Oldal 3/3
A fafaragás nem más, mint képzelet, érzék és ügyes szerszámhasználat együttes végkifejlete. Mesterfokú elsajátításához sok éves gyakorlatra van szükség, és minden alkotás újabb ismeretekkel gazdagít. Kiss István immár 20 éve dolgozik fával egri műhelyében, és mai is szenvedéllyel űzi eme ősi, nemes mesterséget.
Ma már nem kell Székelyföldig utazni, hogy szép kopjafákat lássunk, hiszen a hajdani református és unitárius sírjelekből idővel nemzeti szimbólum vált. Itthon és határokon túl, a magyarság számára egyaránt megbecsült jelkép. Az, hogy ma újjászületőben van a kopjafaállítás hagyománya, és évszázadok tudása nem vész el, olyan alkotóknak is köszönhető, mint Ambrus Aladár.
Véletlenül bukkantam rá Horváth Éva szépséges gyapjúgombolyagjaira. Nyár végén, a Mesterségek Ünnepének forgatagában hirtelen megállított a puha anyag és a pasztellszínek mesés keveréke. Megszámlálhatatlan árnyalat, valami jó, meleg természetességben. A kirakodó asztalka körül mezei virágokból és zöld szárakból font kerítés, mögötte egy mosolygós hölgy.
A kerítésen belépve, ösztönösen a gyerekkoromban gyakran emlegetett felirat jutott az eszembe: tiszta udvar, rendes ház. Nagy dicsőség volt hajdanán, ha valakinek a háza falán ilyen tábla díszelgett. Kiskanizsán, Wegroszta Zoltánéknál nemcsak a ház és az udvar rendezett és tiszta, hanem bizony a fafaragó műhelyben is példás rend uralkodik.
Lágy vonalvezetésűek, mintákkal tarkítottak s kacskaringósak, éppúgy, ahogyan a fák ágai – jellemezte az általa készített ékszereket Eördögh Katalin ötvösmester. Az ősi, ám mostanra egyre kevesebbek által ismert foglalkozás képviselője szenvedélyes vadász, amit a műhelyéből kikerült darabok is bizonyítanak.
Nádudvar, a csendes észak-alföldi kisváros különleges szakközépiskolájában népi mesterségekre tanítanak. Jár a fűrész, kattog a szövőszék, hajlik a vessző. Ahogyan karácsonykor a mézeskalács illata betölti a házat, úgy telnek meg az iskola termei őseink tiszteletével, miközben ének és hegedűszó csendül, s a sok szorgos kéz közt új életre kel a nyers anyag.
Bevallom, amíg nem ismertem Bene Ircsi díszüvegfonásait, nekem bizony kosárfonás, demizsonfonás, üvegfonás, egyre ment. Nem tudtam, hogy a különbség olyasféle, mint a fatáblára krétával rótt betűk, és a finom papírra, tollal írt, gyöngybetűs szöveg között – hisz mindkettő olvasható, de más a jellegük és funkciójuk. A kosarak rusztikus szépsége mellett a díszüvegfonás filigrán mívessége is másfajta használatról vall.
Nem, nem az iciri-piciri kismacskáról és az ő iciri-piciri ökröcskéiről szól most a mese. Ez a történet dr. Fuchs Józsefről szól, aki szögre akasztván hosszú ügyvédi praxisát, átadta magát régi kedvtelésének: miniatűr falvakat, városokat épít. Az élethű, méretarányos kis házakat maga tervezi és készíti fából, sok játékos ötlettel, és látható örömmel.
Hazánk erdeinek mintegy felét kezeli a 22 állami erdészeti részvénytársaság, szerte az országban, a legkülönfélébb földrajzi adottságok, kihívások közt. Munkatársai nemcsak az erdő jó gazdái, hanem elkötelezett természetvédők és a közjólét szolgálói is egyben, akik nap mint nap azon munkálkodnak, hogy területükön összehangolják az erdő eme hármas rendeltetését.
