Kategória: Lapszemle

Oldal 65/77

A FÉLELMETES LÓDARÁZS

A lódarázs erdeink lakója, tehát ugyanannyi joga van ott élni, mint az őznek, a futrinkának, vagy a harkálynak. Ha támad, azt nem gonoszságból teszi, hanem saját, illetve társai életének védelmében. Figyeljünk rá, tartsuk tiszteletben, kerüljük el! Így jó eséllyel megúszhatjuk a vele való kellemetlen találkozást.

PARLAMENTI VITA AZ ÚJ FÖLDTÖRVÉNYRŐL

A múlt héten több mint négy órán keresztül vitatták meg az országgyűlési képviselők a tavaly júliusban benyújtott, majd októberben tárgyalni kezdett új földtörvényhez érkezett módosító javaslatokat.

GÁLÁS MEGEMLÉKEZÉS

Május 23-án Budapesten, a Millenáris Parkban tartotta központi jubileumi ünnepségét a KITE Zrt., amivel lezárult a megemlékezések jegyében telt rendezvénysorozat. Előbb a KITE alapító elnökének, Szabó Istvánnak a könyve jelent meg még tavaly októberben, majd idén januárban régiónként szerveztek találkozókat a különösen fontos partnereiknek, végezetül pedig Budapesten tartottak országos konferenciát, amelyen több mint ötszáz vendég vett részt. Ezen a tanácskozáson megjelent Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, Czerván György, a VM agrárgazdaságért felelős államtitkára, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, valamint Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára is.

ÚJ FÖLDFORGALMI TÖRVÉNY, ÚJ KONCEPCIÓ

Az új földforgalmi törvény tervezetét tárgyalja az Országgyűlés, amit június 10-ei zárószavazással kíván elfogadni a testület. Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkára szerint ez azt is jelzi, hogy nem kerülhet sor érdemi társadalmi vitára. Ugyanakkor szólni kell arról, hogy milyen helyzetet állít elő a törvény életbe lépése, mert totális bizonytalanságban érezhetik magukat az ágazat szereplői, a termelők, a földtulajdonosok. ígéret maradt, hogy a földforgalmi törvénnyel együtt tárgyalják az üzem- és az integrációs törvényt, ám jelenleg a két törvénytervezet nincs a kezükben, így tartalmukról vagy szerkezetükről semmit nem lehet tudni.

ÚJ IDŐPONT, VÁLTOZATLAN SIKER

Töretlen sikerrel zárult a megszokott időponttól eltérően rendezett 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok. A házigazda Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft., a stratégiai partner MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft. valamint a kommunikációs partner Magyar Mezőgazdaság Kft. mindent megtett azért, hogy a régi tradíciókkal rendelkező kiállítást ezúttal is színvonalasan rendezzék meg.

A JELEN ÉS A JÖVŐ TALÁLKOZIK BÁBOLNÁN

Bérci Balázs, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. ügyvezető igazgatója minden reggel végigjárta a kiállítás területét. Jóleső érzéssel nyugtázta, hogy mindenütt rendben mentek a dolgok: stratégiai partnerükkel, a MAHIR Kiállítás és Rendezvény Kft.-vel ismét sikeres kiállítást rendeztek.

A GÉPEKÉ VOLT A FŐSZEREP

Az IKR Zrt. szántóföldi gépbemutatója közvetlenül a megnyitó után kezdődött és a kiállítás látogatói rövid idő alatt megtöltötték a lelátót. A gyakorlati bemutató szervezői ezúttal is sok újdonsággal szolgáltak, hiszen csaknem kéttucat gépet és gépkapcsolást vonultattak fel. A megszokotthoz képest most nem a cég teljes kínálatát, hanem az aktualitás jegyében a zöldtakarmánybetakarítás, a tavaszi munkák gépeit, újdonságait láthatták az érdeklődők.

VIGINTÁZÓ GABONAFÓRUM

A debreceniek búzatanácskozását május 30-án tanterembe kényszerítette az időjárás. Aznap végig esett, így a kis- és nagyparcellás kísérleteket személyesen nem tekinthették meg az érdeklődők, bár a korábban készített felvételeken az egyes növényvédős cégek képviselői meg tudták mutatni, hogy az ő készítményük mennyire hatásos egy-egy megbetegedés vagy kártétel ellen. A mostani tanácskozás a huszadik volt egyfolytában, ezért is adtuk címéül a deákok viginta kifejezését.

KUKORICÁZNI JÓ

A Magyar Kukorica Klub Egyesület a közelmúltban tartotta az V. Kukorica Termésverseny évadindító rendezvényét. A Székesfehérvár-Kisfaludon tartott eseményen bemutatták az Év Kukorica Hibridjét, szó esett a termés-versenyről, csakúgy, mint az idén várható növény-egészségügyi problémákról vagy a tápanyag-utánpótlás lehetőségeiről.

TERVEZZ ÉS ÉPÍTS EGY KLASSZ GÉPET!

Hazánkban jelenleg hat helyen folyik mezőgépészképzés, de az intézmények összesen kevesebb, mint 100 hallgatót bocsátanak ki évente (tavbaly 86-ot vettek föl), és ez a létszám nem elégíti ki az ágazati igényeket. Különösen azokat keresik, akik már tanulmányaik alatt felfedezik magukban az elhivatottságot jövendőbeli szakmájuk iránt. Az ő elhivatottságuk és a kereslet komolyságának bizonyítására remek alkalom volt a CLAAS-UniTech idei mérnökversenye, amit a napokban tartottak a CLAAS törökszentmiklósi gyárában. Mint kiderült, vannak ilyen g fiatalok: a verseny indulói az elmúlt hónapokban több 11 ezer órát töltöttek először pályázatuk, majd a feladatként kiírt arató-cséplőgép elkészítésével, hogy a döntőn végül megmutathassák: gépük működik, s nemcsak megy, de aratni is képes.

A GÁTŐRHÁZTÓL A KÉTHEKTÁROS TELEPIG

Az új békéscsabai, majd a megújult pécsi, dombóvári és zalaegerszegi telephely megnyitása után újabb beruházásba kezdett az Axiál Kft. Szolnokon. Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető és Pintér Zsolt ügyvezető a napokban rakta le a barnamezős beruházással épülő központ alapkövét a Tisza-parti városban. Az újabb korszerű központ megépítése annak a telephely-fejlesztési programnak a része, melynek célja a korszerű és nagy teljesítményű mezőgazdasági és építőipari gépek igényeit kiszolgálni képes alkatrész- és szervizszolgáltatás biztosítása. Ezzel, s a jövőben elkészülő beruházásokkal az országban bárhol elérhetők lesznek egy 50 kilométeres sugarú körön belül.

A PALÓC MOJITÓ

Szelei Sándor a pálinka szerelmese, éjjel-nappal tud róla mesélni, akár úgy is - ahogy beszélgetésünk során tettük -, hogy meg sem kóstolja. Lelkesedéssel magyarázta a szakma buktatóit, markáns véleményt megfogalmazva az ágazatban zajló folyamatokról. - A pálinkának is be kell járnia azt az utat, amit a bornak: '80-as évek elejétől lassan tértünk át a kannás borról a minőségi italokra - vont párhuzamot a Márkházi Pálinkafőző Társaság társtulajdonosa a pálinkával.

FAJTABEMUTATÓ ÉS JUHÁSZTALÁLKOZÓ

A XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a Magyar Juh-és Kecsketenyésztő Szövetség 30 tenyészete 63 juh tenyészállat csoportban mutatta be a szövetség tenyésztési programjában szereplő 17 juhfajtát. A rendezvény utolsó napján 29. alkalommal rendezték meg a Szent György-napi Juhásztalálkozót a kiállítási centrumban, amelyre az országból minden juhtenyésztőt vártak. Jelentős eseménye ez a ma már egyre kisebb számban létező pásztorembereknek, akik évről-évre itt találkoznak és beszélik meg mindennapi szakmai kérdéseiket.

JÓ HÍRÜNKET KELTŐ SZŐLŐNEMESÍTŐK

Szinte nincs olyan szőlészeti-borászati rendezvény, ahol ne említenék meg Csizmazia Darab József és Bakonyi Károly szőlőnemesítők nevét. Nem túlzás azt mondani, hogy külön-külön munkálkodva is világraszólót alkottak, ezzel öregbítve a korábban is gyakran dicsért magyar szőlő- és borkultúrát. Tevékenységüket elismerve, akárcsak a régmúltban, ma is ünneplik a két neves szakembert, s ma is, tisztelettel, egyszerűen csak Józsi bácsinak szólítják a fővárosban élő szépkorú férfit, és Karcsi bácsinak a Keszthelyen élt másik alkotót. Utóbbi esetében azért a múlt idő, mert néhány esztendeje, 2010-május 26-án elhunyt.

BARANGOLÁSOK A SOPRONI PARKERDŐBEN

A hosszú, az időjárást tekintve kiszámíthatatlan, embert, állatot, növényt egyaránt próbára tevő tél után a szokásosnál is jobban vártuk a tavaszt. Ezt a legtöbb csodát megjelenítő évszakot, amely nemcsak a természet megújulását hozza el, hanem az emberek kirándulási kedvét is fokozza. A Sopronban és a város környékén élőknek, valamint az odalátogató turistáknak hasznos időtöltést ígér az ország második leglátogatottabb, területegységre vetítve legfelszereltebb parkerdeje. A Tanulmányi Erdőgazdaság (TAEG) Zrt.-nek nagy szerepe van abban, hogy a látogatókat meggyőzze természeti örökségünk megőrzésének fontosságáról.

ZENGŐ CSODAERDŐK

Szokolay Sándort a kortárs operairodalom kimagasló egyéniségeként, termékeny zeneszerzőként, egyetemi tanárként tisztelik. De arról talán még a zenekedvelő közönség is keveset tud, hogy a mester életét, munkáit kezdett ől fogva mélyen átszövi a természet, az erdők szeretete. Sopronban kerestük fel, ahová családjával két évtizede visszavonult a fővárosi forgatagból.

BÚCSÚ AZ ALMA MATERTŐL

Bene valete! Éljetek boldogul! A római eredetű köszöntést a 11. századtól írták a pápák bulláik végére, később a középkori levelek záró, üdvözlő sora volt. Rövidített alakja, a „Valete” viszont napjainkban is a legendás Selmecbányai Bányászati Akadémia utódintézményeiben tanuló diákok szívbemarkoló, alma matertől való búcsúzását fejezi ki.