Ezt a területet, a Zselic déli és keleti részének állami erdeit a Mecsekerdő Zrt. kezeli, és a többi állami erdőgazdasághoz hasonlóan nagy gondot fordít a természeti, történelmi értékek őrzésére, az erdei iskolai oktatásra, ökoturisztikai beruházások létrehozására, fejlesztésére.
Bár egyetlen tájegységként szokták besorolni a Zselicet, a vármegyehatár szinte pontosan a dombság kelet–nyugati irányú vízválasztóján húzódik. Elmondhatjuk, hogy a két vármegyében gazdálkodó két állami erdőgazdaság testvériesen „megosztozik” a Zselicen.
Hármas határ
Zselic földrajzi elhelyezkedése, domborzati, talaj- és klímaviszonyai különleges ökoszisztémát hoztak létre. A tájegység sajátos találkozási pontja a nedves, hűvös alpesi, a délről felnyomuló szubmediterrán és a forróbb, szárazabb alföldi klímának. Ez a három hatás, illetve a jellegzetes felszíni formák, a szűk völgyekkel elválasztott szélesen lefutó dombhátak teszik oly változatossá a Zselic növényvilágát is.
Ökoszisztémája pedig azért is érdekes, mert a földtanilag viszonylag egységes területnek szinte teljes egészét ugyanaz az agyagbemosódásos barna erdőtalaj alkotja. Így aztán remekül megfigyelhető a „tisztán klimatikus” viszonyok hatása az élővilágra, az erdőtársulások kialakulására
. A Zselicben jól látható, hogy az eltérő klíma következtében, viszonylag kis területen mennyiféle erdei életközösség alakulhat ki ugyanazon a talajon.
A Zselic legfontosabb ökológiai értékei évszázadok óta a legendássá vált erdei. Egykor jóval 60 százalék fölött volt a terület erdősültsége – ez ma nagyjából 33 százalék, amely továbbra is kimagasló az országos átlaghoz (kb. 21 százalék) képest. Több nyelvészettörténeti értelmezés szerint a tájegység a „tölgy” szó egyik szláv megfelelőjéről kapta a nevét. Nem véletlenül, hiszen a táj legmeghatározóbb fafaja a tölgy, mely gyakran gyertyános-tölgyes állományokat alkot. A Zselic domborzati, talaj- és csapadékviszonyai nagyon kedveztek az egybefüggő erdőségek kialakulásának és megmaradásának. A mély völgyek, szélesen elhúzódó dombhátak megnehezítették a földművelést és így a betelepülést is.
Ugyanakkor ez a vidék az alpesi klíma egyik legkeletibb határa. Ennek megfelelően a Zselic azon kevés hazai tájegységeink közé tartozik, ahol őshonos az erdeifenyő. Különösen a csapadékosabb nyugati fekvésű völgyekben jellemzőek sajnos egyre pusztuló állományai.
De a jellegzetes, hűvös, csapadékos és a melegebb, mediterrán jellegű klíma találkozásából olyan különleges elemek jönnek létre, mint az egyik legkülönlegesebb hazai erdőtársulás, az ezüst hársas-bükkös elegyes állományai (mint például „a túloldalon”,
Az ezüst hárs nem csak a bükkösökben alkot elegyet, a Zselic minden pontján megtalálható, és különleges ezüstös színt ad az erdőknek.
A Zselici CsühögőAz Almamelléki Állami Erdei Vasút, a több mint 120 éves Zselici Csühögő az ország két 600 milliméteres nyomtávú kisvasútjának egyike (a másik a Börzsönyben, Kemencén található). Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár–Szigetvár-vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat. Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózaton elsősorban a kitermelt fát szállították a nagyvasúthoz, de komoly személyforgalma is volt, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába.
A Kaposvár–Szigetvár-vasútvonal felszámolásával a kisvasút is veszített jelentőségéből, gazdasági szerepe 1991-ben megszűnt, de a Sasréten működő erdei iskolának és Kikerics Faházaknak köszönhetően jelentős a turisztikai forgalma. A Mecsekerdő Zrt. nemrég teljes körűen felújította a kisvasutat. A munkák során az Almamelléki ÁEV teljes nyomvonala megújult, beleértve a kitérőket, megállóhelyeket, útátjárókat, az átereszeket és a vízelvezető rendszert. Felújították a teljes gördülőállományt és új panorámakocsit is üzembe helyeztek.
A vonal kiindulópontja, a régi almamelléki vasútállomás is megújult. Ez a Kaposvárt és Szigetvárt egykor összekötő, a hetvenes években felszámolt normál nyomtávú vasútvonalhoz tartozott. A bájos, jellegzetesen monarchiás állomásépületben felfrissítették a vasúttörténeti bemutatóhelyet, és a környék egykori birtokosa, Báró Biedermann Rezső korát látványos makettek, körbejárható terepasztal, érintőképernyős terminálok, interaktív játékok és ismertetőanyagok idézik meg. Az állomásépület különlegessége, hogy a vonal bezárása után, 1977-ben itt forgatták Zsombolyai János Kihajolni veszélyes című filmjét. |
Virágzó mintagazdaság
Borhidi Attila klasszikus munkájában, A Zselic erdeiben bőségesen és érdekfeszítően ír a terület élővilágáról, illetve az ennek változásait alapvetően meghatározó emberi tevékenységről. A tájegység különlegessége, hogy hatalmas erdőségei sokáig intaktak, azaz többé-kevésbé érintetlenek voltak. A szűk völgyek, a terepviszonyok nem kedveztek a mezőgazdaságnak, a felszíni kőzetek hiánya lehetetlenné tette az építkezéseket, bányászatra alkalmas ásványkincs nincs a területen. A tájegység a török hódoltság alatt (gondoljunk csak Szigetvárra!) tovább néptelenedett, így aztán a 18. század közepéig alig történt látható beavatkozás a Zselic erdeiben.
Akkortól, az 1750-es évektől azonban felgyorsultak az események, és alig fél évszázad alatt komoly faipar (fűrészmalmok, szénégetők, szurokvetők) települt a zselici dombok aljába. A terület szinte teljes egésze az Esterházyak birtoka volt, ők azonban nem maguk gazdálkodtak a területen, hanem jellemzően bérbe adták.
Így aztán kifejezetten hatékony „pre-kapitalista” vállalkozások üzemeltek a Zselicben, rohamosan csökkentve az erdőterületeket. Ugyanakkor kialakult a felelősségteljes, a tartamos (mai szóval: fenntartható) gazdálkodásban érdekelt tulajdonosi réteg is.
A tájegység déli része a Batthyány-család birtokában volt, a szabadságharc után tőlük került a Biedermannokhoz, akik a 20. század elejére valóságos virágzó mintagazdaságot hoztak létre dél-zselici birtokaikon – ennek ma is látható emléke például a Kikerics Erdészeti Erdei Iskola Sasréten, vagy az Almamelléki Állami Erdei Vasút.
Támogatták a rászorulókat
A zsidó származású, eredetileg Pozsonyban, majd Bécsben letelepedett, alapvetően osztrák Biedermann-család egyik ága 1850-ben került Baranyába, amikor az eladósodott Batthyányaktól átvették a Pécs környéki és dél-zselici birtokaikat.
A Biedermann név a családi hagyomány szerint II. József híres összeírásából ered. Az uralkodása alatt végzett „népszámlálás” ugyanis kötelező vezetéknév-használatot írt elő az ilyet egyébként nem viselő zsidók számára is.
Különösen Biedermann Rezső tett sokat az uradalom és közvetve az egész tájegység felvirágoztatásáért. Óriási szerencséje volt, hogy 1900-ban elkészült a Zselicet keresztülszelő Kaposvár–Szigetvár-vasútvonal, amely villámgyorsan bekapcsolta az addig elmaradott vidéket az ország kereskedelmi és gazdasági vérkeringésébe.
Általános a közmegegyezés, hogy Biedermann Rezső és őt követő fia, Imre igazi mintaföldbirtokosok és vállalkozók voltak, rendkívül erős társadalmi elkötelezettséggel. Rezső a vármegye egyik legvagyonosabb embereként kötelességének tartotta, hogy nagy összegekkel támogassa a szigetvári népoktatást, iskolákat alapított – többek között Sasréten, az erdő közepén az erdő- és vadgazdálkodó alkalmazottai gyermekeinek a nevelésére. Biedermann Imre az országban az elsők között vezette be a nyugdíjat az uradalmi cselédek és napszámosok számára. Tagjainak jótékonykodása és társadalmi szerepvállalása miatt a család 1902-ben bárói címet kapott I. Ferenc Józseftől.
Fekete István emlékére
A településen tanösvény mutatja be Fekete István ott töltött éveit, melyekre egyébként az író nagy melegséggel emlékezik önéletrajzi regényében, a Ballagó időben: „[…] amikor a bakócai uradalomban voltam segédtiszt, és hajnalok hajnalán felmentem a Felsőpusztára az állatok etetését ellenőrizni, erről a magaslati pontról jól hallottam a völgyekből öt falu hajnali harangzengését, és – sokszor fázva is – meleg szívvel gondoltam nagyapámra, aki ezeket a templomokat építette.” A Mecsekerdő Zrt. számára kiemelten fontos a hazai erdészeti hagyományok, köztük a Baranyához sok szállal kötődő Fekete István emlékének ápolása, ezért vállal szerepet az író emlékét ápoló rendezvények szervezésében. Emellett a társaság az elmúlt években támogatást nyújtott két Bakóca-környéki útmenti kereszt fel- újításához is, amelyeknél gyakran megfordult az író és felesége. |
Kevesen tudják, hogy a nemzedékek természet- és erdőszemléletét meghatározó vadász-író, a Vuk vagy a Tüskevár szerzője gazdászéveit a lankás zselici dombok között meghitten megbújó településen, Bakócán, gróf Mailáth György birtokán kezdte, és későbbi feleségét, Piller Editet, „Bibócskát” is ott ismerte meg.Újító szellemű nagybirtokosok
Mindezek mellett igazi újító szellemű, korszerű szemléletű agrárvállalkozók is voltak. A húszezer holdas Biedermann-birtok a mezőgazdasági modernizáció egyik hazai központja, igazi mintagazdaság volt.
A birtok azonban tragikus véget ért. A zsidó származású, de katolikus vallású – egykori országgyűlési képviselő – Báró Biedermann Imrét 1944-ben a nácik koncentrációs táborba deportálták. Bár onnan szerencsésen szabadult, és visszatért Magyarországra, nemesi rangja miatt ellenségnek számított a kiépülő új rendszer számára. Az államvédelmi hatóság eljárás és ítélet nélkül internálta Kistarcsára, ahol 1953-ban meghalt. Megrendítő sorsát mutatja be Kisfaludy András Vád nélkül című dokumentumfilmje.
A Biedermann-család birtokait, így az erdőket is 1945 után államosították, és azok baranyai része a MALLERD Pécsi Erdőigazgatóságához került.
Bár a társaság neve és szervezeti formája sokszor változott, legutóbb 2011-ben Mecsekerdő Zrt.-re, a lényeg ugyanaz maradt.
A Mecsekerdő küldetése, hogy – a Somogy vármegyei testvérgazdasággal együtt – felelősen és tartamosan gondoskodjon hazánk egyik legnagyobb ökológiai értékéről, a még mindig fenséges zselici erdőségekről.
Nagy Gábor
MECSEKERDŐ Zrt.
