Oldal 7/8
Szinte nincs, ki ne ismerné a vakondot, noha igen keveseknek adatik meg, hogy élő példányát láthassa. Legtöbben a Kisvakond rajzfilmsorozat révén barátkoztunk meg vele, a mesékben bájos, nagy szemű, jószívű teremtménynek mutatja magát. De valójában hogyan is él ez a különös megjelenésű rovarevő?
Ma már szinte az ország bármely szegletében találkozhatunk borzzal. A különös fizimiskájú, mackós mozgású, menyétféle ragadozó állománya az utóbbi időszakban megnőtt, így kikerült a védett fajok sorából.
Gombási Mónika frissen végzett erdőmérnök, nem régóta dolgozik a Bakonyerdő Zrt.-nél. Már gimnazista korában vonzotta a fotózás, de akkor a lovak szerelmeseként elsősorban a négylábúakat örökítette meg.
Tavaly nyáron sorozatos medveészlelés tartotta izgalomban a közvéleményt. A legtöbb hír az észak-magyarországi régióból érkezett; ezek után nem csoda, hogy több mátrai túrát tervező csoport érdeklődött nálunk a valós veszélyt illetően. Néhány esetben el is maradt a hegyvidéki kirándulás.
Az 1971-es vadászati világkiállítás 50. évfordulóján ismét Magyarországon találkozik a vadásztársadalom színe-java, hiszen 2021-ben hazánk ad újra otthont a rendezvénynek. A nagyszabású tervekről, előkészületekről Kovács Zoltánt, az „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás kormánybiztosát kérdeztük.
Gyönyörű színezetű tollazata kétségkívül a természet egyik remekműve. Hátoldala csillogó smaragdzöld és kék színben ragyog, torka és tarkófoltja fehér, a feje és testének alsó része pedig sárgásbarna. A jégmadár fenséges megjelenése más fajokkal összetéveszthetetlen, így bár ritkán kerül szemünk elé, könnyen azonosítható.
Bárhol is rójuk hazánk útjait, egyre ritkábban találkozunk mezei nyúllal. Úgy tűnik, több vidékről teljesen eltűnt. Valóban így van ez, vagy csupán az állatok egyszerűen távolabb húzódnak az embertől? Apróvadunk helyzetéről Szemethy László egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Vidékfejlesztési Intézet igazgatója tájékoztatott.
Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében egy igazi csodabogarat, Csóka György erdőmérnököt mutatjuk be, aki entomológus és emellett mániákus rovarfotós.
Televíziók, hírportálok, újságok – köztük lapunk is – foglalkoznak hónapról hónapra Tóbiás és Sára magánéletével. Talán nincs is az országban olyan médiafogyasztó, aki ne hallott volna a híres gemenci feketególyapár életének egy-egy szívmelengető vagy éppen fájdalmas eseményéről.
Különösen alkonyatkor találkozhatunk kószapocokkal, járjunk erdős, mocsaras területeken vagy akár a vizektől távolabb eső rengetegekben, ahová gyakorta elkószál. A felületes szemlélő patkánynak is nézheti az állatot.
Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Reinhoffer István erdész diákot mutatjuk be. 2010-től fotózik, szenvedélye a nagyvadak, ezért gyakran barangol a Gemenci erdők árterében.
A rétisas Európa egyik legnagyobb ragadozó madara, nála csak a nagytestű keselyűk termetesebbek. Szerencsére az utóbbi időkben egyre gyakrabban láthatjuk, különösen ártéri erdeink környékén, köszönhetően a természetközeli erdőgazdálkodásnak is.
Aki látta Enyedi Ildikó finom rezdülésekből szőtt meséjét a Testről és lélekről című filmben, többé nem felejti az álombéli szarvasokat. Az erdő nemes vadjai – a marhavágóhídra szánt páriák sorsát ellenpontozva – elemelnek a görcsös valóságtól, felszabadítanak lelket, álmot, szerelmet. Aki pedig a filmes varázslathoz rábírja minderre a szarvasokat, maga is „elvarázsolt” ember: Horkai Zoltán állatkoordinátor.
A farkos kétéltűek többnyire rejtőzködő, s leginkább éjjel aktív állatok, valamint a békákkal ellentétben hangadással sem vonják magukra a figyelmet, ezért kevéssé ismertek az erdőt-mezőt járók körében.
A dám az ókor óta nagy becsben tartott kultikus vad. Már az Asszír Birodalom idejéből maradtak ránk képzőművészeti alkotások, régészeti leletek, melyek e különösen szép vadfaj időn átívelő fontosságát mutatják. A dám jellegzetesen pöttyös, kikészített bőre szent, isteni jelkép volt az ókori világbirodalom területén.
Kókay Szabolcs madárfestő illusztrátor műveivel sokan találkoztunk már, leggyakrabban a tanösvényeken ábrázolt madarai révén. De az emberek milliói leginkább a világ számos országában megjelent trópusi madárhatározókban látott illusztrációit ismerik.
Hazánk középhegységeinek ösvényeit járva némi szerencsével találkozhatunk a juhra emlékeztető muflonnal. Ahhoz azonban, hogy közelről megpillanthassuk őket, igencsak csöndben kell közlekednünk, ugyanis rendkívül éberek. Nem véletlenül mondja a népnyelv: a muflon neszes állat.
A fácán hazánkban a zárt erdőségek kivételével szinte mindenhol előfordul, bár országrészenként nagyon eltér az állománysűrűsége. Kirándulásaink során szinte természetesnek vesszük a színpompás kakasok és a lényegesen szerényebb, jól rejtő színű tyúkok jelenlétét. Nem is gondolunk arra, hogy ezen madarak ősei még a római korban emberi segédlettel érkeztek a Kárpát-medencébe.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
