Mindig is szerettünk volna egy vadasparkot, ahol bemutathatjuk a hazai vadgazdálkodás fő állatfajait. Két éve valósulhatott meg az elképzelésünk, és az első lakók egyike Rudi, az akkor ötéves dámbika lett, aki a visegrádi vadasparkból érkezett.
Fotó: Sosztarich Krisztián
A rajongók a kezdetektől különös figyelemmel követik: a vadaspark dolgozói, a látogatók, a média és minden arra járó vendég. Megismerni egy „nem megszokott” állatot, és közelről látni, ahogy felnő, családot alapít és gondoskodik róluk, az túlzások nélkül is igazi csoda.
Szabad területen a dámok az év nagy részét külön bika- és tehéncsapatokban töltik. Természetesen a csoportalakítást befolyásolja az egyedek ivar szerinti koreloszlása is. Ez akkor válik igazán érdekessé, amikor mindhárom tehénnek borjai születnek, és köztük egy bikaborjú is cseperedik. Így történt nálunk is. Biztonságos lakóhelyükön dámjaink igazi csapatként éltek mindaddig, amíg a kis bika homlokán meg nem jelent az első csapos agancs. Akkor valami megváltozott, és ez nem is az első változás volt, ami megzavarta Rudit, a „csapatbikát”.
Fotó: Erdő Háza
A dámok életében a legfontosabb változás, ha bővül a csapaton belüli egyedszám. Három tehenet még könnyű volt terelgetni, de hatnál még jobban megoszlik a figyelem, és bomlik a fegyelem a karámban is. Három tehén kedvéért elég volt szépnek lenni a barcogásra, vagyis hordósan faggyasra gyarapodni októberre. De egy évvel később már nem volt elég a jó kiállás. Hat jószág már sokfelé szalad, ezért sportosnak is kell lenni, egy jó pásztorhoz mérten terelni és összetartani a csapatot.
