Lapszemle

Omnibusszal a Soproni Parkerdőben

Amikor ez az írás született, még nem érkezett meg a leghűségesebb városba a Tanulmányi Erdőgazdaság új szállító alkalmatossága, azonban a képzeletünk szárnyán felpattanhatunk az omnibuszra.

erdő háza látogatóközpont erdei

Túraútvonalak, sportpályák

A Soproni Parkerdő ökoturisztikai helyszínei és látnivalói aszfalt vagy stabilizált murvás úton jól megközelíthetők. A kiemelt helyszíneken gondozott parkolókat alakítottunk ki, ahonnan akadálymentesen érhető el egy-egy pihenőhely, látogatóközpont vagy túraútvonal.

A séta- és túraútvonalak egyes szakaszai, a téli és esős időjárástól eltekintve, szinte egész évben jól járhatók. A 369 kilométer jelzett turistaút-hálózat a könnyű sétákra vágyók és a bakancsos turisták igényeit egyaránt kielégíti, és rajtuk haladva számos történelmi és kultúrtörténeti emléket megismerhetnek a kirándulók.

Ilyen helyszín a Várisi sétaút is, amelyet a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. hozott létre Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával. Ennek részét képezi az Ojtozi sétány, amely 2012-ben közvilágítást is kapott. A tanösvény a Lővér Szálló elől indul, és mintegy 3300 méter hosszan, végig kiépített úton, az Ojtozi sétányba csatlakozva ér vissza a kiindulási pontba.

Az erdei sportok kedvelőit szolgálják a több tíz kilométer hosszú, jelölt lovas, Downhill- és MTB-pályák, valamint az ország első erdei tornapályája is.


Folyamatos megújulás

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. legfontosabb közcélú kötelességének tekintett oktatási-kutatási feladatain túlmenően az ország második leglátogatottabb, területegységre vetítve viszont a legfelszereltebb parkerdejével rendelkezik. Évente több millió látogató keresi fel. Kialakításának gondolata Muck Endre erdőmester-erdőgondnokhoz (1851–1925) kötődik. Már abban az időben jelzett turistautak haladtak az erdőben, és kilátók, gloriettek épültek. Az ország első modern parkerdeje 1970-ben, a Pilisi Parkerdővel egy időben jött létre. A legújabb, máig tartó fellendülés 1998-tól, a Soproni Parkerdő közjóléti fejlesztési tervének kidolgozásával vette kezdetét. Azóta folyamatos megújulásnak lehetnek tanúi az idelátogatók.


Bánáti László, Tóth András
Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.

Forrás: A Mi Erdőnk