Német nyelvterületen e célra a Bursche (magyarul fickó, legény) kifejezést alkalmazták, a diákegyesületeket pedig ebből adódóan Burschenschaftnak hívták. Az első ilyen szerveződés a jénai egyetemen jött létre 1815 körül. A Burschenschaftokba való tömörülés lehetővé tette a filiszterektől (nem akadémistáktól) való elkülönülést, elzárkózást. A közösségen belül a tagok a testvériség szellemében segítették egymást, a hierarchikus felépítés ugyanakkor a szigorú engedelmességet is megkövetelte.
Burschok és schachtisták
A selmeci akadémiát nemcsak a Habsburg-birodalom különböző nemzetiségű diákjai látogatták, hanem Európa több országából is érkeztek oda tanulni – és persze mulatni is. Kezdetben az egy vidékről származó „praktikánsok” alkottak társaságokat. A 18-19. század fordulóján a Bánátia Kör és a Szepesi Társaság, míg 1810-ben az Erdélyi Kör alakult meg. Ezek első jogi-szervezeti összefogása az 1823-ban, német Burschenschaftok mintájára létrejött Deutsche Gesellschaft in Schemnitz volt, és az abba tartozó – német szellemiségű – diákokat burschoknak nevezték.
A burschok egyébként német tányérsapkában (bumler), magas szárú csizmában (kanónesz) jártak, és a viseletükhöz tartozott a jobb vállukon átvetett „silbergrün” szalag és természetesen a bot is.
Az ivászatokon túl a vezetők, hangadók által eldöntött „cselekvési programokat” hajtották végre, amelyek időnként a tanárokkal és a városi polgárokkal szembeni agresszivitásban nyilvánultak meg. Aki ezeknek nem tett eleget, Verschießben, azaz kirekesztésben részesült, ami az akadémisták körében a legsúlyosabb büntetésnek számított. Bár sokaknak nem tetszett a burschok viselkedése, az Alle für einen, einer für alle, azaz „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv hosszú időre biztosította összetartásukat, majd a Bach-korszak végén, 1858-ban Schacht Egylet néven alakultak újjá. Ez az egyesület valamennyi akadémista egységbe tömörítésének igényével lépett fel, közgyűléseket tartott, ahol jegyzőkönyvet vezettek, újságot adott ki, klubot, könyvtárat hozott létre, tagjai az éhező vagy beteg társaikat segítették, emellett gondoskodtak az elhaltak méltó temetéséről is. A Schacht Egylet tagjait és szokásait a selmeci polgárok is tiszteletben tartották bajtársiasságuk miatt, de esetenként félelemből is, mert a Verschieß rájuk is vonatkozott. Így például az a kereskedő, akinek az akadémisták nem vásárolták a portékáját, bizony hamar tönkrement.
A német szellemiségű diákszokásokat ápoló egyesületeken kívül léteztek olyanok is, amelyek az akadémia és a város kulturális életét igyekeztek fellendíteni.
A tagdíjakból kölcsönkönyvtárat hoztak létre, és szoros kapcsolatot ápoltak az evangélikus líceum literaturai társaságával. A Bach-korszak derekán, 1854-ben megszüntették a társulatot. Az abszolutizmus gyengülésével azonban az akadémisták egy része újra szervezkedni kezdett, ennek eredményeképpen 1863-ban létrejött a magyar Önképző- és Társalgókör, amely keményen küzdött a fennmaradásáért. A kiegyezés táján megszaporodtak az egyesületek a selmeci akadémián. Ezek közül kiemelésre méltó az 1871-ben alakult Akadémiai Olvasókör, amely a Szőlő néven ismert Ertl-féle vendéglőben tartotta közgyűléseit.
A társaság célja a szakszerű önképzés, a testvéries együttélés, valamint a szép magyar nyelv ápolása és a szokások életben tartása volt. Tag lehetett minden akadémista, aki nem tartozott az időközben elhíresült Schacht Egylethez.
Váratlan fordulat
Mindenszentek napján az Erdélyi Körben elhalt Barabás Dániel sírjánál 1875-ben Vörös Ferenc – az idegen szellemű schachtisták nyílt ellenfele – emlékező beszéde végén, eszméinek igazságában és ékesszólásának hatásában bízva a következőket mondta: „És most engedtessék meg nekem, hogy e helyen született legbensőbb érzésemnek adjak helyet. Ez az öröm érzése afölött, hogy e helyen együtt látom nagyhírű akadémiánk ifjúságát pártárnyalat nélkül. Legkevésbé sem sértem meg emlékét a földben pihenőknek, ha örömömhöz azt a vágyat csatolom, vajha e helyről mindenikünk magával vinné az egyesülés magasztos eszméjét! – Halottjaink, az akadémiai ifjúság halottjai, oly békén alusszák egymás mellett örök álmukat! Szolgáljon ez jelképül mindnyájunknak a békülésre, és hasson mindenikünk arra, hogy a válaszfal – mely az ifjúság között fennáll – ledöntessék. Essék bár megrovás alá szavam, kimondottam s újra hangoztatom: egyesüljünk még ez évben! Itt az idő, most vagy soha!”
Az Ifjúsági Kör
A selmeci, majd soproni ifjúság legmaradandóbb és legmeghatározóbb szerveződése az 1879-ben alakult Ifjúsági Kör volt, mely egészen 1949-es betiltásáig működött. A Kör előbb a Szentháromság téren álló Zsembery-házban önálló lakást bérelt, melyben olvasó-, étkező-, biliárd- és kártyaszoba volt, majd 1908-ban közadakozásból székházat építettek.
E szerveződés a 70 éves működése során úgy tudta egyesíteni a különféle hallgatói csoportosulásokat, egyesüléseket, köröket, hogy azok nem veszítették el önállóságukat. Eközben pedig a schachtisták németes szokásait sem vetették el, csupán magyarosították és új elemekkel gazdagították azokat, így alakítván a selmeci diákhagyományokat.
A szocializmus időszakának KISZ szervezetei, valamint a rendszerváltozás utáni hallgatói önkormányzatok nem tekinthetők az egykori szép emlékű Ifjúsági Kör utódjának. A selmeci diákhagyományok őrzésének letéteményese Sopronban az 1989-ben alakult Selmeci Társaság, és a számos, kis létszámú, zárt hallgatói csoportosulás, amelyeket kissé groteszk módon tanszékeknek neveznek.
Bartha Dénes
(A következő részben a diákhagyományokkal kapcsolatos kiadványokat mutatja be a szerző.)
