Efféléken tűnődtem dr. Fehér Ilona népi tésztakészítő, gasztro-történész bemutatóját látva a Mesterségek Ünnepén. Asztalán apró tésztahalmok, faragott tésztasodrók, és egy bűvészkelléknek beillő ládika, benne celofánzacskók mesebeli hangzású tésztanevekkel. Míg fürge kezekkel formázta a változatos kis csigákat, galuskákat, batyukat, a vásári nézelődőknek elmesélte históriájukat is.
Fotó: Csatlós Norbert
Budakalászi otthonában is a konyhába invitált Ilona, rögtön előkapta a lisztes zacskót, gyúrt, és közben múltat idézett. Tésztatörténelmet és embersorsokat. A liszttel kezdte: errefelé a durumbúzát, a keménylisztet nem ismerték, csak a puhalisztet.
A vizes tésztából is elég ruganyos lett a cérnametélt, nagykocka, szélesmetélt. Ünnepi alkalmakra viszont, mint a lakodalom, keresztelő, karácsony, szégyen lett volna vizet keverni a tésztához, akkor tojással gyúrták. Megadták a módját a tészta formálásának is. A lakodalmas húslevesbe való csigatészta tájegységenként némileg eltért, de nem maradhatott el. Úgy készült, hogy egy bordás eszközön végigsodortak egy csipetnyi tésztát a penderítő pálcával. Szaporának nem mondható, aprólékos munka volt szemenként pödörgetni a parányi csigákat. De társas tevékenységként népszokások is kapcsolódtak hozzá. „A csigacsinálóban lakodalom előtt már egy héttel összegyűltek az asszonyok, és a nagy munkálat végeztével ünnepség kerekedett, zenészeket hívtak, és hajnalig táncoltak, vagyis csigataposást rendeztek.
Fotó: Csatlós Norbert
Faragott jegyajándék
Vendéglátónk eközben fa csigasodrókkal dolgozik, mutatja a különböző tésztavariációkat. Maguk az apró szerszámok is érdekesek. Egyik tulipánformájú, másik cifrán keretezett, és van szíves mintájú. Nem véletlen, hiszen a legények jegyajándékul faragták a választottjuknak. A kerámiák pedig a debreceni cseréppipa készítők munkái, akik vállaltak jegyajándék csigasodrót is. A szerényebb eszközök a szövőszék felvetőjéhez használt nádbordából készültek, ami ha eltört, egyszerűen földarabolták csigasodráshoz. Találékony asszonyok mindenfélét fölhasználtak. „Lecsíptek egy borsónyi tésztát, és a bádogreszelő sima oldalán végighúzták. Így készül a macskatalp. Bogyós minta lesz rajta, hátul meg homorú. Jó falós, vastag tészta, zsíros marhahúslevesbe, orjalevesbe került.
Fotó: Csatlós Norbert
Derelyevágót is használtak. A cakkosra vágott kis tésztarombuszt az átlója mentén összenyomva készült a húslevesbe való papgallér. A rucatalphoz az eperlevél oldalát csippentették össze. Bármilyen furcsa, még gyűszű is szolgált tésztaszaggatóként. A gyűszűfánkhoz a kinyújtott tészta egyik felére aprított petrezselymet szórtak, majd ráhajtották a tészta másik felét, és gyűszűvel kivágták. A pici korongokat forró olajba dobták, ahol felpuffadtak, és így kerültek a levesbe. Az erdélyi Gyergyóban a gyűszűfánkot köretként, vízben kifőzve, juhtúróval, szalonnapörccel ették.
Oldalak: 12
