tradíciókkal rendelkező kiállítást ezúttal is színvonalasan rendezzék meg.

A JELEN ÉS A JÖVŐ TALÁLKOZIK BÁBOLNÁN

Bérci Balázs, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatója minden reggel végigjárta a kiállítás területét. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy mindenütt rendben mentek a dolgok: stratégiai partnerükkel, a MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft.-vel ismét sikeres kiállítást rendeztek.

A GÉPEKÉ VOLT A FŐSZEREP

Az IKR Zrt. szántóföldi gépbemutatója közvetlenül a megnyitó után kezdődött és a kiállítás látogatói rövid idő alatt megtöltötték a lelátót. A gyakorlati bemutató szervezői ezúttal is sok újdonsággal szolgáltak, hiszen csaknem kéttucat gépet és gépkapcsolást vonultattak fel. A megszokotthoz képest most nem a cég teljes kínálatát, hanem az aktualitás jegyében a zöldtakarmánybetakarítás, a tavaszi munkák gépeit, újdonságait láthatták az érdeklődők.

VIGINTÁZÓ GABONAFÓRUM

A debreceniek búzatanácskozását május 30-án tanterembe kényszerítette az időjárás. Aznap végig esett, így a kis- és nagyparcellás kísérleteket személyesen nem tekinthették meg az érdeklődők, bár a korábban készített felvételeken az egyes növényvédős cégek képviselői meg tudták mutatni, hogy az ő készítményük mennyire hatásos egy-egy megbetegedés vagy kártétel ellen. A mostani tanácskozás a huszadik volt egyfolytában, ezért is adtuk címéül a deákok viginta kifejezését.

KUKORICÁZNI JÓ

A Magyar Kukorica Klub Egyesület a közelmúltban tartotta az V. Kukorica Termésverseny évadindító rendezvényét. A Székesfehérvár-Kisfaludon tartott eseményen bemutatták az Év Kukorica Hibridjét, szó esett a termés-versenyről, csakúgy, mint az idén várható növény-egészségügyi problémákról vagy a tápanyag-utánpótlás lehetőségeiről.

TERVEZZ ÉS ÉPÍTS EGY KLASSZ GÉPET!

Hazánkban jelenleg hat helyen folyik mezőgépészképzés, de az intézmények összesen kevesebb, mint 100 hallgatót bocsátanak ki évente (tavbaly 86-ot vettek föl), és ez a létszám nem elégíti ki az ágazati igényeket. Különösen azokat keresik, akik már tanulmányaik alatt felfedezik magukban az elhivatottságot jövendőbeli szakmájuk iránt. Az ő elhivatottságuk és a kereslet komolyságának bizonyítására remek alkalom volt a CLAAS-UniTech idei mérnökversenye, amit a napokban tartottak a CLAAS törökszentmiklósi gyárában. Mint kiderült, vannak ilyen g fiatalok: a verseny indulói az elmúlt hónapokban több 11 ezer órát töltöttek először pályázatuk, majd a feladatként kiírt arató-cséplőgép elkészítésével, hogy a döntőn végül megmutathassák: gépük működik, s nemcsak megy, de aratni is képes.

A GÁTŐRHÁZTÓL A KÉTHEKTÁROS TELEPIG

Az új békéscsabai, majd a megújult pécsi, dombóvári és zalaegerszegi telephely megnyitása után újabb beruházásba kezdett az Axiál Kft. Szolnokon. Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető és Pintér Zsolt ügyvezető a napokban rakta le a barnamezős beruházással épülő központ alapkövét a Tisza-parti városban. Az újabb korszerű központ megépítése annak a telephely-fejlesztési programnak a része, melynek célja a korszerű és nagy teljesítményű mezőgazdasági és építőipari gépek igényeit kiszolgálni képes alkatrész- és szervizszolgáltatás biztosítása. Ezzel, s a jövőben elkészülő beruházásokkal az országban bárhol elérhetők lesznek egy 50 kilométeres sugarú körön belül.

A PALÓC MOJITÓ

Szelei Sándor a pálinka szerelmese, éjjel-nappal tud róla mesélni, akár úgy is - ahogy beszélgetésünk során tettük -, hogy meg sem kóstolja. Lelkesedéssel magyarázta a szakma buktatóit, markáns véleményt megfogalmazva az ágazatban zajló folyamatokról. - A pálinkának is be kell járnia azt az utat, amit a bornak: '80-as évek elejétől lassan tértünk át a kannás borról a minőségi italokra - vont párhuzamot a Márkházi Pálinkafőző Társaság társtulajdonosa a pálinkával.