Ha csodálkozunk, hogyan jut eszébe egy építésznek fából ruhát szabni, a törékeny szőke lány mosolyogva visszacsodálkozik, hogy mi ebben a szokatlan.
– Érdekel a divat, szeretem a kortárs tervezők kreációit. Tavaly az első verseny bemutatóját nézőként fi gyeltem, és kedvem támadt belekóstolni a játékba. És mivel a pályázat követelménye, hogy népi motívumkincsből szülessenek a munkák, nekem szinte kínálta magát a népi építészet. A zsindely, mint központi elem is hamar megfogalmazódott . Sose foglalkoztam divatt ervezéssel, de lerajzolni végül is bármit le lehet. A neheze akkor jött , mikor a versenyen továbbjutva meg is kellett valósítani az elképzelést. Felkerestem egy varrodás ismerőst, hogy segítsen elkészíteni a szabásmintát. Kezemben volt tehát a ruha.
– Amire még rá kellett varázsolni a „zsindelytetőt” – ez nagy mutatvány lehetett.
– Sokat törtem a fejem, mit találjak ki. Eleinte arra gondoltam, textillel, bőrrel váltom ki a nehezen kezelhető fát, de ezt hamisnak, anyagszerűtlennek találtam. Végül elmentem a Budapest Furnér Művekhez, válogatt am színben, anyagban, és elkezdődött a kísérletezés. Apró lapokra vágtam, úgy varrtam a vetex alapanyagra, aminek az a jó tulajdonsága, hogy rávasalva beleolvad a fedőanyag. Így duplán rögzített em a kis zsindelyeket.
– Építészként is vonzódik a fához?
– Imádom használni! Akár külső burkolatként, akár beltérben. Legutóbbi egyetemi feladatom kapcsán égetett fával burkoltam egy kis művészkávézó- könyvesboltot. Ha a fát megégetik és leöntik hideg vízzel, nagyon izgalmas, szép felületet ad, miközben ellenállóvá válik, nem kell kémiailag tartósítani. Fekete színnel amúgy is szeretnek az építészek dolgozni. A zsindelyruhákhoz kétféle furnért választott am: középbarna amerikai diót és sötét, feketébe hajló kétszer késelt wengét. Érdekes, hogy mennyire különbözik a faanyagok szerkezete. A wenge sokkal porózusabb, a dió jóval merevebb volt. Furcsa kett ősség, hogy építészként a fát természetes, puha lágy anyagnak tartom, míg divatt ervezőként pont az anyag keménységét, durvaságát próbáltam meg ellensúlyozni. Ezért aprított am minél kisebb pikkelyekre, hogy jobban felvegye a test formáját, mozgását. Babra munka volt, jól jött hozzá az építészeti terveknél szerzett makett ező múltam. Igaz, ott inkább pillekönnyű, jól formálható balsafát használok.
– Makovecz Imre organikus építészeti szemlélete átsüt a ruhakollekcióján. Ismerte őt, esetleg tanítványa volt?
– Nem volt ilyen szerencsém. Csak a munkáinak vagyok tisztelője. Nagy élményt jelentett , hogy tavaly Sevillában megnézhett em a híres pavilonját. A népi építészetről is jóformán csak elméleti ismereteket kaptam eddig, van még mit megismerni „élőben”. Tervezem, hogy nyáron meglátogatom marosvásárhelyi barátnőmet, és körülnézek Erdélyben. Érdekelnek a kis falvak is, a hagyományos élet, az ott ani építészet.
– El tudnám képzelni egy erdőszéli kertes házban.
– Sajnos csak 6 éves koromig laktunk kertben. Győrben születt em, rokonaim máig ott élnek, szüleim később átköltöztek Balatonfüredre. Kiskoromban sokat kirándultunk a soproni erdőkbe, ez kedves emlék maradt. Most Budán lakom, szép helyen, a szomszédos Normafához járunk ki futni. Természetközeli, csöndes környék ez is, madárcsicsergésre ébredek.
– A fődíj „nagyot szólt”: a kollekció címlapokra került, sőt, egy fővárosi utca tűzfalán óriásfestményként is látható egyik munkája. Megkavarta az életét a zajos siker?
– Alaposan! Most mindenki azt kérdezi, ruhatervező leszek- e, vagy építész. Naivan azt mondom, szeretném párhuzamosan folytatni a kett őt. A díj fantasztikus lehetőségeket nyit. Tovább akarom fejleszteni a ruhákat, hogy hordhatóbbak, variálhatóak legyenek. Kísérletező kedvű vagyok, bármit szeretek tervezni. Legszívesebben kibérelnék egy kis műhelyt és ott kedvemre próbálkoznék bútorral, ruhával, bármivel. Ösztöndíjasként alkalmam volt neves építészirodákban tanulni Hollandiában, Belgiumban. Úgy látt am, divat és építészet kölcsönösen hat egymásra, ezek átjárható, izgalmas utak.
