Lapszemle

A természet a legtehetségesebb szobrász

Hogyan kerül a fakéreg a falra, a kivágott szőlőtőke az asztalra? Bakos György műhelygalériájában ez nem kérdés. A 74. életévében járó virágkötő hosszú évek óta kizárólag természetes anyagokkal dolgozik.

Kőszeg történelmi belvárosában karácsonyig látogatható adventi kiállítása a virágudvarban. A tárlat és vásár ilyenkor az ünnepre fókuszál, de az ökokert és a galéria egész évben várja az érdeklődőket. Itt mindennek története van, a virágkötő pedig szívesen mesél.

Fotó: Csatlós Norbert

A virágudvar egyszerűen beszippantja a Kőszeg ódon belvárosában sétálókat. Halk zene hívogat, a félig nyílt rácsos vaskapun vadszőlőből, nyírfán ülő tobozokból készült adventi dísz sejteti, hogy ez még csak a kezdet. A bejárat sok száz éves sikátorfalain borostyán és csipkebogyó, a műhelygaléria ajtajában pedig a mindig mosolygó mester fogadja a betérőt.

Fotó: Csatlós Norbert

– Hatgyermekes családban nőttem fel, bizony nem dúskáltunk semmiben. Édesapám bognármester volt, édesanyám háztartásbeli. A felmenőim mindannyian iparosok voltak. A szintén bognár, azaz kerék- és kocsigyártó apai nagyapám csinálta Magyarországon az utolsó fakarosszériát autókhoz. Az apám pedig az utolsó Esterházy hintót készítette 1960-ban. Az anyai nagyapám cserepezte a Jézus Szíve Templomot.

Azt szoktam mondani, én 300 éve kőszegi vagyok, és nekem illik ebben az 1570-ben épült házban dolgoznom és sok mindent tudnom a városról. 10-14 éves koromig mindenki azt hitte, hogy pap leszek.

Már hatévesen ministráltam a templomban és otthon is. Aztán beiratkoztam a város híres rajziskolájába, onnantól porcelánfestő akartam lenni, de a családomnak nem volt pénze, hogy Herendre költözzek. Volt viszont két nagy szőlőterületünk, ahol kellett a dolgos kéz és a szaktudás, ezért a helyi mezőgazdasági technikumban kertész végzettséget szereztem. Nagyon szerettem oda járni, de bevallom, nem elsősorban a szakma, sokkal inkább a színjátszókör vonzott. Persze később a virágkötészet is megtetszett. A város híres kertészéhez, Szova Jenő bácsihoz jártam ellesni ezt-azt. Mindig azt mondta, hogy a jó adventi koszorú nem „likas”, tehát nem lehet a közepén átdobni a kalapot. Most is ehhez tartom magam.

– A kertész szakma megszerzésétől már egyenes volt az út a műhelygalériáig?

– Persze hogy nem. Nem akartam főiskolára menni, sokkal inkább pénzt keresni, így kezdetben a városi kertészetben helyezkedtem el, majd a helyi Bútorszövetgyár kertésze lettem, aztán besoroztak. A seregben kultúrosként színjátszókört csináltam, fesztivált is nyertünk, majd – mivel 1964-től tagja vagyok a kőszegi fúvószenekarnak, előtte pedig négy évig az úttörő zenekarban játszottam – bekerültem a hivatásos katonazenekarba, közben pedig megnyertem a hadsereg Petőfi-versmondó versenyét.

Hívtak a budapesti 25. Színházhoz, de én azt mondtam, várnak otthon a citromfáim az üvegházban. Mégsem kertész lettem, hanem Kőszegen képesítés nélküli művészeti előadó, ifjúságiház-vezető, később a Jurisics-vár Művelődési Központ igazgatója, majd a gimnáziumban könyvtári fakultációt vezettem.

Aztán úgy alakult az életem, hogy maszek lettem. 1987. július 1-jétől vagyok főállású vállalkozó. Azóta csinálom a biokertet és a virágkötészetet.

Fotó: Csatlós Norbert

– Hát ez bizony éles kanyar!

– De egyáltalán nem mondható hátraarcnak, hiszen nagyon sok újdonságba kezdtünk új párommal a kertészkedésben és a virágkötészetben is. Utóbbihoz magunk termeltük meg az alapanyagok jó részét, például olyan krizantémfajtákat termesztettünk, ami még senkinek sem volt.

Egy párizsi kiránduláson csodálkoztunk rá az olasz szalmagyopár nevű növényre, aminek felhasználásával fűszerkoszorút készítettünk. Az asztalos testvérem csinált nekünk egy virágkocsit, amivel a Dunántúl négy városában tologattuk az újdonságként nagyon népszerű fűszercsokrainkat.

Egy ilyen elkészítése kezdetben egész éjszakás munka volt, ma huszonkét perc alatt megvan. 2010-től működik a műhelygalériánk és a biokertünk, ahol 240-féle növényt termesztünk.

Forrás: A Mi Erdőnk