
VADÁSZ- ÉS GASZTROTURIZMUS A NAGYKUNSÁGON
A karcagi határ délkeleti részén domborodó halom a török, tatár hadjárások idején a mocsarak övezte dombon lévő, menedékül szolgáló helyről, a karcagi „apák váráról” kapta a nevét.
Oldal 33/77
A karcagi határ délkeleti részén domborodó halom a török, tatár hadjárások idején a mocsarak övezte dombon lévő, menedékül szolgáló helyről, a karcagi „apák váráról” kapta a nevét.
Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében egy igazi csodabogarat, Csóka György erdőmérnököt mutatjuk be, aki entomológus és emellett mániákus rovarfotós.
Földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően az észak-magyarországi régió az erdei élmények nagyhatalma, és e csodálatos erdős vidék legszebb és egyben legkülönlegesebb ékköve az Aggteleki-karszt. A hegytetőket uraló szédítő panorámák, a szemet gyönyörködtető erdők, az egyedi barlangritkaságok mellett az épített történelmi örökségek tárháza is ez a zöld birodalom.
Áder János köztársasági elnök kiemelt figyelmet fordít a minket körülvevő természetre. Az elmúlt évek során több kezdeményezéséből kiderült, hogy fontos számára a környezet sorsa. Köztudott, hogy elhivatott horgász, és szabadidejében szívesen evez, vagy kirándul családjával.
Televíziók, hírportálok, újságok – köztük lapunk is – foglalkoznak hónapról hónapra Tóbiás és Sára magánéletével. Talán nincs is az országban olyan médiafogyasztó, aki ne hallott volna a híres gemenci feketególyapár életének egy-egy szívmelengető vagy éppen fájdalmas eseményéről.
Különösen alkonyatkor találkozhatunk kószapocokkal, járjunk erdős, mocsaras területeken vagy akár a vizektől távolabb eső rengetegekben, ahová gyakorta elkószál. A felületes szemlélő patkánynak is nézheti az állatot.
Szalóki Ági a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat visszatérő vendége. Dalain átüt a szüntelen keresés, kísérletezés: a stílusok, műfajok játékos kóstolgatása ürügyén önmaga faggatása. Vallja, ha az ember belegabalyodik saját természetébe, segít a belső összhangot újrateremteni a minket körülvevő „nagy természet”.
A Mátra nyugati kapujában, Tartól 5 kilométerre az erdő mélyén bújik meg a Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola. Messze a város zajától és a hétköznapok rohanásától egész évben várja az iskolásokat, és a nyugodt, csendes környezetre vágyó érdeklődőket.
Szakmai berkekben és a közvélekedésben is sok vita forrása manapság, hogy mire használjuk az erdei faanyagot. A nézetek elsősorban az ipari fa, tűzifa és a holtfa kívánatos arányáról oszlanak meg.
Az egységes megjelenés, mint az egyenruha viselése erősíti a csoportszellemet, a belső összetartást és az önfegyelmet. A legismertebb egyenruha a katonai uniformis, de az állam egyéb hatalmi egységeinek tagjai (rendőrök, vasutasok, tengerészek, légitársaságok) is azt viselnek, rendszerint kék alapszínben.
Lágy vonalvezetésűek, mintákkal tarkítottak s kacskaringósak, éppúgy, ahogyan a fák ágai – jellemezte az általa készített ékszereket Eördögh Katalin ötvösmester. Az ősi, ám mostanra egyre kevesebbek által ismert foglalkozás képviselője szenvedélyes vadász, amit a műhelyéből kikerült darabok is bizonyítanak.
Nem csak magas termetével tűnik ki a tömegből, észjárásával, több mint fél évszázados szakmai tapasztalatával, énekes kedvével, jóízű humorával a mai napig meghatározó tagja az erdész közösségeknek Schmotzer András.
Az ország legnyugatibb részén, közel a Hármashatárhoz, ahol Ausztria, Szlovénia és Magyarország találkozik, él a hajdan vendnek nevezett közösség, a 6. században a területre költözött szlovénség. A Rába folyótól délre elterülő, 94 négyzetkilométeres Szlovén Rába-vidéknek nemcsak adottságai, története sajátos, a konyhája is különleges.
2017 októberében adták át a cserháti Romhányi-hegyen épült Prónay-kilátót. A Kecske-kő 421 méter magas csúcsán található építmény az Országos Kéktúra útvonaláról egy nagyon rövid kitérővel megközelíthető, minden évszakban és napszakban szabadon látogatható. A kilátót a környéken történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el.
Tavaly 27 vallási vonatkozású erdei emlékhely és annak környezete újulhatott meg a Mecsekerdő Zrt. által kezelt területeken. Az egyes helyszínek és a hozzájuk kapcsolódó információk online böngészhetők, de a téma iránti fokozott érdeklődésre való tekintettel a tartalom zsebfüzet formájában is megjelent.
A Mecsek-hegység északi völgyében fekvő Orfű és a hozzá kapcsolódó kis falvak, tavak valódi kincseket rejtenek. A gazdag természeti környezet, a folyamatosan bővülő szolgáltatások, a sport- és rekreációs lehetőségek, valamint a kulturális értékek elkényeztetik a kikapcsolódni és üdülni vágyó látogatókat.
Egy fotós, egy kép, egy történet sorozatunk következő részében Reinhoffer István erdész diákot mutatjuk be. 2010-től fotózik, szenvedélye a nagyvadak, ezért gyakran barangol a Gemenci erdők árterében.
A VADEX Mezőföldi Zrt. a közép-dunántúli régió erdő- és vadgazdálkodója. A társaság a többi állami erdőgazdaságétól számos tekintetben eltérő, egymást kiválóan kiegészítő tevékenységi körei kiegyensúlyozott gazdálkodást tesznek lehetővé, melyben fontos szerepet tölt be a vadhús felvásárlása, feldolgozása és értékesítése is.