A háborúig szanatóriumként működött az épület, majd átkerült a Gyulaj Zrt. jogelődjéhez, és egészen 2002-ig erdészeti szolgálati lakások voltak benne. Csak a gyönyörű fák emlékeztettek a békeidőkre.
Apponyi dámroládHozzávalók 8 főre: 70 dkg darált dámhús, 1,5 bögre zsemlemorzsa, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 4 ek. reszelt vöröshagyma, 2 ek. aprított petrezselyem, 2-2 tk. őrölt kömény, aprított mentalevél, aprított oregánó, 2 citrom reszelt héja, só, bors, 2 tojás, 0,5 dl olívaolaj, 16 db 30 percre beáztatott fa grillnyárs. A hozzávalókat egy nagy edényben összekeverjük, míg a massza lágy nem lesz. A masszából kis kolbászkákat formázunk, és a fanyársra szúrjuk. Egy éjszakára a hűtőben pihentetjük. Másnap grillrácson faszén felett vagy tárcsában felhevített olajban, gyakori forgatással 5-6 perc alatt készre sütjük. Tzatzikivel és sütőben készített vajas, rozmaringos sült krumplival tálaljuk. |
„Az erdei iskolás gyerekeknek szoktam mondani, hogy Anna grófnő megnyitotta a helyiek előtt a fürdőt, ezért a szívükbe fogadták, s amikor meghalt, róla nevezték el a forrást is. Mi és a kirándulók Annafürdőre megyünk, de a tősgyökeres helyiek a fürdőerdőbe mennek. A fürdőépületnek nyoma sincs, már csak a kút emlékeztet rá. A forrás viszont megvan, bővizű, és olyan mikroklíma alakult ki a környezetében, ahol a bükkösök is jól érzik magukat” – mesélte Szegedi Viktória, az erdei iskola helyettes vezetője, hogy legközelebb a Mecsekben találunk olyan növényeket, melyek Annafürdőn előfordulnak.
Először csak az erdei iskolát alakították ki a meglévő, mintegy 150 éves, a grófi vendégeket kiszolgáló épületből, ám már a kezdeti elképzeléseikben is szerepelt egy vadaspark, kilátó és pihenőtó, amit azóta szintén megvalósítottak. Mivel a favázas építkezés járta erre, nem is volt kérdés, mindent fából vagy régi bontott téglákból, cserepekből igyekeztek megoldani.
„Szeretjük a régi dolgokat, de korszerűsíteni kellett. Az elavult vadászházból 2010–2020 között több lépésben olyan turistaház lett, ahol egy bemutatóteret is létrehoztunk. A tetőtérben akár százhúszan is le tudnak ülni egy konferencián, és több apartmanunkban fogadhatjuk a vendégeket. Mindezt úgy, hogy megidéztük az eredeti stílust: bontott téglás a konyha, a famennyezet, faszerkezet mindenhol látszik, nem rejtettük el a vendégek elől, miből épült a ház. Nem véletlen, hogy 2020-ban megkapta Az Év Turistaháza díjat” – meséli Gál László.