Ezt a területet, a Zselic déli és keleti részének állami erdeit a Mecsekerdő Zrt. kezeli, és a többi állami erdőgazdasághoz hasonlóan nagy gondot fordít a természeti, történelmi értékek őrzésére, az erdei iskolai oktatásra, ökoturisztikai beruházások létrehozására, fejlesztésére.
Bár egyetlen tájegységként szokták besorolni a Zselicet, a vármegyehatár szinte pontosan a dombság kelet–nyugati irányú vízválasztóján húzódik. Elmondhatjuk, hogy a két vármegyében gazdálkodó két állami erdőgazdaság testvériesen „megosztozik” a Zselicen.
Hármas határ
Zselic földrajzi elhelyezkedése, domborzati, talaj- és klímaviszonyai különleges ökoszisztémát hoztak létre. A tájegység sajátos találkozási pontja a nedves, hűvös alpesi, a délről felnyomuló szubmediterrán és a forróbb, szárazabb alföldi klímának. Ez a három hatás, illetve a jellegzetes felszíni formák, a szűk völgyekkel elválasztott szélesen lefutó dombhátak teszik oly változatossá a Zselic növényvilágát is.
Ökoszisztémája pedig azért is érdekes, mert a földtanilag viszonylag egységes területnek szinte teljes egészét ugyanaz az agyagbemosódásos barna erdőtalaj alkotja. Így aztán remekül megfigyelhető a „tisztán klimatikus” viszonyok hatása az élővilágra, az erdőtársulások kialakulására
. A Zselicben jól látható, hogy az eltérő klíma következtében, viszonylag kis területen mennyiféle erdei életközösség alakulhat ki ugyanazon a talajon.
A Zselic legfontosabb ökológiai értékei évszázadok óta a legendássá vált erdei. Egykor jóval 60 százalék fölött volt a terület erdősültsége – ez ma nagyjából 33 százalék, amely továbbra is kimagasló az országos átlaghoz (kb. 21 százalék) képest. Több nyelvészettörténeti értelmezés szerint a tájegység a „tölgy” szó egyik szláv megfelelőjéről kapta a nevét. Nem véletlenül, hiszen a táj legmeghatározóbb fafaja a tölgy, mely gyakran gyertyános-tölgyes állományokat alkot. A Zselic domborzati, talaj- és csapadékviszonyai nagyon kedveztek az egybefüggő erdőségek kialakulásának és megmaradásának. A mély völgyek, szélesen elhúzódó dombhátak megnehezítették a földművelést és így a betelepülést is.
Ugyanakkor ez a vidék az alpesi klíma egyik legkeletibb határa. Ennek megfelelően a Zselic azon kevés hazai tájegységeink közé tartozik, ahol őshonos az erdeifenyő. Különösen a csapadékosabb nyugati fekvésű völgyekben jellemzőek sajnos egyre pusztuló állományai.
De a jellegzetes, hűvös, csapadékos és a melegebb, mediterrán jellegű klíma találkozásából olyan különleges elemek jönnek létre, mint az egyik legkülönlegesebb hazai erdőtársulás, az ezüst hársas-bükkös elegyes állományai (mint például „a túloldalon”,
Az ezüst hárs nem csak a bükkösökben alkot elegyet, a Zselic minden pontján megtalálható, és különleges ezüstös színt ad az erdőknek.
A Zselici CsühögőAz Almamelléki Állami Erdei Vasút, a több mint 120 éves Zselici Csühögő az ország két 600 milliméteres nyomtávú kisvasútjának egyike (a másik a Börzsönyben, Kemencén található). Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár–Szigetvár-vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat. Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózaton elsősorban a kitermelt fát szállították a nagyvasúthoz, de komoly személyforgalma is volt, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába. A Kaposvár–Szigetvár-vasútvonal felszámolásával a kisvasút is veszített jelentőségéből, gazdasági szerepe 1991-ben megszűnt, de a Sasréten működő erdei iskolának és Kikerics Faházaknak köszönhetően jelentős a turisztikai forgalma. A Mecsekerdő Zrt. nemrég teljes körűen felújította a kisvasutat. A munkák során az Almamelléki ÁEV teljes nyomvonala megújult, beleértve a kitérőket, megállóhelyeket, útátjárókat, az átereszeket és a vízelvezető rendszert. Felújították a teljes gördülőállományt és új panorámakocsit is üzembe helyeztek. A vonal kiindulópontja, a régi almamelléki vasútállomás is megújult. Ez a Kaposvárt és Szigetvárt egykor összekötő, a hetvenes években felszámolt normál nyomtávú vasútvonalhoz tartozott. A bájos, jellegzetesen monarchiás állomásépületben felfrissítették a vasúttörténeti bemutatóhelyet, és a környék egykori birtokosa, Báró Biedermann Rezső korát látványos makettek, körbejárható terepasztal, érintőképernyős terminálok, interaktív játékok és ismertetőanyagok idézik meg. Az állomásépület különlegessége, hogy a vonal bezárása után, 1977-ben itt forgatták Zsombolyai János Kihajolni veszélyes című filmjét. |
Virágzó mintagazdaság
Borhidi Attila klasszikus munkájában, A Zselic erdeiben bőségesen és érdekfeszítően ír a terület élővilágáról, illetve az ennek változásait alapvetően meghatározó emberi tevékenységről. A tájegység különlegessége, hogy hatalmas erdőségei sokáig intaktak, azaz többé-kevésbé érintetlenek voltak. A szűk völgyek, a terepviszonyok nem kedveztek a mezőgazdaságnak, a felszíni kőzetek hiánya lehetetlenné tette az építkezéseket, bányászatra alkalmas ásványkincs nincs a területen. A tájegység a török hódoltság alatt (gondoljunk csak Szigetvárra!) tovább néptelenedett, így aztán a 18. század közepéig alig történt látható beavatkozás a Zselic erdeiben.
Akkortól, az 1750-es évektől azonban felgyorsultak az események, és alig fél évszázad alatt komoly faipar (fűrészmalmok, szénégetők, szurokvetők) települt a zselici dombok aljába. A terület szinte teljes egésze az Esterházyak birtoka volt, ők azonban nem maguk gazdálkodtak a területen, hanem jellemzően bérbe adták.
Így aztán kifejezetten hatékony „pre-kapitalista” vállalkozások üzemeltek a Zselicben, rohamosan csökkentve az erdőterületeket. Ugyanakkor kialakult a felelősségteljes, a tartamos (mai szóval: fenntartható) gazdálkodásban érdekelt tulajdonosi réteg is.
A tájegység déli része a Batthyány-család birtokában volt, a szabadságharc után tőlük került a Biedermannokhoz, akik a 20. század elejére valóságos virágzó mintagazdaságot hoztak létre dél-zselici birtokaikon – ennek ma is látható emléke például a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola Sasréten, vagy az Almamelléki Állami Erdei Vasút.
Támogatták a rászorulókat
A zsidó származású, eredetileg Pozsonyban, majd Bécsben letelepedett, alapvetően osztrák Biedermann-család egyik ága 1850-ben került Baranyába, amikor az eladósodott Batthyányaktól átvették a Pécs környéki és dél-zselici birtokaikat.
A Biedermann név a családi hagyomány szerint II. József híres összeírásából ered. Az uralkodása alatt végzett „népszámlálás” ugyanis kötelező vezetéknév-használatot írt elő az ilyet egyébként nem viselő zsidók számára is.
Különösen Biedermann Rezső tett sokat az uradalom és közvetve az egész tájegység felvirágoztatásáért. Óriási szerencséje volt, hogy 1900-ban elkészült a Zselicet keresztülszelő Kaposvár–Szigetvár-vasútvonal, amely villámgyorsan bekapcsolta az addig elmaradott vidéket az ország kereskedelmi és gazdasági vérkeringésébe.
Általános a közmegegyezés, hogy Biedermann Rezső és őt követő fia, Imre igazi mintaföldbirtokosok és vállalkozók voltak, rendkívül erős társadalmi elkötelezettséggel. Rezső a vármegye egyik legvagyonosabb embereként kötelességének tartotta, hogy nagy összegekkel támogassa a szigetvári népoktatást, iskolákat alapított – többek között Sasréten, az erdő közepén az erdő- és vadgazdálkodó alkalmazottai gyermekeinek a nevelésére. Biedermann Imre az országban az elsők között vezette be a nyugdíjat az uradalmi cselédek és napszámosok számára. Tagjainak jótékonykodása és társadalmi szerepvállalása miatt a család 1902-ben bárói címet kapott I. Ferenc Józseftől.
Fekete István emlékéreKevesen tudják, hogy a nemzedékek természet- és erdőszemléletét meghatározó vadász-író, a Vuk vagy a Tüskevár szerzője gazdászéveit a lankás zselici dombok között meghitten megbújó településen, Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kezdte, és későbbi feleségét, Piller Editet, „Bibócskát” is ott ismerte meg. A településen tanösvény mutatja be Fekete István ott töltött éveit, melyekre egyébként az író nagy melegséggel emlékezik önéletrajzi regényében, a Ballagó időben: „[…] amikor a bakócai uradalomban voltam segédtiszt, és hajnalok hajnalán felmentem a Felsőpusztára az állatok etetését ellenőrizni, erről a magaslati pontról jól hallottam a völgyekből öt falu hajnali harangzengését, és – sokszor fázva is – meleg szívvel gondoltam nagyapámra, aki ezeket a templomokat építette.” A Mecsekerdő Zrt. számára kiemelten fontos a hazai erdészeti hagyományok, köztük a Baranyához sok szállal kötődő Fekete István emlékének ápolása, ezért vállal szerepet az író emlékét ápoló rendezvények szervezésében. Emellett a társaság az elmúlt években támogatást nyújtott két Bakóca-környéki útmenti kereszt fel- újításához is, amelyeknél gyakran megfordult az író és felesége. |
Újító szellemű nagybirtokosok
Mindezek mellett igazi újító szellemű, korszerű szemléletű agrárvállalkozók is voltak. A húszezer holdas Biedermann-birtok a mezőgazdasági modernizáció egyik hazai központja, igazi mintagazdaság volt.
A birtok azonban tragikus véget ért. A zsidó származású, de katolikus vallású – egykori országgyűlési képviselő – Báró Biedermann Imrét 1944-ben a nácik koncentrációs táborba deportálták. Bár onnan szerencsésen szabadult, és visszatért Magyarországra, nemesi rangja miatt ellenségnek számított a kiépülő új rendszer számára. Az államvédelmi hatóság eljárás és ítélet nélkül internálta Kistarcsára, ahol 1953-ban meghalt. Megrendítő sorsát mutatja be Kisfaludy András Vád nélkül című dokumentumfilmje.
A Biedermann-család birtokait, így az erdőket is 1945 után államosították, és azok baranyai része a MALLERD Pécsi Erdőigazgatóságához került.
Bár a társaság neve és szervezeti formája sokszor változott, legutóbb 2011-ben Mecsekerdő Zrt.-re, a lényeg ugyanaz maradt.
A Mecsekerdő küldetése, hogy – a Somogy vármegyei testvérgazdasággal együtt – felelősen és tartamosan gondoskodjon hazánk egyik legnagyobb ökológiai értékéről, a még mindig fenséges zselici erdőségekről.
Nagy Gábor
MECSEKERDŐ Zrt.