Baranya megyét az aprófalvas településhálózat, a sokrétű történeti és sokszínű nemzetiségi gyökerek jellemzik, így a térségben viszonylag sok a vallási vonatkozású emlékhely. A több partnert összefogó kezdeményezés fa- és kőkeresztek, források és emlékművek helyreállításával, az egykori települések templomai helyén haranglábak felújításával tiszteleg az előző századokból fennmaradt jeles elődök és történetek előtt.
Az érintett helyszínek elszórtan helyezkednek el az erdőgazdaság működési területén, ezért a kiadvány külön térképszelvényeken jelölve, három fejezetre bontva mutatja be azokat, mintegy túrával egybekötött felfedezésre buzdítva az olvasót.
A füzet első fele a zselici helyszíneket mutatja be, ezt követik a Mecsek nyugati, illetve középső részén található emlékhelyek, míg a harmadik térképszelvény a hegység keleti szegletébe és a Baranyai-dombságba kalauzol bennünket.
A helyszíneken kihelyezett információs emléktáblákról és a kiadványból az adott emlékhelyhez kapcsolódó érdekes és értékes történeteket, legendákat is megismerhetünk a lelkes munkatársak és segítők sokrétű kutatómunkájának, visszaemlékezéseknek vagy a különböző felméréseknek köszönhetően.
A felújítást megelőző vagy korábbi állapotokat ábrázoló fotók, rekonstrukciós rajzok és térképek szemléltetik az egyes objektumok korabeli szerepét, a régi vagy éppen romos, valamint az immár újjászületett állapotát.
A fejlesztés a szaktárca által nyújtott forrásból, a Mecsek Egyesülettel és a Pécsi Egyházmegyével közösen valósult meg, az ünnepélyes átadásra 2017 októberében került sor a Sasrét-pusztai Mária szobor megáldásával. Az egyesülettel való együttműködés keretében a kezdeményezés tovább él, azóta további 5 helyszínen történt meg az értékmentés és még számos objektum vár arra, hogy méltó állapotban maradhasson mementó az utókor számára. Ebből fakadóan várhatóan a kiadványnak is lesz folytatása.
A zsebfüzet beszerezhető a Mecsekerdő Zrt. pécsi központjában és a Mecsek Egyesületnél.
Szauer Melinda
Mecsekerdő Zrt.