A mi nótáink

Ismerkedjünk meg nagyvonalakban a selmeci nóták eredetével, szerepével, főbb típusaival!

Európában már a középkor óta nagy hagyománya volt a diákok nótázásának, vidám mulatozásának. A vándordiákok, peregrinusok révén (akiknek egyebek között a Carl Orff által megzenésített Carmina Buranát is köszönhetjük) a selmeci akadémisták elsősorban a német egyetemek diákjaival, azok szokásaival kerültek kapcsolatba, ehhez járult még az a tény is, hogy egészen a kiegyezésig,

1867-ig, a selmeci akadémia tannyelve a német volt. A német diákok tehetségesebbjei a jól ismert dalokhoz szövegeket írtak, ugyanahhoz sokszor többet is, s a legjobban sikerült a hagyományok részévé vált.

Ezen dalok jó része, akár több változatban, eljutott Selmecre, s több-kevesebb módosulással napjainkig fennmaradt. A mi nótáink, ahogy a selmeci dalcsokrot hosszú ideje hívják, természetesen nem csak német eredetű dalokból állt. A selmeci akadémisták, majd később az utódintézmények diákjai is fabrikáltak nótákat, sőt neves zeneszerzők, költők is gyarapították a nótáskönyvek tartalmát. Az Ergo bibamus! nóta szövegét például 1810-ből Goethének köszönhetjük.

Így a német eredetű nóták mellett több nemzet dalait is megtaláljuk a selmeci diáknótakincsben.

Dalos- és nótáskönyvek

A mi nótáinkat áttekintve feltűnik, hogy a színes, változatos dalcsokor évszázadok lenyomatát őrzi, és a mulatós nótákon át a himnuszokon keresztül a temetési dalokig sokféle típust találunk közöttük. A daloknak általában több változata ismert, mert lejegyzésük előtt hosszabb ideje énekelhették és esetenként átköltötték őket.

A selmeci akadémia jogelődje, a Bányászati Tanintézet meg- alapítása (1735) után csaknem egy évszázadon keresztül nem állítottak össze nótáskönyvet, így a diákdalok szájról-szájra terjedtek, s eközben természetesen módosultak, vagy akár elfelejtődtek. Az első dalgyűjtemény, a Selmecen tanuló Carl Stegmayer összeállításában Klaenge aus der Teufe (Hangok a mélyből) címmel 1826-ban látott napvilágot. Ez még csak 19 dalt és 5 verset tartalmaz, de a kutatások alapján tudjuk, hogy ezeket a nótákat már a 18. század második felében is énekelték.

A magyar nyelvű oktatás meghonosodásáig kiadott nótáskönyvekben már mintegy másfélszáz dal szerepel, de az aktuális szerkesztők sohasem törekedtek arra, hogy valamennyi bekerüljön az általuk összeállított műbe, a kor szokásainak, hangulatának megfelelően válogattak.

Ezen dalok zöme Németországban született, de érdekességképpen francia vagy spanyol is van közöttük. Az eredet miatt, illetve azért, mert Selmecen elsősorban a német érzelmű Burschenschaft (a sorozatban később lesz szó róla) tagjai énekelték, bursch nótáknak nevezzük őket.

A magyar nyelvű oktatás beindulása, illetve a Burschenschaft megszűnte (1875) után elkezdődött a nóták szövegének magyarra fordítása, és új magyar szövegek is születtek a régi dallamokra.

Az ismert német dalszövegkincs mintegy kétharmada jelent meg később magyar nyelven, a többi sajnos elveszett, elfelejtődött. Érdekes módon, az első magyar nyelvű selmeci diákdalgyűjtemény nem nótáskönyv(ek)ben, hanem Tassonyi Ernő Aki a párját keresi című regényében jelent meg 1905-ben. A régi nóták szövegének fordítása, illetve újak költése 1931-re befejeződött, az akkori hallgatói szerveződés, az Ifjúsági Kör által Sopronban közzétett A mi nótáink című daloskönyvben 79 nóta szerepel német és magyar nyelvű szöveggel is. (Ez a mű a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. honlapján – dicséretes módon – eredetiben tanulmányozható.)

Azóta sok nótáskönyv jelent meg, s előfordul, hogy a selmeci utódintézményekben (Sopronban, Miskolcon, Székesfehérváron, Dunaújvárosban) másképp éneklik ugyanazt a dalt, s természetesen a nótáskönyvekben összegyűjtött dalcsokor is igazodik a szakok (pl. bányász, kohász, erdész, faiparos, gépész, földmérő) sajátosságaihoz.

Himnuszok

A legünnepélyesebb dalok a különböző szakokhoz tartozó himnuszok. Igaz, minden nemzetnek csak egy himnusza van, s talán túlzó is egy kicsit e dalok ekként való emlegetése, de ünnepélyességük hangsúlyozására diákeleink annak idején ezt a megnevezést választották.

A selmeci diákhagyományok gyakorlása során minden jelentősebb rendezvényen, így például a később bemutatásra kerülő szakesteken, valétáláson felhangzanak az ősi szakok (bányász, kohász, erdész) himnuszai, amelyekhez ma már sok utódszak később szerzett himnusza is csatlakozik (pl. gépész, faiparos, vadász, geodéta, természetvédő).

Az erdész himnusz alapja feltehetően az Erdélyből származó, Ich schiess’ den Hirsch kezdetű nóta, amely már az 1870-ben Schemnitzer Akademische Lieder címmel megjelent nótáskönyvben is szerepel. Magyarra átültetve Erdész vagyok kezdettel Tassonyi Ernő már említett művében jelent meg először, amit manapság némi módosítással éneklünk. A faiparos himnusz dallamát és szövegét pedig Winkler András, egyetemünk egykori rektora és a selmeci diákhagyományok lelkes őrzője költötte 1971-ben.

Sokan nem tudják, hogy a középiskolai ballagásokon mindenütt felhangzó Ballag már a vén diák című nóta is a selmeci dalcsokorhoz tartozik, abból lett országosan ismertté és kedveltté.

Dallama feltehetően egy szepességi népdalból származik, amely Szilézián át eljutott Németországba, s onnan a peregrinusok révén Selmecbányára. A népdal szövegét G. Schwab német költő írta át 1814-ben Lied eines abziehenden Burschen címmel, amely először az 1843-as nótáskönyvben látott napvilágot, ezt fordította le magyarra Csengery Gusztáv 1866-ban. Ez az egyetlen dallam, amely az 1826-os nótáskönyv dalai közül még ma is él, ez a legkorábban magyarul énekelt nótáink egyike, amely az 1900-as évek elejétől közkinccsé vált.