A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) Európa legtermetesebb rovara. Nevét a hím fejét díszítő hatalmas rágók miatt érdemelte ki. Ezek az „agancsok” nagyon látványossá teszik, és olybá tűnik, mintha rettentően veszélyes lenne, pedig valójában eléggé ártalmatlan. Legfeljebb a nőstényért folytatott harcban használják, dulakodnak, ügyeskednek, erőt fitogtatnak és igyekeznek jó benyomást kelteni.
A nőstény rágói ellenben tényleg fájdalmas csípést képesek okozni, ha háborgatjuk. Ha úgy gondoljuk, hogy a segítségünkre szorul, óvatosan tegyük át egy biztonságosabb helyre.
Eltűntek a lakások
Régebben elsősorban idős tölgyesekben fordult elő, de az intenzív fakitermelés miatt elég gyakran mindenestől kámforrá válnak azok a fák, amelyek alkalmasak lennének rovarbölcsőnek. További fejtörést okoz, hogy olyan messze lehetnek egymástól a randevúhelyszínek, hogy a bogarak számára szinte lehetetlenné válik, hogy időben odataláljanak.
Ezek a termetes bogarak pedig egyébként sem tesznek meg nagyobb távolságokat, a hímek ugyan képesek akár 500 métert is repülni, a nőstények azonban ritkán jutnak 20 méternél messzebbre, és olykor egyáltalán nem repülnek.
A párzás után a nőstények legfőbb feladata megfelelő helyet találni utódainak. Összesen kb. 28- 30 petét rak le, ha időben rálel a kicsinyeinek való helyekre. Ami nem mindig sikerül, hiába keresgél a végsőkig. Küldetését jócskán megnehezíti, hogy csökken az erdők kiterjedése, egyre messzebb kerülnek egymástól az erdőfoltok, és a meglévőket egyre több út szabdalja szeletekre. Ami az ember számára kényelmesebbé teszi a bejárást, illetve a faanyag kitermelését, viszont a növények, az állatok és a talaj számára meglehetősen kedvezőtlen feltételeket teremt. Ilyen körülmények között a kissé ügyetlenül mozgó és repülő szarvasbogár gyakran szenved balesetet.
Nálunk van-e kiadó albérlet?
Manapság a szarvasbogarak szívesen betérnek a kertekbe, parkokba, ha ott tölgy-, bükk-, fűz-, szil-, hárs-, nyár-, bokréta-, alma vagy körtefa, esetleg galagonya található. Habár a legtöbb kertben nem szívesen látott a halott fa, érdemes más szemszögből is megvizsgálni ezt a lehetőséget. A szarvasbogár ugyanis ellenállhatatlan vonzalmat érez a fatönkök, korhadt fák iránt. A nősténynek több optimális szavatossági idejű, jókora tuskóra van szüksége, amely lábainál elhelyezheti a petéit. A lárvák éveken keresztül éldegélnek, gyarapodnak a sötétségben, miközben élvezettel rágcsálják az elhalt fa rostjait. Kifejlődött bogár korában – ami néhány hét, hónap csupán- élő fák (elsősorban tölgyek) nedveivel táplálkozik. De ez olyan jelentéktelen veszteség a növény számára, amelynek normál esetben nincs különösebben káros hatása a növényre. Tehát, ha meghagyunk a kertben néhány idős fát, korhadó rönköt, vagy akár csak egy fatuskót, a természet gazdagon megjutalmaz minket.
Az élőhelylétesítés mesterséges eszköze egy félárnyékos helyen, friss fából készített rönkpiramis, amelyet részben a földbe süllyesztett, függőlegesen álló fahasábokból lehet összeállítani.
A pusztulás talaján serkenő új élet
A szarvasbogarak és más xilofág fajok felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tesznek az ökoszisztémának. A fás részek nélkülük lényegesen lassabban bomlanának le. A holtfa többezer fajnak biztosít szállást és élelmet, ezáltal érdekes módon a leggazdagabb életközösségnek számít akár az erdőben akár a kertben. Jelentőségük elvitathatatlan az újrahasznosítás terén.
A rovaroknak kellenek a fák, nekünk pedig kellenek a rovarok. Még ha nem is vagyunk teljesen tudatában, hogy mennyire. Ezért nyugodtan meghagyhatunk egy fatuskót a kertben, mert hamarosan kivirágzik körülötte az élet, és többek között segíthet a szarvasbogaraknak is a számukra megfelelő otthon megtalálásában.
