A holtfa nevében hordozza az elmúlást, a halált, pedig valójában fontos ökológiai folyamatok zajlanak benne, és azokban az erdőkben, ahol jelen van. Megjelenése sokféle lehet, hiszen holtfának nevezhetjük az összes különböző mértékben korhadt, földön fekvő vagy lábon álló törzseket, ágakat, gallyakat, tuskókat, még az élő fák elhalt részeit, törzscsonkokat is.

Kirándulóként furcsállhatjuk, amikor a szemünknek szép, egészségesnek látszó fák között megpillantunk egy-egy magányosan álló vagy fekvő holtfát; felmerülhet a kérdés, hogy azokat miért nem viszik el az erdészek az erdőből.

A természetes életközösségben minden fajnak megvan a szerepe, mondhatjuk úgy is, hogy minden mindennel összefügg. Az Európában honos erdei növény-, állat- és gombafajok harmadának életfolyamatai szorosan kötődnek a holtfákhoz, így azok létjogosultsága az erdőben ma már nem vitatott a szakemberek között. Nem volt ez mindig így. Korábban a holtfára – éppen a hozzá kötődő élőlények miatt – betegségek terjesztőjeként tekintettek.

A holtfa azon kívül, hogy nagyon változatos életmódú élőlényeknek ad otthont, szerepet játszik a talaj menti mikroklíma alakításában, az eróziós folyamatok mérséklésében, illetve hozzájárul a tápanyagciklus és a szénmegkötés optimalizálásához. Mindezen folyamatok elengedhetetlenek a jól működő erdőhöz, ellenállóbbá teszik azt.

Az egészséges erdő pedig nemcsak a megfelelő erdőgazdálkodást szolgálja, hanem a kirándulók, természetben feltöltődni vágyók érdeke is. Sokkal szívesebben barangolunk olyan erdőben, amiben „zajlik az élet”, mint ahol a károsítóktól megbetegedett fák a lombjaikat hullatják.

A holtfa számos élőlénycsoportnak az otthona, az egészen kicsiktől a szemmel jól láthatókig: gombák, mohák, zuzmók, rovarok, madarak és emlősök táplálkoznak rajta és élnek benne. Az elhalt faanyag elsősorban a rovarok tápláléka, amelyeket pedig a hazai harkályfélék fogyasztják szeretettel. A korhadt fatestben képződő üregek kedvelt fészkelő- helyei számos madárfajnak, illetve odúlakó kisemlősöknek is menedékül szolgálnak, például több védett denevérfaj kötődik az üreges holtfákhoz.

Érdekes példa a harkályfajok közvetett és közvetlen hatása az erdő egészségi állapotára. Aki túrázás közben kicsit is fülel, gyakran hallhatja a ritmikus kopácsolásokat, amelyekkel táplálék után kutatnak a fatörzsben. Életmódjukból fakadóan egyértelműen kötődnek a holtfák jelenlétéhez, hiszen elsősorban ott tudnak táplálkozni, ezért a fatestbe vájt odúkban költenek. Ezekbe később bele tudnak fészkelni olyan kisebb rovar- evő énekesmadarak, akik maguktól nem képesek saját odút vájni, viszont rendszeresen táplálkoznak erdészeti kártevők, például a tölgyilonca lárváival, megelőzve ezzel a kártevő robbanásszerű megjelenését.

A holtfa jelenléte a fajgazdagságot jelentős mértékben növeli. És minél több faj van jelen egy társulásban, az annál ellenállóbb a betegségekkel, kártevőkkel szemben. A hangsúly tehát nemcsak egy-egy faj holtfához való kötődésén van, hanem azon a kapcsolatrendszeren, amely az összes erdei faj szoros együttműködésével hozza létre az egészséges erdei ökoszisztémát.

Legközelebb, ha erdei túrára megyünk, figyeljük meg, milyen érdekes az a sokféleség, amit az erdő ad nekünk: mennyi rovarral találkozunk, mennyi lágy szárú van a lábunk előtt, és mennyi madárfaj énekét hallhatjuk. Ehhez a fajgazdagsághoz a földön fekvő holt faanyag nagymértékben hozzájárul. Az egykori terebélyes, egészséges fának pedig ugyanúgy szüksége volt elkorhadt elődjeire, mint amennyire az ő utódainak is szüksége van rá.

Nyirádi Ivett
Zalaerdő Zrt.

A holtfa nevében hordozza az elmúlást, a halált, pedig valójában fontos ökológiai folyamatok zajlanak benne, és azokban az erdőkben, ahol jelen van. Megjelenése sokféle lehet, hiszen holtfának nevezhetjük az összes különböző mértékben korhadt, földön fekvő vagy lábon álló törzseket, ágakat, gallyakat, tuskókat, még az élő fák elhalt részeit, törzscsonkokat is.

Kirándulóként furcsállhatjuk, amikor a szemünknek szép, egészségesnek látszó fák között megpillantunk egy-egy magányosan álló vagy fekvő holtfát; felmerülhet a kérdés, hogy azokat miért nem viszik el az erdészek az erdőből.

A természetes életközösségben minden fajnak megvan a szerepe, mondhatjuk úgy is, hogy minden mindennel összefügg. Az Európában honos erdei növény-, állat- és gombafajok harmadának életfolyamatai szorosan kötődnek a holtfákhoz, így azok létjogosultsága az erdőben ma már nem vitatott a szakemberek között. Nem volt ez mindig így. Korábban a holtfára – éppen a hozzá kötődő élőlények miatt – betegségek terjesztőjeként tekintettek.

A holtfa azon kívül, hogy nagyon változatos életmódú élőlényeknek ad otthont, szerepet játszik a talaj menti mikroklíma alakításában, az eróziós folyamatok mérséklésében, illetve hozzájárul a tápanyagciklus és a szénmegkötés optimalizálásához. Mindezen folyamatok elengedhetetlenek a jól működő erdőhöz, ellenállóbbá teszik azt.

Az egészséges erdő pedig nemcsak a megfelelő erdőgazdálkodást szolgálja, hanem a kirándulók, természetben feltöltődni vágyók érdeke is. Sokkal szívesebben barangolunk olyan erdőben, amiben „zajlik az élet”, mint ahol a károsítóktól megbetegedett fák a lombjaikat hullatják.

A holtfa számos élőlénycsoportnak az otthona, az egészen kicsiktől a szemmel jól láthatókig: gombák, mohák, zuzmók, rovarok, madarak és emlősök táplálkoznak rajta és élnek benne. Az elhalt faanyag elsősorban a rovarok tápláléka, amelyeket pedig a hazai harkályfélék fogyasztják szeretettel. A korhadt fatestben képződő üregek kedvelt fészkelő- helyei számos madárfajnak, illetve odúlakó kisemlősöknek is menedékül szolgálnak, például több védett denevérfaj kötődik az üreges holtfákhoz.

Érdekes példa a harkályfajok közvetett és közvetlen hatása az erdő egészségi állapotára. Aki túrázás közben kicsit is fülel, gyakran hallhatja a ritmikus kopácsolásokat, amelyekkel táplálék után kutatnak a fatörzsben. Életmódjukból fakadóan egyértelműen kötődnek a holtfák jelenlétéhez, hiszen elsősorban ott tudnak táplálkozni, ezért a fatestbe vájt odúkban költenek. Ezekbe később bele tudnak fészkelni olyan kisebb rovar- evő énekesmadarak, akik maguktól nem képesek saját odút vájni, viszont rendszeresen táplálkoznak erdészeti kártevők, például a tölgyilonca lárváival, megelőzve ezzel a kártevő robbanásszerű megjelenését.

A holtfa jelenléte a fajgazdagságot jelentős mértékben növeli. És minél több faj van jelen egy társulásban, az annál ellenállóbb a betegségekkel, kártevőkkel szemben. A hangsúly tehát nemcsak egy-egy faj holtfához való kötődésén van, hanem azon a kapcsolatrendszeren, amely az összes erdei faj szoros együttműködésével hozza létre az egészséges erdei ökoszisztémát.

Legközelebb, ha erdei túrára megyünk, figyeljük meg, milyen érdekes az a sokféleség, amit az erdő ad nekünk: mennyi rovarral találkozunk, mennyi lágy szárú van a lábunk előtt, és mennyi madárfaj énekét hallhatjuk. Ehhez a fajgazdagsághoz a földön fekvő holt faanyag nagymértékben hozzájárul. Az egykori terebélyes, egészséges fának pedig ugyanúgy szüksége volt elkorhadt elődjeire, mint amennyire az ő utódainak is szüksége van rá.

Nyirádi Ivett
Zalaerdő Zrt.

A holtfa nevében hordozza az elmúlást, a halált, pedig valójában fontos ökológiai folyamatok zajlanak benne, és azokban az erdőkben, ahol jelen van. Megjelenése sokféle lehet, hiszen holtfának nevezhetjük az összes különböző mértékben korhadt, földön fekvő vagy lábon álló törzseket, ágakat, gallyakat, tuskókat, még az élő fák elhalt részeit, törzscsonkokat is.

Kirándulóként furcsállhatjuk, amikor a szemünknek szép, egészségesnek látszó fák között megpillantunk egy-egy magányosan álló vagy fekvő holtfát; felmerülhet a kérdés, hogy azokat miért nem viszik el az erdészek az erdőből.

A természetes életközösségben minden fajnak megvan a szerepe, mondhatjuk úgy is, hogy minden mindennel összefügg. Az Európában honos erdei növény-, állat- és gombafajok harmadának életfolyamatai szorosan kötődnek a holtfákhoz, így azok létjogosultsága az erdőben ma már nem vitatott a szakemberek között. Nem volt ez mindig így. Korábban a holtfára – éppen a hozzá kötődő élőlények miatt – betegségek terjesztőjeként tekintettek.

A holtfa azon kívül, hogy nagyon változatos életmódú élőlényeknek ad otthont, szerepet játszik a talaj menti mikroklíma alakításában, az eróziós folyamatok mérséklésében, illetve hozzájárul a tápanyagciklus és a szénmegkötés optimalizálásához. Mindezen folyamatok elengedhetetlenek a jól működő erdőhöz, ellenállóbbá teszik azt.

Az egészséges erdő pedig nemcsak a megfelelő erdőgazdálkodást szolgálja, hanem a kirándulók, természetben feltöltődni vágyók érdeke is. Sokkal szívesebben barangolunk olyan erdőben, amiben „zajlik az élet”, mint ahol a károsítóktól megbetegedett fák a lombjaikat hullatják.

A holtfa számos élőlénycsoportnak az otthona, az egészen kicsiktől a szemmel jól láthatókig: gombák, mohák, zuzmók, rovarok, madarak és emlősök táplálkoznak rajta és élnek benne. Az elhalt faanyag elsősorban a rovarok tápláléka, amelyeket pedig a hazai harkályfélék fogyasztják szeretettel. A korhadt fatestben képződő üregek kedvelt fészkelő- helyei számos madárfajnak, illetve odúlakó kisemlősöknek is menedékül szolgálnak, például több védett denevérfaj kötődik az üreges holtfákhoz.

Érdekes példa a harkályfajok közvetett és közvetlen hatása az erdő egészségi állapotára. Aki túrázás közben kicsit is fülel, gyakran hallhatja a ritmikus kopácsolásokat, amelyekkel táplálék után kutatnak a fatörzsben. Életmódjukból fakadóan egyértelműen kötődnek a holtfák jelenlétéhez, hiszen elsősorban ott tudnak táplálkozni, ezért a fatestbe vájt odúkban költenek. Ezekbe később bele tudnak fészkelni olyan kisebb rovar- evő énekesmadarak, akik maguktól nem képesek saját odút vájni, viszont rendszeresen táplálkoznak erdészeti kártevők, például a tölgyilonca lárváival, megelőzve ezzel a kártevő robbanásszerű megjelenését.

A holtfa jelenléte a fajgazdagságot jelentős mértékben növeli. És minél több faj van jelen egy társulásban, az annál ellenállóbb a betegségekkel, kártevőkkel szemben. A hangsúly tehát nemcsak egy-egy faj holtfához való kötődésén van, hanem azon a kapcsolatrendszeren, amely az összes erdei faj szoros együttműködésével hozza létre az egészséges erdei ökoszisztémát.

Legközelebb, ha erdei túrára megyünk, figyeljük meg, milyen érdekes az a sokféleség, amit az erdő ad nekünk: mennyi rovarral találkozunk, mennyi lágy szárú van a lábunk előtt, és mennyi madárfaj énekét hallhatjuk. Ehhez a fajgazdagsághoz a földön fekvő holt faanyag nagymértékben hozzájárul. Az egykori terebélyes, egészséges fának pedig ugyanúgy szüksége volt elkorhadt elődjeire, mint amennyire az ő utódainak is szüksége van rá.

Nyirádi Ivett
Zalaerdő Zrt.

A holtfa nevében hordozza az elmúlást, a halált, pedig valójában fontos ökológiai folyamatok zajlanak benne, és azokban az erdőkben, ahol jelen van. Megjelenése sokféle lehet, hiszen holtfának nevezhetjük az összes különböző mértékben korhadt, földön fekvő vagy lábon álló törzseket, ágakat, gallyakat, tuskókat, még az élő fák elhalt részeit, törzscsonkokat is.

Kirándulóként furcsállhatjuk, amikor a szemünknek szép, egészségesnek látszó fák között megpillantunk egy-egy magányosan álló vagy fekvő holtfát; felmerülhet a kérdés, hogy azokat miért nem viszik el az erdészek az erdőből.

A természetes életközösségben minden fajnak megvan a szerepe, mondhatjuk úgy is, hogy minden mindennel összefügg. Az Európában honos erdei növény-, állat- és gombafajok harmadának életfolyamatai szorosan kötődnek a holtfákhoz, így azok létjogosultsága az erdőben ma már nem vitatott a szakemberek között. Nem volt ez mindig így. Korábban a holtfára – éppen a hozzá kötődő élőlények miatt – betegségek terjesztőjeként tekintettek.

A holtfa azon kívül, hogy nagyon változatos életmódú élőlényeknek ad otthont, szerepet játszik a talaj menti mikroklíma alakításában, az eróziós folyamatok mérséklésében, illetve hozzájárul a tápanyagciklus és a szénmegkötés optimalizálásához. Mindezen folyamatok elengedhetetlenek a jól működő erdőhöz, ellenállóbbá teszik azt.

Az egészséges erdő pedig nemcsak a megfelelő erdőgazdálkodást szolgálja, hanem a kirándulók, természetben feltöltődni vágyók érdeke is. Sokkal szívesebben barangolunk olyan erdőben, amiben „zajlik az élet”, mint ahol a károsítóktól megbetegedett fák a lombjaikat hullatják.

A holtfa számos élőlénycsoportnak az otthona, az egészen kicsiktől a szemmel jól láthatókig: gombák, mohák, zuzmók, rovarok, madarak és emlősök táplálkoznak rajta és élnek benne. Az elhalt faanyag elsősorban a rovarok tápláléka, amelyeket pedig a hazai harkályfélék fogyasztják szeretettel. A korhadt fatestben képződő üregek kedvelt fészkelő- helyei számos madárfajnak, illetve odúlakó kisemlősöknek is menedékül szolgálnak, például több védett denevérfaj kötődik az üreges holtfákhoz.

Érdekes példa a harkályfajok közvetett és közvetlen hatása az erdő egészségi állapotára. Aki túrázás közben kicsit is fülel, gyakran hallhatja a ritmikus kopácsolásokat, amelyekkel táplálék után kutatnak a fatörzsben. Életmódjukból fakadóan egyértelműen kötődnek a holtfák jelenlétéhez, hiszen elsősorban ott tudnak táplálkozni, ezért a fatestbe vájt odúkban költenek. Ezekbe később bele tudnak fészkelni olyan kisebb rovar- evő énekesmadarak, akik maguktól nem képesek saját odút vájni, viszont rendszeresen táplálkoznak erdészeti kártevők, például a tölgyilonca lárváival, megelőzve ezzel a kártevő robbanásszerű megjelenését.

A holtfa jelenléte a fajgazdagságot jelentős mértékben növeli. És minél több faj van jelen egy társulásban, az annál ellenállóbb a betegségekkel, kártevőkkel szemben. A hangsúly tehát nemcsak egy-egy faj holtfához való kötődésén van, hanem azon a kapcsolatrendszeren, amely az összes erdei faj szoros együttműködésével hozza létre az egészséges erdei ökoszisztémát.

Legközelebb, ha erdei túrára megyünk, figyeljük meg, milyen érdekes az a sokféleség, amit az erdő ad nekünk: mennyi rovarral találkozunk, mennyi lágy szárú van a lábunk előtt, és mennyi madárfaj énekét hallhatjuk. Ehhez a fajgazdagsághoz a földön fekvő holt faanyag nagymértékben hozzájárul. Az egykori terebélyes, egészséges fának pedig ugyanúgy szüksége volt elkorhadt elődjeire, mint amennyire az ő utódainak is szüksége van rá.

Nyirádi Ivett
Zalaerdő Zrt.