Oldal 8/8
A selmeci diákhagyományok jelenleg is élő rendezvényét, a szakestélyt lázas előkészület előzi meg, amit a Major domus irányít. A terem lefoglalása, berendezése, a névre szóló meghívó, az úgynevezett invitáló czédula szétküldése, a sör megrendelése, a zsíros kenyerek elkészítése, a leendő tisztségviselőkkel való egyeztetés után elérkezik a várva várt pillanat.
Véletlenül bukkantam rá Horváth Éva szépséges gyapjúgombolyagjaira. Nyár végén, a Mesterségek Ünnepének forgatagában hirtelen megállított a puha anyag és a pasztellszínek mesés keveréke. Megszámlálhatatlan árnyalat, valami jó, meleg természetességben. A kirakodó asztalka körül mezei virágokból és zöld szárakból font kerítés, mögötte egy mosolygós hölgy.
Az ártéri erdő szívében élt évtizedeken keresztül. Babos Imre erdészként pákász is volt. Halászott, erdőt nevelt, járta és óvta a területét, ha kellett gyalog, gépkocsival vagy ladikon. Ismerték a szarvasok, szomszédai voltak a vaddisznók, a rétisasok pedig barátként üdvözölték.
Ahogyan sorozatunk korábbi részében már említettük, a selmeci diákhagyományok részben az úgynevezett régi céhes hagyományokból eredeztethetők. A céhek rendszeresen tartottak mulatós esteket, amelyek általában nagy lakomával kezdődtek. A szűkös anyagiakkal rendelkező diákok ez utóbbiból csak az italozás szokását tartották meg, s legföljebb pogácsát vagy hagymás zsíroskenyeret fogyasztottak.
Karácsonykor sok lakás éke a feldíszített fenyő- fa: lehet kicsi, asztalra állítható vagy több méter magas óriás, mutatós tartóba illesztett vágott, földlabdás vagy konténeres. És vannak, akik ragaszkodnak a műfenyőhöz.
„Amely diák Jénából asszony nélkül, Lipcséből veretlenül, Wittenbergából ép bőrrel, Selmecről pedig a Bursch-nóták nélkül kerül vissza szülőföldjére, az a legszánalomraméltóbb teremtménye az Istennek.” Ez a régi selmeci szentencia jól kifejezi, hogy a diákdalok mennyire fontosak voltak az akadémisták életében, s ez a tény a mai napig sem vesztett jelentőségéből.
Az egységes megjelenés, mint az egyenruha viselése erősíti a csoportszellemet, a belső összetartást és az önfegyelmet. A legismertebb egyenruha a katonai uniformis, de az állam egyéb hatalmi egységeinek tagjai (rendőrök, vasutasok, tengerészek, légitársaságok) is azt viselnek, rendszerint kék alapszínben.
Lágy vonalvezetésűek, mintákkal tarkítottak s kacskaringósak, éppúgy, ahogyan a fák ágai – jellemezte az általa készített ékszereket Eördögh Katalin ötvösmester. Az ősi, ám mostanra egyre kevesebbek által ismert foglalkozás képviselője szenvedélyes vadász, amit a műhelyéből kikerült darabok is bizonyítanak.
Nem csak magas termetével tűnik ki a tömegből, észjárásával, több mint fél évszázados szakmai tapasztalatával, énekes kedvével, jóízű humorával a mai napig meghatározó tagja az erdész közösségeknek Schmotzer András.
Tavaly 27 vallási vonatkozású erdei emlékhely és annak környezete újulhatott meg a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területeken. Az egyes helyszínek és a hozzájuk kapcsolódó információk online böngészhetők, de a téma iránti fokozott érdeklődésre való tekintettel a tartalom zsebfüzet formájában is megjelent.
Miután a beiratkozott hallgatók túljutottak a balekhét meglepetésein és megpróbáltatásain, a Firmák segítségével bepillantást nyertek a selmeci diákhagyományokba, megkezdődik számukra a tanrendi oktatás. Ezzel párhuzamosan azonban 6-8 héten keresztül folytatódik a balekoktatás is, mert van még mit tanulnia a leendő baleknak! A selmeci hagyományokat bemutató sorozatunk 5. részében ezt foglaljuk össze.
Diáknak lenni a középkorban társadalmi rangot jelentett, s ez volt az indítéka a diákélet kezdetén lezajló sok és változatos szertartásnak. Ennek egyik eleme a leendő balekok (pogányok) fogadása, az akadémiai-főiskolai-egyetemi létbe való bevezetése. A pogányok és Firmák első találkozása, ismerkedése az úgynevezett balekhéten történt.
A. J. Krickel osztrák utazó Selmecen tett látogatása után 1831-ben a következőket írta: „…az akademikusok különös öltözéke, ezeknek joviális és sok sajátossággal átszőtt életmódja meglepi és elbódítja az érkező utast. … Ha diákéletet – a szó legszorosabb értelmében – látni akarsz, gyere ide!”
Beliczay István nyugdíjas erdőmérnök éveinek számában már a második nyolcas is megjelent, de még ma is friss, pontosan idézi a legfontosabb történeteket. Valamikor a múlt rendszerben kezdte szövögetni álmát, s már huszonkét esztendeje, hogy Tompa határában megvetette alapjait az Emlékerdőnek.
A selmeci diákhagyományokat ma is őrzik, gyakorolják az erdő-, bánya- és kohómérnöknek tanuló egyetemisták, közvetetten pedig minden iskolás követője, hiszen egyebek közt az év végi ballagás is azokat idézi. Diákhagyományokat bemutató sorozatunk második részében a máig élő szokások szülővárosában, Selmecbányán barangolunk.
A selmeci diákhagyományok jóval többet jelentenek, mint néhány elszigetelt, Selmecre visszavezethető szerveződés szokásainak tovább örökítését. Jóval többet, mert a mai magyarországi diákhagyományok innen nőttek ki, s váltak az országban általánossá. Egyediségét, különös értékét az is bizonyítja, hogy 2014-ben az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága felvette a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzékébe.
Alig néhány éve, 2011-ben csatlakozott a Pilisi Parkerdő Zrt. az országos tündérkert mozgalomhoz. A Budakeszi Erdészetnél létrehozott gyümölcsös alapját a Kárpát-medencei oltványok adták, amit 2013-ban a Zsámbéki-medence őshonos gyümölcsfáival egészítettek ki.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
