A kissé szorongó, a szülői háztól elszakadó leendő diákokat Garamberzencén fogadták. Ott látták meg először egymást azok a bányász-, kohász- vagy erdészhallgatók, akik a sajátos balek-Firma kapcsolatban gyakran egész életre szóló barátságot kötöttek. Garamberzence Selmectől 23 kilométerre, a Budapest–Rutka vasúti fővonal mentén található. Amíg Garamberzence és Selmec között nem építették meg a keskenynyomközű vasutat (az Ancsát), addig a Firmák a Garam és a Kecskés-patak találkozásánál álló egykori Szuchy-kocsmában várták – vélhetően jó hangulatban – leendő balekjaikat.
Rendszerint egy szigorú képű, tekintélyt sugárzó ultra supra veterán a geológia tanszék asszisztensének adta ki magát, maga köré gyűjtött néhány akkor érkező pogányt, s a Selmeci-hegység erdein keresztül gyalog vitte őket Selmecre. Útközben tudományos magyarázatokkal traktálta a pogányokat, amit persze aligha érthettek, s felhívta a figyelmüket arra, hogy hamarosan kőzetgyűjteményt kell beadniuk. Ezért hát a kissé ijedt pogányok lelkesen gyűjtögették hátizsákjaikba a különféle kőzeteket, s mire Selmecre értek, jól elfáradtak. De a lábuk lehet, hogy nemcsak ezért remegett…
Az Ancsa vonat pályájának kiépítése után már a selmeci vasútállomásra érkeztek a balekok, és az ugratásuk természetesen ott sem maradt el. Az újdonsült hallgatókat aztán – lehet, hogy egy kis kerülővel – az Ifjúsági Kör székhelyére kísérték, ahol fölvették őket e fontos diáktömörülésbe, majd a Firmák segítettek nekik szállást (ún. kamarát) és ellátást keresni, illetve eligazították őket a beiratkozásnál is.
Soproni szokások
A Főiskola idestova száz éve történt áttelepülése után Sopronban is megmaradt a balekfogadás szokása. A vasútállomásról kijövő pogányokat a Firmák üdvözlés után a villamos megállóhelyéhez vezették, mondván, a csomagok nehezek, ne cipeljék azokat, menjenek inkább villamossal.
A hosszas várakozás végeztével, miután a Firmák megsajnálták őket, elindultak közösen szállást keresni.
Szendrey István professzor alias Pipás visszaemlékezése szerint a „jótakaró” Firmák a temetői csősz házába, az apácazárdába, a zsinagógába, a katonai leánynevelő intézetbe, az akkor még működő fürdős kuplerájba csengettették be őket, ahol vagy rideg vagy kedves, de mindenképpen elutasításban részesültek. A hosszúra nyúlt városjárás után aztán mégiscsak akadt nekik megfelelő kamara, s megpihenhettek újdonsült otthonukban.
Firmataxi
A régi szokásokat felelevenítve, napjainkban az Erdőmérnöki Karra felvett pogányokat a csornai vasútállomáson fogadják, egy héttel az oktatás megkezdése előtt. A Firmák már transzparenseken hirdetik a pogányok tudatlanságát, a balek tízparancsolat fontosabb passzusait.
Csornáról különvonattal, az úgynevezett balekvonattal utaznak Sopronba, esetenként marhavagonokban. A soproni állomásra érkezve firmataxi várja őket, ami nem más, mint egy ütött-kopott szekér. Ezen ülnek a megfáradt firmák, s ha marad hely, akkor a pogányok is föltehetik csomagjaikat. A szekeret a pogányok tolják-húzzák, s a lehető legnagyobb kerülővel érkeznek meg a szálláshelyükre, a soproni kempingbe. Ott először orvosi vizsgálaton kell átesniük – ez is régi selmeci hagyomány –, természetesen egy-két szigorú Firma végzi a tudatlan pogányság „alkalmassági” vizsgálatát.
A balekhéten a Firmák mindarra megtanítják leendő balekjaikat, amire a későbbiekben szükségük lehet.
(Transzparens hirdeti nekik: „balek hangosan köszönj mindenkinek, mert nem tudhatod, hogy ki kinek a kutyája”.) A balekhéten hallhatnak előadást Selmecről, megismertetik velük a selmeci-soproni diákhagyományok gyökereit és fontosabb elemeit, nótákat tanítanak, kocsmalátogatásokat, bográcsozást szerveznek. A selmeci bányajárás mintájára Sopronban hasonló indíttatással hegyvidéki túrán vesznek részt a pogányok.
Ugratások
Természetesen a balekhéten sem maradhat el a balekugratás, amely egyben a Firmák leleményességére, ötletgazdagságára is rámutat. 1979-ben az akkori Firmák leendő balekjaikat Nagycenkre vitték, és a múzeumvasúton utaztatták őket. 
Az állomásra való visszatérés előtt a mozdony hirtelen elromlott, ekkor a masiniszta kérte a Firmákat, hogy segítsenek áthidalni a problémát. A (már jóval korábban megbeszélt) megoldás persze hamar megszületett: a pogányok betolják a vonatot! Ez a verejtékes munka mindaddig tartott, amíg néhány méterre az állomás előtt a mozdony „hirtelen megjavult”, s a beugratott pogányok nem kis csodálkozására és bosszankodására magától bepöfögött a megállóba.
Képek forrása: a 2015. évi Firmaévfolyam, Rosta Katalin és dr. Szabó Orsolya
