Oldal 47/81
Megalakulásának 65 éves évfordulóját ünnepelte a NEFAG Zrt. A jubileum méltó megünneplésén arra vállalkoztunk, hogy feldolgozzuk a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. és jogelődjeinek múltját, történelmét, és azt a felkutatott régi emlékek, dokumentumok, fényképek kíséretében kiadványban adjuk közre.
Piros magköpenyének kivételével a tiszafa valamennyi része az emberre és a páratlan ujjú patásokra halálosan mérgező alkaloidát tartalmaz.
Amikor a Vértesi Erdő Zrt. a Vértes összefüggő tömbjéből, a Vértesi Tájvédelmi Körzetből kiemelt egy területet – amely a Vértes Szíve Természetpark nevet kapta –, akkor azt az elképzelést váltotta valóra, hogy az örökségturisztikai látványosságokhoz kapcsoltan az ökoturizmust erősítse.
Az emberek többsége a végtelen szabadságra vágyik. Olyan helyre, ahol a tekintet felmérheti a messzeséget, ahol ráébredhet, hogy ő is csak része a természetnek, és semmi esetre sem ura, és ahol érezheti azt a jóízű magányt, messzeséget és végtelenséget, amelyet csak a gondolkodó, s érzelmeinek utat engedő ember érezhet, ha „belép” egy számára még ismeretlen tájba. Ilyen vidékre érkezik az utazó, ha a keleti országrész felé, a Kis-Sárrétre veszi az irányt.
Van, aki lavina alól embereket, van, aki kidobott kutyát, macskát ment. Szelekovszky László évtizedek óta fát, folyót, gyepet véd a pusztulástól. A sokoldalú, gyakorló mezőgazdász, környezetvédő szakember könyvekben is megörökíti a veszendő értékeket. Munkája révén éppoly otthonos Békés megyében, mint szülőföldjén, a borsodi Sajó-vidéken.
Valljuk be, nem igazán hízelgő, ha valakit hörcsögtermészetűnek titulálnak. A jó arasznyi hosszú kisemlősről kialakult negatív kép a hajdani szántóvetőktől ered, akik tudták, hogy a mezei hörcsög összeférhetetlen, nemigen tűri meg fajtársai közelségét, és sarokba szorítva még az emberre, kutyára is rátámad.
Mintegy másfél évszázaddal ezelőtt hazánkban megszokott látvány volt a keselyűk jelenléte. Ezt bizonyítja az is, hogy csak a fakókeselyűnek több mint egy tucat elnevezése volt használatos: hívták szőke dögöncnek, míg az Alföldön leginkább griffmadárként emlegették. Ma már jobbára csak az állatkertben láthatjuk.
A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány 2012 júliusában kezdte meg működését. Elsősorban a középhegységek területén eltűnt, balesetet szenvedett emberek felkutatásában, technikai mentésében segítenek.
Egyik pillanatban még a talajszinten oktat, a következőkben pedig a lombok közül trillázik. Egy percre sem áll meg, mindig van mondanivalója. Ő Bimbó Brigitta, s bár mesébe illőnek tűnhet, nem kitalált a név. A Vackor Vár „Terézanyujának” beszélgetésünk közben is cikázik a szeme, igyekszik mindent befogni, nem maradhat le semmiről. Ő a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Kecskemét- Hetényegyházán található erdei iskolájának pörgős-lelkes motorja.
„Mintha teljesen máshol lennénk!”– ámulnak el sokszor még a helyi gyerekek és pedagógusaik is, mikor néhány napot a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Házánál töltenek. És valóban, az Alföld szívében, Szolnok város szélén található erdészeti erdei iskola a környezeti nevelés olyan szigete, amely rengeteg felfedeznivalót és kalandot rejteget.
A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. Kab-hegyi Erdészete a Magas-Bakony déli oldalán, és a Kab-hegyen működik. Az erdészet a korábbi Ajkai és Herendi Erdészet összevonásával jött létre, 15 756 hektáros területéből 14 600 hektár erdővel borított.
A kitermelt faanyag mozgatásának módja alapvetően a terepviszonyoktól függ. Hegyvidéken, a meredek – sokszor köves, sziklás vagy vízmosásokkal szabdalt – oldalakban már a ló és a speciális erdészeti gépek sem tudnak dolgozni; egyetlen faanyag-közelítési technológia marad csak, a kötélpályás fakitermelés.
Hazánk erdeit, mezeit járva, vagy éppen lakóhelyünk környékén a parkokban pihenve mind gyakrabban találkozhatunk újabb és újabb idegenhonos, az ember által kontinensünkre behurcolt fajokkal. Például az Észak-Amerikából érkezett, Csehországban elengedett pézsmapockok már Európa jelentős részét benépesítették.
A Z-vírus terjedését az emberiség eddig nem volt képes megállítani. Reményt adhat az a tény, hogy egyes források szerint bizonyos embercsoportok nem fertőződtek meg és eddig elszigetelten élték túl a zombi-katasztrófát.
Ünnepélyes alkalomból találkoztam Orbók Ilona csíkszeredai erdőmérnökkel, Sepsikőröspatakon. Éppen az Országos Erdészeti Egyesület Kaán Károly- emlékérmét vette át az egyesület 147. erdélyi vándorgyűlésén. A szakma rangos elismerését, az erdőgazdálkodásért végzett kiemelkedő gyakorlati és szellemi tevékenységéért érdemelte ki. Még a díjátadás megható pillanataiban is a természetesség és derű áradt belőle, ami az egész életét jellemzi.
Az 1956-os „októberi vihar” elmúltával újjáéledő soproni főiskolán a következő évben faiparimérnök-képzést kezdtek, amelyből az Erdőmérnöki Kar mellé 1962-re kinőtt a Faipari Mérnöki Kar. A soproni intézmény a két kara alapján már megkaphatta az egyetemi címet. Ennek megfelelően az 1962–63. évi tanévet a földművelésügyi miniszter, Losonczi Pál nyitotta meg, s adományozta a soproniaknak az Erdészeti és Faipari Egyetem (EFE) címet.
A tájjellegű ételekhez a 20. század egyáltalán nem volt kegyes. Korábban bárhová utaztunk a világon, száz kilométerenként más-más ételt készítettek a helyiek, az ételek receptje pedig településenként változott. Az ipari robbanás és a modernizáció aztán elmosta ezeket a különbségeket, ezért is nagy érték, ha Zalába utazva még ma is élvezhetjük a régi ízeket.
Sorozatunkban a természetből ellesett ritka, avagy különös pillanatokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A képhez természetesen mindig tartozik egy fotós, a párosukat pedig gyakran egy izgalmas történet köti össze.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
