Kolóniáik egyedszáma a néhány tucattól akár több millióig terjedhet, ennek függvényében élhetnek az általuk épített bolyokban, faodvakban, elhalt fák leváló kérge alatt, nagyobb méretű tölgygubacsokban vagy lyukas tölgymakkokban.
Az erdőben a hangyák kiváló „eltakarítók”, fontos szerepük van az elhalt élőlények szerves anyagának újrahasznosításában. Egyes fajaik (pl. a Camponotus lóhangyák) elhalt fákba rágják fészkeiket, ezzel elősegítik azok felaprózását, lebontását. Ugyanezt teszik az elpusztult állatok tetemeivel is, legyenek azok ízeltlábúak vagy akár gerincesek. Ezzel közreműködnek a talaj tápanyagainak körforgásában és a talajszerkezet javításában.
Az erdei növények beporzásában kisebb, egyes fajok terjesztésében viszont jelentős a szerepük: becslések szerint a közép-európai lomberdők lágy szárú flóráját alkotó fajok csaknem felének terjesztik a magjait, így például közrejátszanak az őszi kikerics, a tőzike, a keltikék, ibolyák és a maszlagok terjedésében.
A hangyák jelentős részben generalista ragadozók, azaz mindent zsákmánynak tekintenek, amit le tudnak gyűrni. A rájuk jellemző „összefogással” még kisebb gerinceseket (pl. lábatlan gyík) is képesek zsákmányolni.
Rovarfogyasztásuk különösen tavasszal, a szaporodási időszakban számottevő, ezzel erdővédelmi ökoszisztéma-szolgáltatást végeznek. Az éjjel-nappal aktív, nagy termetű, zsákmányokban nem válogatós erdei vöröshangyák az erdők talaján, valamint a fák törzsén és koronájában vadásznak. Az általuk rendszeresen látogatott fákon csupán töredéke a lombfogyasztó rovarok száma, mint a „hangyamenteseken”. Így a bolyok közelében lévő fák és cserjék nem, vagy csak kisebb mértékben vesztik el lombjukat a levélkárosítók miatt, mint a távolabbi faegyedek. Ezt a jelenséget „zöld szigetnek” vagy „hangyabozótnak” is nevezik.
A hangyák levéltetvekkel fenntartott, kölcsönösen előnyös kapcsolata közismert. A rovarok mellett ugyanis a tetvek által kiválasztott mézharmat a hangyák legfontosabb táplálékforrása, annak viszonzásaként védik a tetveket a ragadozóktól, parazitoidoktól. Hasonló kapcsolatban állnak egyes pajzstetű fajokkal, valamint néhány gubacsdarázzsal is. Léteznek olyan levéltetű fajok, amelyek a hangyák nélkül nem képesek megélni, mert védelmük nélkül elpusztulnának.
A hangyák és egyes madárfajok (szajkó, seregély, búbos banka) közötti rendkívül érdekes ökológiai kapcsolat a hangyázás. A madár a csőre segítségével testére helyezi a hangyákat (aktív hangyázás), vagy beleül a hangyabolyba (passzív hangyázás) annak érdekében, hogy a rovarok összegyűjtsék a tollazatukban élősködő tetveket és atkákat. Az általuk hátrahagyott hangyasav pedig baktérium- és gombaölő, fertőtlenítő hatású.
A mirmekofil („hangyavendég”, „hangyakedvelő”) fajok szorosan kötődnek a hangyákhoz, sok esetben függőségi viszony is kialakulhat köztük. Egyes levélbogarak petéiket hangyafészkek közelébe rakják, amiket a hangyák a fészkekbe szállítanak. A kikelő lárvák a fészekben található szerves anyagokon táplálkoznak, és védőburkot készítenek, ami megvédik őket a hangyáktól. A hangyászpikkelyke olyan vegyületeket választ ki, aminek köszönhetően a hangyák sajátjuknak tekintik, nem bántják, ezért büntetlenül ellophatja a dolgozók által kiöklendezett táplálékot.
A hangyák számos állatnak szolgálnak táplálékul. A fák leváló kérge alatt élő kolóniákban időnként hangyalegyek lárváit, bábjait is láthatjuk. Ezek a hangyalárvák ragadozói. Félgömbszerű, az aljzathoz simuló lárváik és bábjaik felépítése kiváló védelmet nyújt a hangyák támadása ellen, azok gyakorlatilag nem találnak rajta fogást. 
A legismertebb hangyafogyasztó madarak a zöld küllő és a nyaktekercs, de időnként más erdei fajok (vörösbegy, légykapók, csuszka stb.), az erdei kétéltűek közül pedig a gyepi béka, erdei béka és a barna varangy is fogyasztják őket. A borz és a vaddisznó, valamint a barnamedve ugyancsak szívesen fogyaszt hangyákat, általában fel is dúlják a bolyokat, ha nem akadályozzuk meg a fészek köré épített kerítéssel, dróthálóval.
Hazánkban jelenleg 6 erdei vöröshangyafaj fészkei védettek. Ezek megmaradását legfőképpen a természetközeli erdőgazdálkodással, az erdészeti beavatkozások kíméletes végzésével lehet elősegíteni.
A hangyatársadalmak lenyűgöző szerveződéséről (munkamegosztás, rabszolgatartás stb.) szintén hosszasan lehetne értekezni, de talán már ez a rövid ízelítő is elég ahhoz, hogy a legközelebbi erdei sétánk során más szemmel nézzünk a fatörzseken, vagy éppen a talajon masírozó „mikrohadosztályokra”.
Fürjes-Mikó Ágnes, Csóka György
Soproni Egyetem, Erdészeti Tudományos Intézet, Erdővédelmi Osztály
