A kecskemétiek népszerű üdülőhelye a közeli Tőserdő, a Holt-Tisza partján. Itt kerestük fel Csík Jánost, aki a járvány miatt vállalt önkéntes karanténját a nyaralóházában tölti. Békesség, madárcsicsergés, tavaszillat fogad a frissen zöldült-lombosodott kertben.
– Nyaranta szeretünk kijönni, de most már hónapok óta itt élünk a feleségemmel – vezet körbe a házigazda.
Kecskemét központjában lakunk, ott nyáron olyan hangos a fesztiválélet, hogy néha aludni se lehet tőle. Ezt a házat úgy alakítottuk ki, hogy télen-nyáron komfortos „mentsvárként” szolgálhasson.
Most eljött az ideje. Bár a „világból kiszakadt” állapottal már találkozott régebben. 2002-ben, életveszélyes autóbalesete után hosszú hónapokat kellett kórházban töltenie.
– Másfél évbe került, hogy fölépüljek, újra zenélni tudjak. Az orvostudomány csodája, hogy így rendbe hoztak. A műtétek után hetekig ágyhoz, szobához kötve lenni – az tényleg komoly tapasztalat volt. Mikor már mozdítani tudtam a végtagjaimat, behoztak egy hegedűt. Kiderült, hiányzik másfél centi ahhoz, hogy jobban behajlítsam a karom, és játszani tudjak a hangszeren.
Szerencsére az idegek épek maradtak, a sérült részeket pedig csavarok, fémek pótolják karomban, lábamban. Már nem fáj, de hamar elfáradok.
A színpad varázsa, a fergeteges muzsika elrejti mindezt. A természet csöndjére mikor talált rá?
– Városban születtem, de nagyszüleim a Szabadszállás környéki tanyán éltek. Náluk ismerkedtem a természettel. Kaland volt fölfedezni az akácerdőt, dűlőutakat, fára mászni, erdei ösvényen biciklizni. Ott láttam először legelésző háziállatokat, kóbor kutyát, rókát, erdei madarakat. Örök élmény maradt észrevenni a természet, az évszakok akkor még kiszámítható változásait. Elgondolkodtatott, hogy miért szép, mikor elcsendesedik, alszik, vagy éppen újjászületik. Kedves dolgok voltak ezek, amik gazdagítják az ember lelkét.
Felnőtt fejjel, ha a természetbe vágyott, merre indult?
– Sokat jártuk az országot, világot, népzenei koncertekkel, néptáncegyüttesek előadásaival, és ha időnk engedte, bebarangoltuk a környéket.
|
Énekes, prímás Csík János népzenészi és néptáncos előzmények után 1988-ban megalapította saját együttesét, a Csík zenekart, melynek máig prímása, énekese. Munkásságukból számos album, koncert, könyv és film is született. A zenekar töretlen népszerűséggel képviseli az autentikus népzenét, emellett nagy hozzáértéssel ötvözi a muzsika különféle műfajait, együttjátszva a koncertjein fellépő más együttesekkel. 2009-ben Magyar Örökség Díjat, 2010-ben Prima Primissima díjat, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott zenekarával. Csík János 2010-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje lett. 2010-ben a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában megalapította a népzenei tanszakot, ahol azóta is tanít. |
Megdöbbentett az erdélyi táj szépsége a Hargitán, Gyimesben, Mezőségen. Egészen másfajta tájélményt adott Ausztrália, a hihetetlen mamutfenyőivel, különös növényeivel, eukaliptuszlevelet majszoló koaláival. De nem kell messzire menni, errefelé is érdekes látni a vízparti elkorhadt fák és az újjászülető élet együttesét. Művészembernek ezek mind tápláló tapasztalások, épülni lehet belőle. Ahol most vagyunk, ez a Szegfűdomb. A házak közötti beépítetlen tisztás védett terület: egy igen ritka, őshonos növény, a kései szegfű élőhelye. Nem értek a botanikához, de örülök, hogy megmaradhatott egy darabka természet.
Városi embernek vallja magát, de a városi fiúk inkább gitárt kaptak maguk elé, azzal lehetett hódítani. Zenekari frontember akart lenni minden kamasz, maga meg hegedűhöz nyúlt, népzenész lett. Hogy volt ez?
– Furcsa történet. Természetesen én is gitározni akartam. De úgy esett, hogy mivel minden gyerek gitárra iratkozott be, nekem már nem jutott gitártanár. Ajánlották helyette a hegedűt.
Ennek ellenére a Hobo Blues Band, LGT, Piramis, Beatrice, Edda voltak a kedvenc zenekaraim. Ahogy ismerkedtem a blues zenével, kíváncsi lettem a régi amerikai zenékre is. Az évek haladtával pedig megszerettem a klasszikus muzsikát.
Hol lehetett utoljára látni, még a karantén előtt?
– Húhhú, de rég volt! A hagyományos évzáró koncertünket a Budapest Kongresszusi Központban tartottuk. Mindig így búcsúzunk az évtől, a közönségtől, és utána szabadságra szoktunk menni.
Forró hangulatú, emlékezetes nagy bulik ezek. Hogy mit terveznek folytatásnak, azt most nem is merem kérdezni.
– A március 15-i ünnepség alkalmából hívtak minket Marosvásárhelyre, de már nem tudtunk elindulni a járványhelyzet miatt. Az idei első nagy fellépésünk ez lett volna.
Az 1980-as, 90-es években mentünk gyűjtő utakra is. Ma már nem élnek a régi jó, öreg zenészek, akiktől annak idején tanultunk.
Akkoriban nem volt könnyű néprajzi, vagy zenei anyagot gyűjteni határon túli magyaroktól. Az „állami éberség” rossz szemmel nézte. Emlékszem nyelvjárásgyűjtő utakra, ahol azt is gyanakvással hallgatták a szekusok, mit mesél a 88 éves Böske néni a hajdanvolt lagzijáról.
– Érdekes trükkökkel éltek a találékony kalotaszegi magyar zenészek. Mivel a Himnusz ott nem szólalhatott meg, eljátszották hát „szaporának”, ami friss csárdást jelent. Nem pátosszal, nem az ismert lassú tempóban, de mindenki tudta, mit hall. Izgalmas, kalandos utak voltak, teli lelkesedéssel. Nem volt internet, nehezen jutottunk gyűjtőanyagokhoz. Egymástól másoltuk a kazettákat, és óriási becsben tartottuk. A hivatalosságok persze mindenféle politikai háttérüzenetet belegondoltak.
Miközben ellenőrizték az embereket, ráébredtünk, milyen gazdagok vagyunk, a nemzetünk elképesztő szellemi kincseket őriz. Nemcsak művészeinkre, tudósainkra, történelmi személyekre lehetünk büszkék, de a sajátos népi hagyományunk is kulturális érték. Ezen belül a dallamvilágunk kimagaslóan sokszínű. Egy meggyőző adat összevetésül: míg a német nyelvterületen alig 5 ezer dallamot, addig nálunk 250 ezret gyűjtöttek össze a kutatók az utóbbi másfél évszázadban!
Ez a felismerés juttatta el az „egészséges nemzeti öntudat” megfogalmazásáig?
– Igen. Hiszem, hogy a szellemi értékeinket, éppúgy, mint a természeti kincseinket, becsülni, őrizni kell, mert önmagunkat erősítjük vele mások szemében is.
Ha nem mutatjuk meg, mire lehetünk büszkék, nem tudnak mit becsülni bennünk.
Ennek szellemében olyasmit sikerült a munkájában összehoznia, amire alig akad példa a szekértáborokra szakadt világunkban. Ízig-vérig „urbánus” pesti művészek úgy beleállnak a remek népzenei együttmuzsikálásba, hogy süt róluk az öröm. Elég Presser Gábor arcára nézni: mikor látni ilyen élvezettel, nevetve zenélni a könnyűzene nagymesterét?
– Engem is meglepett, és szerintem ő maga se gondolta volna soha, hogy énekelni fog velem székelyföldi lassú csárdást. Úgy tapasztalom, szívesen jönnek velünk muzsikálni más zenészek is. Sok szerencsés találkozásból és szerencsés pillanatból állt ez össze.
Arra kért, játsszunk el az ő nótáiból valamit. A közönség előbb döbbent csenddel fogadta, majd kitört az ováció. Biztatásukkal kinyílt egy kapu nekünk is. Nem könnyű ezt igényesen csinálni, mert a muzsikának megvannak a belső törvényei. Ritmusváltások, hangközugrások, bizonyos műfajra jellemző elemek, amiket, ha összekevernek, mint – ahogy mondják – a szezont a fazonnal, abból nem sül ki semmi jó. A harmóniára figyelni kell a zenében, akárcsak az élet más területein is.
32 éve alapított rangos népzenei együttese mellett egy új formációban, a Mezzoval is hallhatjuk, kicsit könnyedebb, játékosabb stílusban.
– A kecskeméti zenészekkel jótékonysági felkérés kapcsán találkoztunk, és olyan sikeres lett az együttműködésünk, hogy tavaly ősszel megszületett az első lemezünk. A fiúk jó szívvel fogadják ezt a populárisabb, kísérletező muzsikát, és segítenek az ötleteim megvalósításában.
Készítettünk együtt a Föld napjára egy karantén-klipet, ami Mikszáth Kálmán gyönyörű gondolatával indul: „a Földnek szíve van”. Ennek jegyében összeállított zenénk és a természet képei mellé magyartanár feleségem segített kiválasztani odaillő, szép versidézeteket.
Ember és természet harmóniáját talán segít újrafogalmazni ez a világméretű nagy lelassulás.
– Tán furcsán hangzik, de én örültem ennek a leállásnak, minden egzisztenciális nehézség ellenére. A fontossági sorrendek megváltozhatnak. Át kell gondolni az életet, súlyán kezelni, és megbecsülni, amink van.
