Oldal 7/8
A KSZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma az ország egyik legrégebbi, gazdag hagyományokkal rendelkező erdész iskolája. De nemcsak erdészeket képeznek és nevelnek, hanem szakmai események házigazdái, miközben fontosnak tartják, hogy az erdőt, a természeti környezetet az iskolán kívül is megismertessék.
A természeti környezet legalább annyira lenyűgözi a Sopronba látogatót, mint maga a város. Az ország első, legfelszereltebb parkerdejét évente mintegy egymillió látogató keresi fel, színes programkínálatával egész évben meghatározó eleme a turizmusnak. A gasztronómia szerelmesei sem csalódnak, Sopronban izgalmas, multikulturális gasztronómiával és kiváló vörösborokkal várják őket.
Ismerik Berecz Andrást, hallották már mesélni? Tudják, az a mosolygó bajuszú ember, pajzán villámokkal a szemében, aki keresztül-kasul bejárta az országot, határon innen és túl, hogy bölcs falusi öregektől összeszedje a legjobb történeteket. Mély és mulattató meséiket eltanulva az ő hangjukon, ám a saját esze járásával is megcsavarintva adja tovább.
A selmeci akadémián a kiegyezés után a magyar lett a hivatalos nyelv, és a hazafias felbuzdulás következtében egyre több lett a magyar hallgató, míg a monarchia többi országainak diákjai és a külföldiek fokozatosan elmaradoztak. A magyar szellemben szervezett és irányított akadémiai ifjúság megtartotta a régi hagyományok szép szokásait, humoros mókáit.
A mátrafüredi AM ASzK Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma vadregényes környezetben fekszik, ahol őzek és mókusok járnak, és harapni lehet a friss levegőt. Gondozott sportlétesítményei, szabadidőparkja tökéletes feltételeket teremt a diákok számára, munkára és kikapcsolódásra egyaránt.
A diákságra általánosan jellemző a jókedv, a humorosság, a szellemesség, amelyek a diáktréfák, diákcsínyek alapját és lényegét is megjelenítik egyben. Így volt ez Selmecbányán és Sopronban is. A város elzártsága, a hallgatók kivételezett társadalmi helyzete gyakran szolgált táptalajul a humornak, ami néha polgárpukkasztónak is bizonyult, de a helyiek mindig éltek a megbocsájtás lehetőségével.
Ma már nem kell Székelyföldig utazni, hogy szép kopjafákat lássunk, hiszen a hajdani református és unitárius sírjelekből idővel nemzeti szimbólum vált. Itthon és határokon túl, a magyarság számára egyaránt megbecsült jelkép. Az, hogy ma újjászületőben van a kopjafaállítás hagyománya, és évszázadok tudása nem vész el, olyan alkotóknak is köszönhető, mint Ambrus Aladár.
A vidámsággal, derűvel, tréfával teli selmeci diákéletnek azért voltak szomorú pillanatai is. A nehéz életkörülmények, a sokszor fűtetlen kamarák, a rendszeres étkezés hiánya, az olykor kicsapongó életmód következtében gyakran megbetegedtek az akadémisták, s közülük esetenként egy-egy cimborát a halál is elragadott.
Megtiszteltetés számunkra, hogy Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye püspöke nagy örömmel fogadta megkeresésünket, s üzent az olvasóknak. A cikk elkészülte utáni napokban Udvardy atyát Ferenc pápa a Veszprémi Főegyházmegye érsekévé nevezte ki, amihez A Mi Erdőnk szerkesztősége szívből gratulál. Érsek atya maga is természetjáró: szabadidejében gyakran rója a Mecsek túraútvonalait is.
Gondoskodó, emberközpontú iskola a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakgimnázium. Az alföldi, több mint 60 éves intézmény szellemiségében ott gyökerezik a selmecbányai közösségi érzés, amely megérinti az odajáró diákokat, valamint értékre, hagyományőrzésre, a természet és a közösség tiszteletére nevel.
„Hogy mit jelent a ballagás a selmeci diáknak, azt – úgy vélem – csak ennek az alma maternek fia tudja megérteni. Nincs mit szégyenkeznünk azon, hogy még a vén professzoroknak is könnybe lábad a szemük, amikor látják a zöldszalagos menetet.” – írta Roth Gyula professzor 1943-ban a Bástyánk című főiskolai lapban.
A két világháború között többnyire nagybirtokosok, így az Apponyi grófok és az Esterházy hercegek művelték a jelenleg a Hőgyészi Erdészet kezelésében álló erdőterületeket. A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.-nek napjainkban is ezek a legjobb termőhelyi adottságokkal rendelkező erdőségei.
Szakestélyt nem csak akkor rendeznek, amikor egy közösség vidám mulatozásra vágyik, a selmeci diákhagyományok őrzése során vannak bizony kötelező alkalmak is. Ezekbe a különleges szakestekbe pillantunk most be.
Erdészéletutak – áll a kötet borítóján, amelyet egy nagykanizsai fogadó egyik asztalánál beszélgetve lapoztam fel cikkünk szereplőinek társaságában. A könyv az elmúlt bő hetven esztendőben Zala megyében tevékenykedett erdőmérnökök munkásságát foglalja össze, köztük a Páll család öt tagjának szakmai életútját.
Hrivnák Tünde ruháiban hagyományaink tükröződnek vissza, a díszítő népi hímzések tökéletesen illeszkednek az elegáns szabásvonalakhoz. A divattervező régi magyar értékekből teremt újat a legelismertebb népművészek közreműködésével. Munkáit letisztult anyaghasználat és színösszetétel jellemzi, a tökéletesség, a hit és a tisztelet benne van minden öltésben.
A selmeci diákhagyományok jelenleg is élő rendezvényét, a szakestélyt lázas előkészület előzi meg, amit a Major domus irányít. A terem lefoglalása, berendezése, a névre szóló meghívó, az úgynevezett invitáló czédula szétküldése, a sör megrendelése, a zsíros kenyerek elkészítése, a leendő tisztségviselőkkel való egyeztetés után elérkezik a várva várt pillanat.
Véletlenül bukkantam rá Horváth Éva szépséges gyapjúgombolyagjaira. Nyár végén, a Mesterségek Ünnepének forgatagában hirtelen megállított a puha anyag és a pasztellszínek mesés keveréke. Megszámlálhatatlan árnyalat, valami jó, meleg természetességben. A kirakodó asztalka körül mezei virágokból és zöld szárakból font kerítés, mögötte egy mosolygós hölgy.
Az ártéri erdő szívében élt évtizedeken keresztül. Babos Imre erdészként pákász is volt. Halászott, erdőt nevelt, járta és óvta a területét, ha kellett gyalog, gépkocsival vagy ladikon. Ismerték a szarvasok, szomszédai voltak a vaddisznók, a rétisasok pedig barátként üdvözölték.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
