A település nemcsak a nyugalom szigete, de a világ közepe is, ahonnan ki sem kell mozdulni, mindent megtalál a természetszerető ember. Gembinczki Ferenc és felesége, Kati néni ezúttal a gombaszedés és -tartósítás rejtelmeibe avat be.
Feri bácsi és Kati néni tizenévesen az akkor még Szuhahutának hívott településről majd’ mindennap felgyalogolt friss zöldségekkel, tejtermékekkel Galyára. Kodály Zoltán Galyatetőn élt, és ha sétája közben találkoztak vele, tanította őket énekelni, szolmizálni. A határban három fa is van Gembiczkiékről elnevezve, amelyeket a térképeken is jeleznek. A Honvéd fája Kati néni édesapjának, a hajdani kerületvezető erdésznek állít emléket. A 300 év körüli tölgy állja az idők viharát. Feri fája több mint 150 éves, Kati fája hasonló korú. Méltó őrzői egy erdészdinasztia munkásságának.
Fotó: Csatlós Norbert/MMG
Feri bácsit egy virtuális gombatúrára kértem időben és térben. Megtudtam, hogy a legkorábbi gomba, a kucsmagomba, általában áprilisban jelenik meg, idén viszont kicsit türelmetlen volt, már márciusban találtak szép példányokat. Főleg nedvesebb helyeken bukkan elő. Környékükön a vastag kalapú ízletes kucsmagomba terjedt el, de a fattyú kucsmagomba sem ritka, ennek vékony a szára, a kalapja pedig hosszúkás. Megjelenésében a kettő között van a cseh kucsmagomba.
Kiváló pörköltnek, levesbe, szép karikákra vágva pedig együtt főzhető a rizzsel. Vigyázni kell, mert a hozzá kissé hasonló papsapkagomba mérgező. Onnan lehet megkülönböztetni őket, hogy a papsapka kalapja redős, a kucsmagombáé pedig méhsejtszerűen kamrás. Ez utóbbi kalapja leválik, a papsapkáé viszont ragaszkodik a tönkhöz.
Fotó: Csatlós Norbert/MMG
A gyapjas tintagombát rizses gombának készíti Kati néni, azonnal a felszedés után, mert hamar romlik. Amikor jön a nyári eső, a hegyekben találhatunk finom barackillatú, szintén fűszeres ízű rókagombát, népies nevén csirkegombát. Rókagombának azért hívja a falusi ember, mert a róka színéhez hasonlít, akárcsak a világító tölcsérgomba, amivel össze szokták téveszteni, de ez utóbbi mérgező. Csirkegomba elnevezése is találó, mert ha egyet talál a gombász, és látja, hogy az avar egy kicsit emelkedett, akkor körülötte ott van a többi, mint a kotlós a csibéivel. Levesbe, pörköltnek nagyon finom. Télire elősütve kell fagyasztani, mert nyersen eltéve keserű lesz.
Ilyen a kékhátú, aminek galambszürke a teteje. A zöld varas galambgomba nagyon finom, mint a dióízű galambgomba. Van a piros kalapú, ami keserű, hánytató, azokat nem szedik fel. A földtoló galambgomba nem mérgező, de nem is jóízű. Nevét onnan kapta, hogy úgy emelkedik ki a talajból, hogy magával viszi a rajta lévő földet. Nem ehető, ezt sem gyűjtik. A sötét trombitagomba kimondottan fűszergomba, csokrokban nő, egy tövön akár tíz-tizenöt is.
Fotó: Csatlós Norbert/MMG
A gombaport nyolc-tíz fajtából készítik, viszont egyszerre csak kettőt-négyet tesznek össze. Akármilyen sültet készítenek vagy levest főznek, csipetnyi mennyiséget tesznek bele. A húsoknak csak a tetejét kell megszórni, s máris könnyen elhiszi az ember, hogy gombát eszik.
„Később előbújik a keserűgomba, a galambgombához hasonló. Fehér tönkje, fehér kalapja van, és ha eltörik a tönköt, tej jön ki belőle. Számunkra egyike a legfinomabb gombáknak, mégis sokan nem szedik. Amikor még erdőben dolgoztunk, a faszenítőknél mindig volt vaslemez, amit rátettünk a tűzre, arra a gombát, és szalonnazsírral csöpögtettük. Csak úgy jó, megsütve” – mesélte Feri bácsi.
Júliusban, ha lett volna eső, megjelent volna az őzlábgomba és az óriás pöfeteg. A bükkösökben nem, de vannak olyan akácosok más faluk szélén, ahol jól érzik magukat.
Augusztusban, ha nem esik, eltűnnek a gombák, de a csapadékos szeptemberben számos fajuk jelenik meg újra. Kiemelendő a vargánya, a rókagomba, az őzláb, a rizike, a lilapereszke. Viszont abban az időben már nem nyüvesek.
