Szerző:

Oldal 2/19

A ZÖLD ÁRNYALATAI

A Földművelésügyi Minisztérium az erdőtörvény módosításáról szóló törvénytervezetet 2016 novemberében közigazgatási egyeztetésre, illetve társadalmi vitára bocsátotta. Ezzel kapcsolatban Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkárt kérdeztük.

HÁRMASHATÁR-HEGYI TURISTAHÁZ

Autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral és a természetjárás jegyében természetesen gyalogszerrel is könnyedén megközelíthető a Budapest melletti Hármashatár-hegy csúcsán álló vadonatúj turistaház. A 120 millió forintból megvalósuló turisztikai fejlesztését a Pilisi Parkerdő Zrt. tavaly júliusban adta át.

CSALOGATÓ LENGYEL-ANNAFÜRDŐRE

A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. több tanösvénnyel és létesítménnyel várja a természetszerető gyermekcsoportokat. Amikor hozzánk, Lengyel-Annafürdőre, az erdő közepén álló, 60 fő elhelyezésére alkalmas Erdészeti Erdei Iskolába érkezik egy lelkes iskolai osztály, terepen jártas kollégáimmal azon mesterkedünk, hogy a diákok minél több személyes tapasztalattal gazdagodhassanak.

KÉPES SZAKMATÖRTÉNELEM

Az alapításának 150 éves jubileumát ünneplő Országos Erdészeti Egyesület egyebek között a magyar erdőgazdálkodás másfél évszázados történelmét átfogó, háromrészes könyvsorozat kiadásával kíván emléket állítani a jeles évfordulónak. A hazánk két világháború közötti korszakába betekintést nyújtó második kötetet az emlékév ünnepi záróeseményén mutatták be az Országházban.

TUDTA-E A TISZAFÁRÓL?

Piros magköpenyének kivételével a tiszafa vala­mennyi része az emberre és a párat­lan ujjú patásokra halálosan mérge­ző alkaloidát tartalmaz.

ŐSI ÖRÖKSÉG, ÚJ SZEMLÉLET

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Kapuvári Erdészete közel 10 ezer hektár erdőt kezel az ország északnyugati vidékén. Működési területe 18 község szomszédságában terül el, Fertőddel, Fertőszentmiklóssal vagy Csornával egyaránt határos, székhelye pedig a középkori kapuvári vár lábánál áll.

EGY FOTÓS, EGY KÉP, EGY TÖRTÉNET – DANKÓ SÁNDOR: TE NEM FOGTÁL SEMMIT?

Sorozatunkban a természetből ellesett ritka, avagy különös pillanatokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet. A képhez természetesen mindig tartozik egy fotós, a párosukat pedig gyakran egy izgalmas történet köti össze. Ebben a számunkban kivételesen két szorosan összetartozó kép történetét ismertetjük.

LÁTOGATÓREKORD

A 20. Jubileumi Pápai Agrárexpó csaknem 130 kiállítóval, 2500 négyzetméternyi szabadtéri és 580 négyzetméternyi fedett kiállítótérrel, számos szakmai, családi és szórakoztató programmal várta a látogatókat május utolsó hétvégéjén.

SEGÍTŐ HATÓSÁG

A pápai expón immár másodízben adták át az Év Segítő Hatósági Szakembere díjat, amit a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete alapított. Ezzel a díjjal a kistermelők, családi gazdaságok, vidéki turisztikai szolgáltatók részére az állategészségügyi és élelmiszer- ellenőrző hatósági szakemberek, hatósági állatorvosok, élelmiszer-biztonsági felügyelők által nyújtott szolgáltatást és segítő hozzáállást kívánja elismerni a két szervezet.

DÍJAZOTTAK

A Pápai Agrárexpón az idén is díjazták a kiállítókat. A vásár nagydíját az expón való, évről évre színvonalas megjelenéséért, szépen kivitelezett standjáért a sárvári Taravis Kft.-nek ítélték oda, amit Szabó István ügyvezető igazgató vett át Csepreghy Nándor miniszterhelyettestől. Pápa város különdíját a gyógynövényes kézműves szappanokat gyártó, Szőke András színész-fimrendező által alapított taliándörögdi Palio Sztár Kft. kapta, amit Áldozó Tamás polgármester adott át. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díját a szentgáli Ihartü-2000 Erdészeti és Faipari Kft. kapta, amit Győrffy Balázs elnök adott át. Évek óta tartó, magas színvonalú kiállítói részvétele elismeréseként a gépkiállítói díjat Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője adta át a veszprémi MegaZet Kft. képviselőjének.

PÁRÁS MELEG: INDOKOLT A VÉDEKEZÉS

A nyáriasan meleg és párás idő különösen kedvező feltételeket teremt a levéltetvek számára, úgyhogy a jelenlétük szinte minden növénykultúrában észlelhető. A szárnyas egyedek tömege időnként az emberek számára is kellemetlen. Szántóföldön a legnagyobb tömegben kalászos gabonákon, napraforgón, borsón észlelhetők, de jelen vannak a repce másodlagos hajtásain és a zöld becőkön is. A szárnyas alakok mellett már kisebb–nagyobb szívogató kolóniáik is megfigyelhetők. Gabonában a kalászon szívogatva még jelentős kárt okozhatnak a termés beéréséig. (...)

NE VÁRJA MEG, MÍG ILYEN LESZ!

Az épen maradt levélfelület és a kalász még megmenthető a rozsdától és a fuzáriózistól! Már február végén és május elején is előrejeleztük a sárgarozsdaveszélyt, és az elmúlt hetek hűvös, csapadékos időjárása mindenfelé beindította a fertőzéseket. A tünetek már nemcsak a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén, hanem a Tiszántúlon is egyre több helyen bukkannak fel.

A LEGKIVÁLÓBB TEJHASZNÚAK

Az idei XXIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon 25 kiállító 130 tenyészállatával képviselte a holstein- fríz fajtát. A tejhasznú szarvasmarhák show-bírálatára az egyesült államokbeli Ryan Weigelt kérték fel. A Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete 4 fajtával jelent meg a kiállításon. A show bírálaton a jersey, az ayrshire, a brown swiss és a svéd vörös teheneket Szőnyi Viktor, az egyesület elnöke, küllemi bírálója rangsorolta.

AZ ÉV TENYÉSZTŐJE

A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére – az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon – Az Év Tenyésztője címet adja át a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesületének elnöke. Idén Bakos Gábor, a kazsoki Bos Frucht Agrárszövetkezet állattenyésztési igazgatója vehette át ezt az elismerést. (...)