Archívum

Oldal 73/77

A TÍZEZER FORRÁS ORSZÁGA VAGYUNK?

A Föld sok tájával ellentétben szerencsések vagyunk, mert országunk bővelkedik édesvízben. Sokat kell azonban tennünk azért, hogy vízkészletünket hosszú távon megőrizzük. Mindez csak úgy lehetséges, ha ismerjük forrásainkat, s tudjuk, hol, milyen körülmények között erednek a hozzánk érkező folyók.

A DÉL-ALFÖLDI ERDŐK SZERELMESE

Dr. Gőbölös Antal nem csak Bedő-díjas erdőmérnök, ökológus érdeklődésű környezetvédelmi szakmérnök, de a természet hajthatatlan szeretője is. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kiskunhalasi Sóstói Parkerdőt csak a határozott szakmai fellépésének köszönhető ügyészi óvással sikerült megmenteni a felosztástól a rendszerváltás után.

MADÁRDALTÓL LEGYEN HANGOS A TAVASZI ERDŐ!

A tavasz beköszöntével a madarak élete is megváltozik, a nálunk telelők elvonulnak, s helyükre fokozatosan érkeznek vissza a hazánkban költő fajok egyedei. Leghamarabb a seregély, bíbic, barázdabillegető érkezik, a sort pedig egyebek között a gyurgyalag, szalakóta, darázsölyv zárja.

AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD NAGYKÖVETE

Sokunk példaképe lehet Monspart Sarolta, és nem csupán tájfutó világ- és sokszoros hazai bajnoki címe miatt. Legalább ennyire követendő a szabadidősport iránti elkötelezett sége, például ahogyan nők ezreivel megszerettett e a futást. Meggyőződése, hogy a mozgást sosem késő elkezdeni. A sport ugyanis – kiegészítve az egészséges táplálkozással – egész életünket jobbá, szebbé, és nem utolsósorban hosszabbá teheti.

KAPCSOLÓDJON KI A KIRÁLYOK PIHENŐHELYÉN!

Dobogókő, Rám-szakadék, Mogyoró-hegy, visegrádi Fellegvár és még számos gyalogosan bejárható, méltán országos ismertségű kirándulóhely várja az erdei kikapcsolódást keresőket a Pilisben és a Visegrádi-hegységben. A több mint negyven éve a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő erdőkben az ország első parkerdeit, kirándulóközpontjait alakított ák ki az erdészek, játszóterekkel, sportpályákkal, 700 kilóméteres sétaúthálózattal, kilátókkal. A fővárostól mindössze 30-40 kilóméterre.

KÖVEK A FALBAN

Beszélgetésünkhöz keresve sem találhattunk volna jobb helyszínt Turi Attila Ybl-díjas építésszel a budakalászi Faluháznál. Az 1996 augusztusában felavatott épület egyik kedves munkája, szinte névjegye tevékenységének, gondolatiságának. Természetes anyagok alkalmazására törekedett, s a gyökerekhez, a hagyományokhoz kötődést hangsúlyozva beépített e az épület falaiba a lakosság által adományozott régi budakalászi köveket, címeres téglákat.

BUSÓJÁRÁS – LEPLEZETLENÜL AZ ÁLARCOKRÓL

Mohács környékének árteres, mocsaras területén szép számmal megtalálható fűzfa különösen fontos szerepet tölt be a tél végi alakoskodás hagyományában, a busójárásban. Hosszú évszázadok óta ebből készítik ugyanis farsangi álarcaikat a betelepített horvát földművesek és állattenyésztők leszármazottai.

BIZTOS, HOGY KÁROS?

A híradásokból ismert lehet, hogy az ónos eső akár több ezer hektár erőterületet is károsíthat. A fákat borító jégpáncél miatt az érintett erdők balesetveszélyessé válnak, a következmény jelentős anyagi kár, esetenként személyi sérülés is lehet. Erről az első hallásra szomorú eseményről mi, erdészek kicsit összetettebben gondolkodunk.

LEGYÜNK ELŐVIGYÁZATOSAK!

Sokaknak a tél nemcsak a havat, hideget hozza el, és azzal a síelés, korcsolyázás, vagy a szánkózás élményét, hanem vadászattal, disznóvágással is társul. Készülnek a finom vadételek, disznótorosok. De tudjuk-e, hogy ezek a kulináris élvezetek veszélyeket is hordozhatnak? Kellő elővigyázatossággal, felkészültséggel azonban nem lehet baj.

HA A VAD A GYÜMÖLCSÖKKEL FRIGYRE LÉP

„A vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok-sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez a család táplálékának megszerzésére, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete” – írta Fekete István, majd’ száz évvel ezelőtt, s ha lehet, ma még igazabbak sorai.

AZ EGYESÜLET ÉS A LAP, AMI ÖSSZEFOGJA AZ ERDÉSZEKET

A hazai erdészet fejlődése szempontjából alapvető volt a magyar erdészeti szaknyelv megteremtése. Ebben útt örő szerepet vállalt a 160 éve létrehozott szakmai egyesület és az idén 150 éves jubileumát ünneplő erdészeti folyóirat.

DÖNTÉS, KÖZELÍTÉS, VÁLASZTÉKOLÁS

Az erdő legfontosabb termékének, a fának a kitermelése nagyon nehéz mesterség még ma is, noha a legtöbb kézi eszközt már gép váltotta fel. A súlyos faegyedeket általában nehéz terepen kell mozgatni, alakítani, nem is beszélve az erdei munkások küzdelméről, amelyet az időjárás szélsőségeivel vívnak. A fakitermelés hagyományos időszaka ugyanis a tél.

AHOL ÖSSZEFONÓDIK A MÚLT ÉS A JELEN

A Tolnai-dombság erdei sokak számára még ismeretlenek, pedig szó szerint is igen vadregényes tájról van szó. A Tengelici-homokvidéktől a Tolnai-hegyhát déli részéig tartó dimbes-dombos, néha szakadékos löszvölgyekkel tarkított állami tulajdonú erdőtömbök kezelését a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. jó gazda módjára végzi. De vajon mit is rejtenek ezen erdők és a gyökerek, vajon meddig érnek térben és időben?

TÖBB SZÁZ ÉVES HAGYOMÁNY

A papírmerítés kezdete az időszámításunk előtti időkre nyúlik vissza. A technológia folyamosan fejlődik, vannak azonban, akik ma is őrzik a hagyományokat. A Vinczemill Kft. Magyarország egyik hagyományőrző papírmerítő családi vállalkozása. A szentendrei műhelyében nemcsak a gyönyörű szakma rejtelmeibe avatott be bennünket Vincze László, megismerhettük a mester fiait, Mátét, Kristófot és Lőrincet is, akik ma már édesapjuk mellett folytatják a családi hagyományt.