Címke: vad

Oldal 5/5

VADÁSZAT – SZIGORÚ KERETEK KÖZÖTT

Élőhelyi adottságának köszönhetően, hazánk vadállománya egyedülálló Európában. Felbecsülhetetlen természeti kincsünk, értékének óvása és gondozása társadalmi kötelezettség, a hivatásos vadász számára szakmai küldetés. A vad az állam tulajdona, a vadgazdálkodásról a vadászatra jogosult gondoskodik.

KÉKFRANKOS BABSTERCCEL – GASZTROTÚRA SOPRONBAN

A természeti környezet legalább annyira lenyűgözi a Sopronba látogatót, mint maga a város. Az ország első, legfelszereltebb parkerdejét évente mintegy egymillió látogató keresi fel, színes programkínálatával egész évben meghatározó eleme a turizmusnak. A gasztronómia szerelmesei sem csalódnak, Sopronban izgalmas, multikulturális gasztronómiával és kiváló vörösborokkal várják őket.

HAZÁNK LEGNAGYOBB ÉNEKESMADARA

A holló sok kitüntetett címmel büszkélkedhet, egyebek közt Földünk egyik legintelligensebb madara, testméretéhez viszonyított agytérfogata szerint is előkelő helyen áll. Európában pedig az énekesmadarak közül – ahova rendszertanilag tartozik – a legnagyobb testméretű faj, hossza 65 centiméter, tömege megközelítőleg másfél kilogramm.

VADÁSZHÁZAK A TOLNAI ERDŐKBEN

A Gyulaj Zrt. a vadászati idényen kívüli időszakban megnyitja vadászházait azon vendégek számára, akik szeretik az erdő csendjét és a természetközeli kikapcsolódást. Ízelítőként két szálláshelyet ajánlunk.

GASZTRO KALANDTÚRA KARDOSFÁN

A Zselic mélyén megbúvó Kardosfát nemcsak a csodálatos környezet, a mélységes csönd, a szinte érintetlen természet, a különleges növény- és állatvilág teszi vonzóvá, egyre többen felfedezik a Hotel Kardosfa konyhájának egyedi ízeit is. Németh Krisztián főszakács nem főz, hanem alkot, mellette pedig szenvedélyesen tanul és tanít.

A KARCSÚ MENYÉT

A hazánkban gyakori eurázsiai menyétről több téveszme is elterjedt. Egyes gyerekmondókák például buta jelzővel illetik, noha a legtöbb ragadozóhoz hasonlóan intelligens állat, amit az is bizonyít, hogy gyorsan tanul és könnyen alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez.

GSCHWINDT MÁRK: FELEDHETETLEN PILLANAT

Gschwindt Márk a Somogy megyei Böhönyén nőtt fel, ott került közel a természethez. Jelenleg Kaposváron él családjával, egy gyönyörű kislány édesapja. A természetfotózás rejtelmeivel és szépségével másfél éve ismerkedett meg, és mára mindennapjainak a részévé vált.

SASRÉTI KÉPESLAPOK

Főúri fogadtatás, miként a 67-es útról letérve egy mezei nyúl kíséretében érkezhetünk a Sasréti Vendégházhoz, s az út menti fák közül szarvastehenek kíváncsi tekintete figyeli mozgásunkat. Somogy és Baranya megye határán, a Zselici dombvidék legdélibb szegletében járunk, ahol nem a dombok magasak, hanem a völgyek mélyek.

AHOL FOGLYUL EJT A KONYHA

Tekintélyes vadászház fogad Derekegyház határában. Kevesen gondolnák, hogy az épület falait az 1970-es években húzták fel az akkori stílus szerint, s a helyi állami gazdaságtól 1994-ben vásárolta meg a DALERD Zrt. A vadászház vezetője, Szabó-Tóth Angéla mutatja a korabeli képet, s nem ismerek rá a mai, gazdagon faragott belsőjű, ízlésesen és igényesen felújított épületre.

A GÚTHI ERDŐ LEGENDÁJA

Még le sem kanyarodtunk a Nyíradonyt Nyíracsáddal összekötő útról, már három dámszarvastehén „köszöntött”. Amikor pedig ráhajtottunk a NYÍRERDŐ Zrt. Gúthi Erdészetének vadászházához vezető bekötőútra, egy koronás gímszarvas kocogott el előttünk. Mintha a vendégek üdvözlésére készült koreográfia részei lettek volna.

KASZÓ TITOKZATOS ÍZEI

A nagy rengeteg kellős közepén található Kaszó. A legközelebbi település is 6-8 kilométerre rejtőzik. Erdővel körülzárt csendes vidék, ahol mintha még az idő is kicsit megpihent volna. Szinte minden a vadászathoz kötődik, a tavasz és a nyár viszont a turistáké, amikor a vadászház étterme mellett a Főherceg Fogadó fogadja a kirándulókat.

NEMCSAK DOKTORAI A FÁKNAK

A harkályokat, a fák doktorait könnyen megleshetjük az Alföldön éppúgy, mint a hegyvidékeinken járva. Hosszan tartó dobolásuk és gyakori hívóhangjuk szinte egybeforr a tavaszi ébredéssel.