A család hét éve kezdte a falusi vendéglátást, amit mára alaposan megváltoztattak, kiszélesítettek. Ugyanis a kezdeti sikerek után szükségesnek találták a bővítést, amiről azután hamarosan döntöttek és belevágtak. Ám valami újdonságot is kellett találniuk, hiszen ma már feléjük is meglehetősen gyakoriak a szállást adó, vidéki turizmust szolgáló vendégházak. Így jutottak el a sóbarlang építéséhez. Tavaly karácsonyra már az építkezés helyszínén volt az erdélyi Parajd sóbányájából kamionnal hozatott 23 tonnányi só. De mi ösztökélte Szirkovicsékat, hogy ilyen ritkaságszámba menő vállalkozásba kezdjenek? Főleg, amikor a családfő tisztes, jól menő szakmával tölti napjait, hiszen mesterként kályhákat, kandallókat, kemencéket épít. (…)
Több mint faluturizmus – sóbarlang
