Persze elsősorban a sokak által kedvelt termésének az értékesítéséből származott a bevételük. Kőszeghegyalján az ősz ma is a szelídgesztenye ünnepe. Az Alpokalja egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválját október közepén tartják Velemben.

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
Horváth Miklós tősgyökeres velemi, nemcsak ismeri faluja történetét, hanem őrzi is a régmúlt használati tárgyait, amelyekkel szülei, nagyszülei, déd- és ükszülei összegyűjtötték és feldolgozták a biztos megélhetést jelentő szelídgesztenyét. Szívesen és színesen beszél a hozzá kapcsolódó családi hagyományokról.
„A mi gesztenyénk ízvilága az igazi, más, mint a többi – kezdi nem kis elfogultsággal Miklós. –
A tisztességes mérésre nagy gondot fordítottak, nehogy szó érje a hegyaljai árusokat. Rostával kiválogatták, hogy csak a 15 milliméternél nagyobb szemeket szállítsák a fővárosba, illetve a környező városok nagy forgalmú tereire. Szekerekkel vitték a termést Lukácsházára vagy Kőszegre, ott vagonokba pakolták, volt, aki akár egy mázsát is, így jutott a velemi gesztenye Budapestre.

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
A sült gesztenye különleges illata sok vásárlót vonzott a novemberi estéken. A kisebb terméseket helyben értékesítették, a közepest a Nagybani Piacon. Az apró szemeket otthon megpucolták és átpasszírozták, pürét csináltak belőle. Hűtőszekrény híján a kályha tetejére, meleg helyre rakták, megszárították, és jól szellőző vászonzacskókban tárolták. Ha kalácsot vagy buktát sütöttek, akkor tejjel összekeverték, és már kész is volt a töltelék.

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
„A télire készített gesztenyelisztet csak különleges alkalmakkor használták fel: karácsonykor, húsvétkor, vagy nálunk édesapám révén József-napkor. A kemencében cserépedényben körkalácsot sütöttek, de készült gesztenyés hatlapos is. Ha valaki beletette a valót – ahogy mondani szokták –, akkor olyan magas lett, hogy csak oldalra fordítva lehetett beleharapni.
– árulja el a helyi szokásokat. Virágzáskor méheket telepítettek a gesztenyésbe, amelyek a beporzást segítették, és a gesztenyeméz is nagyon kelendő volt. A környéken kevés volt a mezőgazdasági termőterület, így szalma híján a lehullott hosszú füzérvirágzatot – ezt hívják Kőszeghegyalján rigyának – használták alomnak, mint ahogy a fa gyorsan lebomló leveleit is, ezekből aztán kiváló trágya érett, amivel a földeket táplálták.