Rétisaslesért a fővárosból sem kell messzire kiruccannunk, hiszen a Pilisi Parkerdő területén, Nagymaros körzetében akár költő párral is találkozhatunk. Sőt, még a Gellért-hegy környékén is láthatunk rétisast, igaz, ott már nagyobb magasságban, ahogy a Duna vonalát követve észak-déli irányban hasítja az eget.
„Megbarátkozott” velünk
E madárfaj tojói – akárcsak a legtöbb nappali ragadozóé – lényegesen erősebbek a hímeknél, 4-4,5 kilogrammosak, testhosszuk pedig 70-90 centiméter. Némi gyakorlattal röptében könnyen megkülönböztethetjük a rétisast a hasonlóan nagyméretű szirti és parlagi sastól, mivel ivarérett, azaz ötéves korára a farka ék alakú és teljesen fehér. Emellett kétharmadáig csupasz csüdje és az ivarérett példányok teljesen sárga csőre is árulkodó jelek. A fiatal rétisasoknál a farok barna színe fokozatosan világosodik.
Egy-egy párnak mintegy 100 négyzetkilométernyi saját területre van szüksége, s ezen belül egy, olykor két fészket is épít és használ felváltva. Ezek nemritkán magányos fán vagy kisebb facsoportban találhatók, de előfordul, hogy erdőszéli fán rak fészket, ahonnan könnyen tud fel- és leszállni. Nálunk elsősorban éger- és tölgyfák koronájába rakja hatalmas fészkét, amelynek alapját fagallyak és kisebb ágak képezik, belsejét pedig fűvel béleli.
Az eredetileg kifejezetten emberkerülő madár mára némileg „megbarátkozott” közelségünkkel, így néha a települések környékén fellelhető szemetet is felhasználja a fészek építéséhez – találtak már benne kábelt, műanyagdarabot, sőt bőrből készült tárgyak darabjait is.
Féltonnás fészek
A hím és a tojó közösen építik a fészket – gyakran már karácsony tájékán hozzáfognak. Az általában 1,2-1,5 méter átmérőjű, és legalább 50-80 cm magas építményt hosszú éveken keresztül használják. Ez idő alatt az átmérője akár 2, magassága pedig akár 5 méterre is nőhet, a súlya pedig meghaladhatja a fél tonnát is. Gyakori, hogy a hatalmas alkotmányt egyszerűen nem bírják a fa ágai, s letörnek alatta. Ez azonban csak a már hosszú évek óta használt fészek sorsa lehet.
A tojó melengeti a tojásokat, a párja vadászik, s hordja neki is az eledelt. Ebben az időszakban természetesen már nem láthatjuk a nászrepülést, de a hím ilyenkor is hosszasan keringhet a fészek környékén. A fehér, mintegy 72×56 milliméteres tojásokból 38-40 nap múlva kelnek ki a fiókák, és körülbelül 3 hónapot töltenek a fészekben. Etetéskor kezdetben a tojó tépi számukra a húsdarabokat, később maguknak kell megküzdeniük a feladattal.
A nyest ugyanis ma már egyre inkább meghódítja erdeinket is – ahol régebben szinte csak közeli rokona, a nyuszt fordul elő. Magyarországon átlagosa 0,9-1 fióka önállósul fészkenként. A párok hosszú ideig gondoskodnak utódaikról, de a családi kapcsolatok fokozatosan lazulnak, miközben a fiatalok megtanulják a vadászat csínját-bínját.
A rétisas rendkívül sokoldalú vadász, lesből éppúgy zsákmányol, mint váratlan támadással. Ennek megfelelően zsákmánylistája is felettébb gazdag.
Ezek egészséges példányainak megragadásához viszonylag lomha, ezért különféle taktikákat alkalmaz. A víz felszínét pásztázva megfigyeli a tollasok tartózkodási helyét, s többször átrepülve felettük kilesi a sérült, legyengült példányokat. Ezután a kiválasztott madarat addig támadja, míg az a víz alá nem kényszerül bukni, s szó szerint levegővételnyi ideje sem marad az újabb támadásig, így hamar kimerül. A legyengült madár könnyen végzi a ragadozó karmai között.
Emellett szép számmal akadnak a rétisas zsákmánylistáján gémek, kárókatonák is, sőt vannak párok, melyek a mocsári teknősökre specializálódnak. Ezen madarak fészkei alatt jelentős mennyiségben lelhetők föl a teknősök földi maradványai, a páncélok. Az emlősök közül időnként elragadják a fiatal rókát, a tapasztalatlan macskát, nyestet, nyulat, hörcsögöt is.
Gyűrűzés
|
Védelmi intézkedések
Hazánkban az 1960-70-es évekre a rétisas állománya drasztikusan lecsökkent, ami az intenzív mezőgazdaság előretörésével, a dúvadmérgezésekkel, a vadászatokkal, de leginkább a DDT használatával magyarázható. Már-már úgy tűnt, hogy Nagy-Britanniához vagy Ausztriához hasonlóan tőlünk is kipusztul ez a fenséges madár. Ám szerencsére az 1980-as évekre gyökeresen megváltozott a sasokhoz való hozzáállás, nemcsak a dúvadirtást korlátozták és betiltották a DDT-t, hanem egyéb hathatós védelmi intézkedéseket is hoztak. Ezek részét képezte a fészkek háborítatlanságának biztosítása, a fészkelőhelyek megóvása, azaz a természetközeli erdőgazdálkodás térnyerése, valamint ősztől tavaszig a sasetetések bevezetése. Erre azért is van szükség, mert Európa északi országaiból telente nagy számban érkeznek hozzánk különféle korú sasok, a nálunk élő populációból pedig az azévi fiatalok ősztől kóborolnak. Ha nem találnak elegendő táplálékot a Kárpát-medencében, bizony délebbre húzódnak, ahol gyakran egyszerűen lelövik őket.
