Oldal 46/80
Gere Attila közel negyven éve cserélte az erdészköpenyt vincellérkötényre. Ma már a legtekintélyesebb hazai borászok egyike, aki vegyszerek nélkül műveli ültetvényeit. Az utóbbi években pedig újra fellángolt benne az erdő iránti lelkesedés is.
A Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Dabasi Erdészeti Igazgatósága mintegy 11 ezer hektáron gazdálkodik a Duna-Tisza közi homokháton. A kezelt területnek azonban csak kevesebb, mint a felén áll erdőtervezett erdőállomány, az erdőgazdálkodás honvédelmi rendeltetést támogató és közcélú tevékenységekkel egészül ki.
Érik a tölgymakk, a bükkmakk, a juhar- és a kőrismag, a gyűjtésnek azonban szigorú szabályai vannak, hogy ne kockáztassuk az erdők természetes megújulását.
Nemcsak a tavaszi újjászületéskor és nyáron, hanem az őszi hónapokban is gazdag gyümölcsválasztékkal várja az erdő a kirándulókat. Számos ehető és gyógyhatású finomság terem a fákon, bokrokon ebben az évszakban is. Ezekből mutatunk be néhányat. Szemezgessünk azonban óvatosan, mert az erdei termések, bogyók egy része fogyasztásra alkalmatlan.
A szövetkezeti, a szovjet típusú, gyakorlatilag oszthatatlan tulajdonforma a magyar erdészet történetében teljesen új volt. Kialakulása ugyan a mezőgazdaság szocialista átalakításával már az 1950-es évek elején elkezdődött, csak jó egy évtized múlva vált jellemzővé. Az erdők ugyanis nem tartoztak bele a mezőgazdaság kollektivizálása „főcsapásába”, sőt a tulajdont és a használatot illetően évekig tartott a bizonytalanság.
Gál Sándor történelmet írt, hiszen először fordult elő az Év Erdésze Verseny kilencéves múltjában, hogy valaki másodszor is megszerezze a kitüntető címet. A Zalaerdő Zrt. kerületvezető erdészének a neve 2010 után idén is felkerült a vándorkupára, szerinte ezek után kollégái közül jó néhányan tróndöntésre készülnek.
Sorozatunkban a természetből ellesett ritka, avagy különös pillanatokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A képhez természetesen mindig tartozik egy fotós, a párosukat pedig gyakran egy izgalmas történet köti össze.
Az állami erdőgazdaságok sokat tesznek azért, hogy bakancsos turistaként bejárhassuk egész Magyarországot. Turistautakat újítanak meg, szálláshelyeket korszerűsítenek és építenek, erdei iskolákat és kisvasutakat üzemeltetnek, a sorra létrehozott és rendszeresen karbantartott kilátókból pedig a magasból tárul elénk a táj, föntről csodálkozhatunk rá természeti és kulturális értékeinkre. Újonnan indított sorozatunkban az erdőgazdaságok egy-egy kilátóját ajánljuk Olvasóink figyelmébe, felfedjük történetét, segítünk a megközelítésükben és a közeli látnivalókból is szemezgetünk.
Megalakulásának 65 éves évfordulóját ünnepelte a NEFAG Zrt. A jubileum méltó megünneplésén arra vállalkoztunk, hogy feldolgozzuk a Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. és jogelődjeinek múltját, történelmét, és azt a felkutatott régi emlékek, dokumentumok, fényképek kíséretében kiadványban adjuk közre.
Piros magköpenyének kivételével a tiszafa valamennyi része az emberre és a páratlan ujjú patásokra halálosan mérgező alkaloidát tartalmaz.
Amikor a Vértesi Erdő Zrt. a Vértes összefüggő tömbjéből, a Vértesi Tájvédelmi Körzetből kiemelt egy területet – amely a Vértes Szíve Természetpark nevet kapta –, akkor azt az elképzelést váltotta valóra, hogy az örökségturisztikai látványosságokhoz kapcsoltan az ökoturizmust erősítse.
Az emberek többsége a végtelen szabadságra vágyik. Olyan helyre, ahol a tekintet felmérheti a messzeséget, ahol ráébredhet, hogy ő is csak része a természetnek, és semmi esetre sem ura, és ahol érezheti azt a jóízű magányt, messzeséget és végtelenséget, amelyet csak a gondolkodó, s érzelmeinek utat engedő ember érezhet, ha „belép” egy számára még ismeretlen tájba. Ilyen vidékre érkezik az utazó, ha a keleti országrész felé, a Kis-Sárrétre veszi az irányt.
Van, aki lavina alól embereket, van, aki kidobott kutyát, macskát ment. Szelekovszky László évtizedek óta fát, folyót, gyepet véd a pusztulástól. A sokoldalú, gyakorló mezőgazdász, környezetvédő szakember könyvekben is megörökíti a veszendő értékeket. Munkája révén éppoly otthonos Békés megyében, mint szülőföldjén, a borsodi Sajó-vidéken.
Valljuk be, nem igazán hízelgő, ha valakit hörcsögtermészetűnek titulálnak. A jó arasznyi hosszú kisemlősről kialakult negatív kép a hajdani szántóvetőktől ered, akik tudták, hogy a mezei hörcsög összeférhetetlen, nemigen tűri meg fajtársai közelségét, és sarokba szorítva még az emberre, kutyára is rátámad.
Mintegy másfél évszázaddal ezelőtt hazánkban megszokott látvány volt a keselyűk jelenléte. Ezt bizonyítja az is, hogy csak a fakókeselyűnek több mint egy tucat elnevezése volt használatos: hívták szőke dögöncnek, míg az Alföldön leginkább griffmadárként emlegették. Ma már jobbára csak az állatkertben láthatjuk.
A Kékes Kutató-Mentő Alapítvány 2012 júliusában kezdte meg működését. Elsősorban a középhegységek területén eltűnt, balesetet szenvedett emberek felkutatásában, technikai mentésében segítenek.
Egyik pillanatban még a talajszinten oktat, a következőkben pedig a lombok közül trillázik. Egy percre sem áll meg, mindig van mondanivalója. Ő Bimbó Brigitta, s bár mesébe illőnek tűnhet, nem kitalált a név. A Vackor Vár „Terézanyujának” beszélgetésünk közben is cikázik a szeme, igyekszik mindent befogni, nem maradhat le semmiről. Ő a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Kecskemét- Hetényegyházán található erdei iskolájának pörgős-lelkes motorja.
„Mintha teljesen máshol lennénk!”– ámulnak el sokszor még a helyi gyerekek és pedagógusaik is, mikor néhány napot a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Házánál töltenek. És valóban, az Alföld szívében, Szolnok város szélén található erdészeti erdei iskola a környezeti nevelés olyan szigete, amely rengeteg felfedeznivalót és kalandot rejteget.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
