Találkozásunkkor épp budapesti túra-ismerősök vendége volt. Együtt indulunk vissza a szülőfalujába, Császárra. Az úton zavarba ejtő biztonsággal navigálja a volánnál ülő fotós kollégát. Honnan tudja, épp mikor merre kell fordulni? – csodálkozunk. „Érzem” – válaszolja, majd halkan hozzáteszi: „Régen sokat jártam erre.”
Merthogy huszonéves koráig élte az egészséges, sportos fiatalemberek életét. Lovagolt, motorozott, vadőrnek tanult, dolgozott. Aztán lassan eltünedeztek a kontúrok, a színek, jött a homály, és napról napra szűkült a látótér. Vele együtt az élet szabad mozgástere is. Szembaján műtét sem tudott segíteni. Újra kellett mindent gondolni.
Túrák
Tóni világéletében szerette a természetet, lételeme volt a szabad bóklászás, hívta az erdő. De hogy látássérültként mekkora elszántság kellett társakat keresni és nekivágni egyenesen az Országos Kéktúrának, azt elképzelni is nehéz. Fölkereste a Magyar Természetjáró Szövetséget, és kérte, segítsék gyerekkori álmát beteljesíteni. „Tízéves forma lehettem, mikor láttam Rockenbauer Pál csodálatos filmjét a tévében, és azóta vágytam rá, hogy én is bejárjam, megismerjem a sok természeti, és ember építette szépséget. A Másfélmillió lépés Magyarországon szerintem nagyon sok nézőt ösztönzött erre.”
Rengeteg szervezéssel, odaadó segítőkkel négy és fél hónap alatt Tóni nemcsak a Kéktúrát, de a teljes Országos Kékkört is végigjárta. Tehát az Alföldi Kéktúrát és a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát is. Útja Írott-kőtől Hollóházáig, Sátoraljaújhelytől Szekszárdig, s onnan ismét Írott-kőig vezetett. Persze közben pihenőkkel, és téli szünettel. Közel 2500 kilométerrel a bakancsában és megszámlálhatatlan élménynyel a lelkében most nekünk mesél. Gyöngyvirágillatú tavaszi erdőkről, az esőáztatta őszi avar fanyarkás szagáról, bá- Akinek igazán színes a világ 6. évfolyam 2016/5. 13 RipoRt mész alföldi mezei nyulakról, zuhatagos patakmedrekről, kaptatós hegygerincekről, ősöreg fákról, amiket nagyon szeret. „Kedves nekem Tatán a tóparti vén platán, amit még a Kalapos király idejében ültethettek, Bátaszéken meg a hatalmas molyhos tölgy. A nagy öreg fákból sugárzik valami megmagyarázhatatlan erő, bölcsesség. Jó odamenni, megölelni, megsimítani a törzsüket, és elgondolni, mi mindent láthattak, amíg a magból kikelve ekkorára nőttek 100-200-300 év alatt.”
Kalandok
Ahogy autónk közeledik Császárhoz, azt mondja: „Ez már a mi vidékünk, ez a bársonyos dombság. A közelben a száki műemléktemplom. Szeretek oda kirándulni. Emlékszem, milyen gyönyörű, ahogy az alatta elterülő halastavakat a lemenő nap megvilágítja.”
Hazaérve édesanyja, és nővére fogadja a „vándort”. Mi pedig megcsodáljuk a falon a vadbőröket, trófeákat, a lovasversenyek díjszalagjait – Tóni szerzeményeit korábbi életéből. A mostaniról pedig a gombostűkkel teletűzdelt országtérképek vallanak. A színes pöttyökből a túraútvonalon érintett állomások füzére rajzolódik ki. Ági mama korholásnak álcázott büszkeséggel mondja a fiáról: „Amibe beleteszi magát, azt nagyon komolyan csinálja. Régen a vadőrség, a lovaglás, most a túra. Hároméves volt, amikor először nekiindult. Beöltözött teljes harci díszbe: kis csizma, zöld ruha, fogta a lámpát, a játékpuskát, és irány az erdő! Csak épp nem szólt senkinek. Szarvasbőgés idején, hűvös szeptemberi estén az egész falu őt kereste. Végül a vadászok találtak rá, és ők védték meg attól is, hogy elnáspángoljam. Később is gondoskodott róla, hogy ne unatkozzunk. Biciklivel 15 métert repült, motorral az IFA alá, traktorral az árokba, fejtetőre…”
Tóni csak mosolyog, és elismeri „voltak kaszkadőr-mutatványok”. De mindig önállóságra nevelték, megszokta, hogy kivágja magát a nehéz helyzetekből. Édesapja is vadőr volt, sokat tanult tőle, vadásztak is együtt. Már évek óta nincs közöttük. A fia őriz tőle egy becses, szép tárgyat. A derékszíján egy agancsrózsából kifaragott övcsatot, amit édesapja készített, és viselt. Ahogy elnézem, a pólója is egyedi emlék: „Tóni a Kéken” felirattal és a túraállomások pecsétjeivel.
Hív, nézzük meg a közeli rétet, amin nyaranta lovasversenyeket tartanak. Előbb még meg kell ismernünk Tóni lovát. Az udvaron két kutya, sok baromfi, birkák, és hátul a karámban a kisbéri gidrán félvér sétálgat komótosan. „Régen többet lovagoltam, most már a túrázás miatt egyre kevesebb idő jut rá. Dórika ellustult, már nem lelkesedik túlzottan, ha viszem a nyerget. – nevet a gazdája. A serleget, díjszalagokat előző lovammal, Müzlivel érdemeltük ki.”
Az Egresi réten harmatos a fű, megül a pára a völgy fölött. Törékeny őszi kikericsek lila tölcsérei közt lépegetünk. Jó harminc éve Tóni édesapja egy lovas barátjával meglátta a területben rejlő lehetőséget, és összejöttek augusztus 20-án a helyi lovas emberek. Azóta kinőtte magát a lovas rendezvény. Lovaspálya épült, komoly fogathajtó-, díjugrató versenyeket tartanak.
Élmények, barátok
Tóni olyan biztonsággal mozog a terepen, hogy teljesen megfeledkezünk látássérültségéről. Így aztán kis híján a patakban köt ki, mert utolsó pillanatban szólunk, hogy a híd odébb van. A túrákon vajon hogyan oldják ezt meg? „Önjáró vagyok, mint egy T72-es harckocsi. Megy előttem egy ember, aki a nagyobb terepakadályokat jelzi rövid vezényszavakkal: kidőlt fa, pocsolya, belógó ág. Nem kell vezetni, elég irányítani. Egy masszívabb vándorbottal járok túrázni. Ráadásul a kísérőktől, túl a gyakorlati segítségen, remek tájleírásokat is kapok. A Kéktúrán végig nagyon lehetett számítani az erdészetekre. Nemcsak a szálláshoz, étkezéshez segítettek hozzá, de sok helyen kitűnő kísérőről is gondoskodtak. Hála és köszönet a sok jóért! Amikor a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. területén jártam, minden áldott nap egy-egy hivatásos erdész kísért és szakszerű, alapos kiselőadást tartott a növény és állatvilágról.” Kalandok, kalamajkák? Persze, azok is akadnak. „Volt, hogy sátorveréskor eltört a sátorrudazat, sebtében meg kellett barkácsolni. De aludtunk a Balatonfelvidéki Válluson rendezvénypajtában, Káptalantótiban focipálya öltözőjében is. Ettől még színesebb a túra.”
Alighanem jó túratárs lehet, mert sokfelé hívják, útjait a Kéken a Turistamagazin is követte. Saját laptopján, speciális képernyőolvasó program segítségével maga is kapcsolódik a netközösséghez. A napokban viszont szép, személyes meghívást kapott: Böjte Csaba atya várja Dévára…
Tóni, kerek a világ? – kérdezem. „Sok jó élmény ér a túrázással, barátokat is kapok. Talán egy szívdobogtatós tavasz párt is hoz nekem, mert azért a családalapításról nem tettem le.”
