Oldal 67/69
Erdeink királyának, hazánk legfenségesebb nagyvadjának, a gímszarvasnak a viselkedése nyárutón, kora ősszel megváltozik – megkezdődik a párzási időszak, a szarvasbőgés. Miként részesülhetnénk ebben a csodálatos élményben? Ehhez ad jó tanácsokat Guzsik Alfréd, az Ipoly Erdő Zrt. vadászati főfelügyelője.
„Talán nem véletlen, hogy a Vadgazdálkodási Intézet igazgatója lettem, mert mindig is a vad érdekelt. Nem maga a vadászat, hanem a vad”– adta meg a választ Faragó Sándor, a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem rektora arra a kérdésre, hogyan lett a vad elkötelezett barátja.
Az ősz a gombagyűjtés csúcspontja az erdőkben. Egyik évszak sem múlja felül ezt a fajgazdagságot és egyedszámot. Ennek feltétele azonban a bőséges – a talaj fölső rétegét átáztató – csapadék és a reggelenkénti harmatképződés. Idén – legalábbis augusztus közepéig – nem kényeztette el a természet a gombákat kedvelő és gyűjtő embereket. Szinte alig találtunk nyáron szedhető tinórukat, galambgombákat, csiperkéket. Talán az ősz jobb lesz.
Száz évvel ezelőtt más volt a vidéki emberek erdőhöz való viszonya, többször és változatosabb okokból járták az erdőket. Figyelemmel kísérték a gyümölcsök lelőhelyét, minőségét, a várható termést, hiszen az a tudás a táplálkozás fontos részét biztosította. Talán érdemes volna tanulni eleinktől...
Az erdészmunka a természet megfigyelésén és a természetes folyamatok felismerésén alapszik. A természetben gyakran felfedezhető vezérelv a „pazarló biztonság”. Gondoljuk csak el, egy tölgyfa 50-60 éves korától 100-200 éves koráig terem. Még ha bőségesen csak 3-6 évenként is, akkor is hány millió utódot hoz létre? Végül, ha elpusztul, helyét 100-200 év múlva újra csak egy öreg tölgy foglalja majd el.
Országnyi néző kedvence Cserhalmi György, akiről karakteres színházi alakítások és kétszáz filmszerep után már nem könnyű újat mondani. A hivatásos erdészek mégis tartogattak meglepetést: állítják, hogy a kitűnő művész közülük való, s mint ilyet, tiszteletbeli erdésznek tekintik.
Az ország egyik legfátlanabb területén, a Nagyalföld szívében számos természeti, kulturális, történelmi értéket rejtő erdőterületet kezel a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt., melyek méltón jelennek meg a hazai közkedvelt turisztikai látnivalók térképén. Az örökségül kapott még meglévő gyöngyvirágos-tölgyes állományokon túl a több évtizedes Alföldfásítással létrejött erdők változatosságát kihasználva alakított ki és üzemeltet parkerdőket, erdei iskolát, öko-turisztikai központokat az erdőgazdaság, hogy az alföldi erdő is alkalmassá váljon a pihenésre, kikapcsolódásra, a szabadidő kulturált, hasznos eltöltésére.
Nyaralásunkat már-már el is ronthatják az apró vérszívók. Ráadásul nem csupán jelenlétük zavaró, még veszélyesek is: betegségeket terjeszthetnek vagy csípésükkel allergiás reakciókat válthatnak ki. Természetesen nem kell elbújnunk előlük. Inkább vegyük fel a harcot ellenük!
Környei László nyugdíjas gépészmérnök közel fél évszázada készít intarziákat. Munkáinak ihletője, anyaga és gyakorta témája is maga a fa. A kisebb táblaképek mellett nagyszabású fali dekorációk is kikerültek a keze alól, amik jórészt kulturális intézmények közösségi tereit díszítik. Képeit országszerte számos kiállításon ismerhett ék meg a látogatók, és eljutott ak Európa távolabbi tájaira is.
A kirándulás vagy túra jó esetben a tervezéssel, majd a pakolással kezdődik. Amikor azonban megterveztük az útvonalat, kiválasztottuk az időjárásnak megfelelő felső- és alsóruházatot, azt is el kell dönteni, mit vigyünk magunkkal, hogy minden kéznél legyen, ha kell, de ne cipeljünk semmit fölöslegesen. Az összekészített holmikat aztán legcélszerűbb hátizsákba pakolni, az ugyanis a csípőnkre és a hátunkra, azaz arra a helyre illeszkedik, ahol a terheket a leghosszabban tudjuk viszonylag kényelmesen viselni. És így a kezünk is szabadon marad. De milyen is a jó hátizsák?
Az emberiség évezredek óta használja a fát. Meggyújtja, hogy melegítsen és világítson vele, valamint mechanikai és fizikai tulajdonságait kihasználva járműveket, épületeket, műalkotásokat, eszközöket készít belőle. A fát megmunkálni nem is olyan egyszerű, mint hinnénk. Szinte művészet. Gondoljunk a gyönyörű kézzel faragott kapukra, zsalukra, díszekre, emléktáblákra, vagy csak a reneszánszukat élő fa konyhai eszközökre.
A rousseau-i mondat: vissza a természethez, talán soha nem volt olyan időszerű, mint napjainkban. A gyorsétt ermek művilágában, a mesterségesen készített ételféleségek korában a legjobb, amit tehetünk: olykor visszavonulunk; a természet lágy ölén, a halkan ropogó tűz mellett, szeretteink társaságában sütjük meg egyszerű étkeinket. S ez többet jelent minden szónál… Most néhány ötlett el segítjük a szabadtéri sütkérezést.
Erdeinkben sajnos nagyon elterjedt az engedély nélküli motorozás, quadozás. A korábban csöndes és békés turista- és sétautakon mind többször bőgnek fel crossmotorok. A gyakran iszonyatos hanggal dübörgő, két-, illetve négykerekű járművek nemcsak a zajos városból kiszabadult, nyugalmat kereső természetjárót zavarják meg, hanem az erdő lakóit, a vadakat is, akik pánikfélelemmel menekülnek az életükért.
A Zalaerdő Zrt. Magyarország délnyugati részén valamivel több mint 56 ezer hektár erdőt kezel, amely hat erdészeti tájban helyezkedik el. A Göcseji-dombság földrajzi, alaktani megjelenésében, az erdők fafajainak összetételében őrzi leginkább az ősi táj jellegét, a zalai dombvidékre jellemző változatos képet.
Több mint 2300 éve valószínűleg Arisztotelész jegyezte le először, hogy az éjjeli rovarok vonzódnak a fényhez, de a jelenség egyértelmű magyarázatát még ma sem ismerjük. Nagyon hasznos információk forrása ugyanakkor, hogy az adott kor színvonalának megfelelő fényforrásokkal (gyertya, petróleumlámpa, később hordozható áramfejlesztővel működtetett lámpák) rovarászok hadai gyűjtötték és gyűjtik ma is az éjjeli rovarokat.
Bármennyire is meglepő, az ország legfátlanabb vidékén, Békés megyében három település, Gyula, Sarkad és Doboz határában az erdősültség meghaladja az országos átlagot. Egybefüggő hatalmas rengeteget alkotnak a zömében őshonos fák, ami alföldi viszonylatban ugyancsak ritka jelenség. Már honfoglaló őseink is felfigyeltek a terület értékeire, így az államalapítástól kezdve oklevelek, feljegyzések szólnak arról, milyen kincseket is rejtenek a Körösök vidékének erdei.
Vadregényes tájak, elfelejtett falvak, burjánzó természet, sűrű, haragos zöld, elegyes lomberdők és robajos zajjal megriadt szarvas rudlik és vaddisznó kondák fogadják a Tolnai-hegyhát déli részére érkező, kíváncsi vándorokat. A szinte soha nem hallott települések és a körülöttük meghúzódó erdős rengetegek sok-sok történetet, emléket, mesebeli tisztásokat, lassan csörgedező forrásokat rejtegetnek.
A török kiűzése, majd a Rákóczi-szabadságharc után a 18. század az újjáépítés évszázadaként vonult be a magyar történelembe. Az újjáépítés természetesen érintett e az erdők ügyét is, miközben az 1700-as évek a modern kori erdészeti tudományok megteremtésének időszaka Európában.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
