Szerző: ·Rimóczi Irén

Oldal 2/2

MEGTALÁLNAK A FELADATOK

Füstös Zsuzsanna nevét leghamarabb nemesítőként a hagymatermesztők ismerték meg. Később egyetemi oktató, szaktanácsadó is lett, jó tíz éve pedig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága (volt OMMI) Kertészeti Növények Fajtakísérleti osztályának vezetője. Szakmai tevékenységét az utóbbi egy évben két díjjal is elismerték, ebből az alkalomból beszélgettünk vele.

KIKAPCSOLÓDÁS, FELTÖLTŐDÉS

Bodrogi Gyula méltán a Nemzet Színésze, hiszen több mint fél évszázados pályafutása alatt drámákban és vígjátékokban egyaránt remekelt. Hangjára pedig még a gyerekek is mosolyogva kapják fel a fejüket, miután Süsü, a sárkányt, vagy a Csőrmestert ismerik fel benne A kérem a következőt rajzfi lmsorozatból. Mindinkább köztudott róla az is, hogy szenvedélyes vadász, aki nem mellesleg igen jó érzékkel forgatja a fakanalat.

AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD NAGYKÖVETE

Sokunk példaképe lehet Monspart Sarolta, és nem csupán tájfutó világ- és sokszoros hazai bajnoki címe miatt. Legalább ennyire követendő a szabadidősport iránti elkötelezett sége, például ahogyan nők ezreivel megszerettett e a futást. Meggyőződése, hogy a mozgást sosem késő elkezdeni. A sport ugyanis – kiegészítve az egészséges táplálkozással – egész életünket jobbá, szebbé, és nem utolsósorban hosszabbá teheti.