● Milyen indítt atás vezett e a vadászok közé?
– Nem kellett messzire mennem, hiszen édesapám is vadász volt, így első élményeimet őt kísérve szereztem a Veszprém és Pápa környéki erdőben. Az igazi szerelem – ami azóta is tart – azonban akkor kezdődött , amikor baráti hívásra ténylegesen belekóstoltam a vadászat ízébe. Utána pedig én „fertőztem” meg jó néhány barátomat, kollégámat. A vadászat nekem mindenekelőtt kikapcsolódást nyújt. Imádok kint lenni az erdőben, a mezőn, és ezt az élményt csak megkoronázza, ha lövünk is valamit. De semmiképpen nem a lövés a legnagyobb öröm. Annál nagyobb az esténkénti közös beszélgetés, az együtt elfogyasztott vacsora.
● Örökké tevékenykedő ember hírében áll, aki, elmondása szerint alkalmatlan az egy helyben ülésre, nyaralásra. Márpedig a vadászathoz türelem is kell.
– A semmitt evéshez, a vízparti láblógatáshoz, napozáshoz valóban nincs képességem. A vadászat azonban egészen más élmény. Az sem baj, ha órákig nem látok vadat. Teljesen leköti a fi gyelmemet a környezet, igyekszem mindent rögzíteni az agyamban, hogy ha lőni kell, azt a lehető legkörültekintőbben tehessem meg. Még az elején próbálkoztam azzal, hogy premier előtt magammal vitt em a forgatókönyvet, gyorsan rájött em azonban, hogy semmire sem megyek vele. A csönd és a nyugalom azonban igazi melegágya a kiváló gondolatoknak.
|
NÉVJEGY Bodrogi Gyula (Budapest, 1934.) Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező. Pályáját néptáncosként kezdte, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után először a József Att ila Színház tagja volt. 1975 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára. 1982–2001. között a Vidám Színpad művészeti igazgatója és rendezője volt, 2002-ben az intézmény örökös tagja lett . 2003-tól a Nemzeti Színház művésze. 2007-ben a Nemzet Színészei közé választott ák. Drámákban és vígjátékokban egyaránt remekelt, a színházi előadások mellett játék- és tévéfi lmek garmadája fűződik a nevéhez. |
● Mire tanított a meg a vadászat?
– Vadászathoz alapvető követelmény a pontosság, a fegyelem és a megbízhatóság. Ezeknek a tulajdonságoknak ugyan korábban sem voltam híján, de idővel felerősödtek bennem. A tájékozódási képességem szintén javult, de minden alkalommal tanulok valami újat, ha mást nem, egy jó receptet.
● Apropó főzés. Ez a szenvedélye honnan gyökerezik?
– A főzés csodájával nagymamám ismertetett meg. Mert az valóban a csodával volt határos, hogy a szűkös években mi mindenből tudott fi nom ebédet készíteni. Emlékszem, alig múltam tízéves, mikor Érdligeten, a mezőt járva találtam egy nagy tököt. A nagymamám keze között aztán „hamis” húsleves, meg rántott hús lett belőle. Ezt ma már reformkonyhának is nevezhetnénk. Ehhez kapcsolódik az a felfogásom, hogy már a születéskor eldől, hogy valaki majd tud főzni vagy nem. Időközben sokat lehet ugyan tanulni, de akinek nincs kellő fantáziája, az sosem lesz igazán jó szakács. Előre el kell tudni képzelni, hogy az alapanyagokból mi lesz, az étel hogyan fog kinézni, és még azt is, hogyan fogyasztjuk el. Valószínűleg egy gazdag fantáziával megáldott szakács szüleménye a krumplis pogácsával kínált csülkös bableves is, amit szintén az egyik vadászházban kóstoltam először. Igazán mennyei, azóta már én is főztem, és az étt ermünkben is kínáljuk, melyet Ádám fi am vezet.
● Ha jól tudom, a főzéshez kapcsolódik legújabb kezdeményezésük is.
– Igen, Szarvas József kollégámmal, barátommal – aki a közösségi kertek alapítását, a helyi fajták megőrzését célul tűző Tündérkert mozgalom alapítója – a kemencések klubjához csatlakozva szeretnénk népszerűsíteni ezt a főzési hagyományt.
● Hová indul a legszívesebben vadászni? Van-e kedvelt vadászterülete?
– Kedvenc helyeimnek se szeri, se száma. Nagyon szép emlékeim vannak az alföldi és a hegyvidéki vadászatokról is, így Szeged, Veszprém, Pápa, Sopron, Eger vagy Gyula környékére egyaránt szívesen megyek. Többszörös öröm, ha összeköthetem a vadászatot a vidéki szerepléseimmel. Ha mégis kiemelnék egyet a sok kedves élmény közül, az a legutóbbi vadászat Ivánon, ahová Ádám fi amon kívül már 11 éves Bence unokám is elkísért. Azt hiszem, már őt is sikerült megfertőznöm e gyönyörű szenvedéllyel.
● Akkor bizonyára ő már nem fog a felnőtt ek azon táborába tartozni, akik csak az állatok „ellenségét” látják a vadászokban.
– Igen, ő már megértett e, mi a vadgazdálkodás lényege. Tudja, vad csak ott van, ahol vadászok is vannak, akik vigyáznak rájuk, ha kell, enni, inni adnak nekik. Megértett e: ahhoz, hogy a vad jól érezze magát az élőhelyén, és ne okozzon komoly károkat például a mezőgazdasági termelőknek, egyensúlyban kell tartani a létszámukat. A vadászat tehát nem öncélú, éppen ezért szigorú szabályokhoz, engedélyekhez, szakértelemhez kötött . Kár, hogy a híradásokban sem arra helyezik a hangsúlyt, hogy a vadászok hány vadat mentett ek meg például árvízkor, vagy hány sérült egyedet ápolnak!
● Távolra is elröpített e már a vadász-szenvedélye?
– Számomra a Kárpát-medence tökéletesen elegendő úti cél. Kedves emlékeim fűződnek Szlovákiához, Szerbiához. Ennél távolabbi, például afrikai, dél-amerikai vadászatokra azonban nem vágyom.
● A horgászokról az a nem túl kedves hír járja, hogy szeretik eltúlozni kapásaik méretét. Mit gondol, igaz ez a vadászokra is?
– Meggyőződésem, hogy az elmesélt történeteknek mindig van valóságalapja. Ez persze nem mond ellent annak, hogy időnként mi is „megfűszerezzük” egy kicsit az élményeinket, főként, ha azt kívülállók hallgatják.
