Sportpályafutását kullancs okozta betegség törte ketté, és nagyon komoly lelki erőre, és hosszú évekre volt szüksége, hogy elfogadja a történteket. A versenyzésnek ugyan vége szakadt, de azzal az élet új szerepet is kínált számára; családanya lett, és az addiginál is elszántabb hirdetője az egészséges életmódnak. Minden lehetőséget megragad, hogy a testmozgást, illetve az egészséges táplálkozást népszerűsítse, és szerencsére mind több megértő fülre és követőre talál. De még korántsem elegendőre, tennivaló tehát továbbra is van bőven.
● Időhiányra, pénztelenségre fogják, de a legtöbbször mégiscsak a lustaság a legfőbb oka, hogy az emberek többsége nem mozog rendszeresen. Hogyan lehet ebből az állapotból kimozdítani őket?
– Sajnos olyan „műszer” nincs bennünk – mint a „korgó” éhezés esetén –, ami a testmozgásra, a sportolásra fi gyelmeztetne. Így valóban nagyon sokan nem törődnek eleget a testükkel, és elherdálják egészségüket. Elképesztő, hogy a hazai felnőtt lakosság több mint a fele az iskolában sportolt utoljára. A változáshoz már az is sokat jelentene, ha a hétvégéből legalább egy fél napot a szabadban töltetének a családok, túráznának, várat másznának. Így a gyermekek szinte belenőnének ebbe az életformába, amit jó esetben felnőttként is követnek. Nagyobb figyelmet kell szentelni a lakosság egyharmadát kitevő, nagy számban egyedül élő nyugdíjasokra is, akiket főként vidéken nehéz kimozdítani. Nekik kezdésként a gyaloglást javaslom, hiszen az elhatározáson kívül ehhez csak egy jó cipő kell. Arra ösztönzöm őket, hogy alakítsanak klubokat, hisz együtt a testmozgás is könnyebb, miközben a közösséghez tartozás érzése ugyancsak sok erőt ad.
● Aki felnőtt korában mégis sportolásra adja a fejét, az manapság inkább az edzőtermeket részesíti előnyben.
– Bármelyik testedzés hasznos! Úgy vélem azonban, hogy egyetlen edzőterem sem nyújthat annyit, mint a természet. A szabadban sportolni egészen más érzés. A természet a világ legszebb, legnagyobb, legolcsóbb, és egyelőre legkevésbé kihasznált sportstadionja. Sajátosan rugalmas a talaja, oxigénben dús a levegője, ráadásul sosem unalmas, hiszen évszakonként, sőt napról napra változik a növényvilága. Tavasszal egyszerűen lenyűgöző, ahogyan éled, kilombosodik az erdő, amely aztán nyáron kellemes árnyékot ad, az ősz szépsége pedig a levelek színkavalkádjában rejlik.
● Sokan a rovarcsípésektől tartva kerülik el az erdőt.
– Persze érhetnek kellemetlenségek a szabadban, de kellő elővigyázatossággal megelőzhetők a nagyobb bajok. A nálam sajnos túl későn felismert agyhártya-gyulladás például védőoltással már megelőzhető, a szintén kullancs által terjesztett Lyme-kór pedig antibiotikumokkal gyógyítható. Fontos, hogy mihamarabb távolítsuk el a vérszívókat, és ha utána bármi panaszunk lesz, azonnal forduljunk orvoshoz. Ne féljünk tehát kimozdulni. Semmivel sem veszélyesebb terep az erdő a közlekedési utaknál! Sportoljunk, fussunk a szabadban minél többen. Aki pedig közben szellemi kihívásra is vágyik, annak célszerű megismerkednie például a tájfutással. Amibe annak idején én éppen e kett őssége miatt szerettem bele.
● Tájfutóként szinte az egész országot bejárta. Van-e olyan térség, amely különösen megérintette?
– Sportpályafutásom alatt tényleg nagyon csodás helyekre eljuthatt am, itt hon és külföldön egyaránt. A hazai tájak közül talán három nőtt igazán a szívemhez. Tájfutó szemmel nehéz, de gyönyörű terepnek tartom a Vértes csipkézett hegyeit, és szinte most is a szemem előtt látom, és érzem a töbrökkel, azaz víznyelőkkel tarkított Bükk-fennsíkon júniusban pirosló óriás erdei szamócákat. De legalább ilyen emlékezetes és kedvelt helyem a Mecsek, ahol tavasszal medvehagyma-ligetek között vezetett a futópályánk. Mindig is mondtam, hogy ha majd nyugdíjas leszek, és nem futok a sikerért, visszatérek ezekre a helyekre. Ez még várat magára, mert szívesen dolgozom. A szerintem méltatlanul kissé hátt érbe szoruló és ezért még érdekesebb Zemplénben keveset futott am. Oda elsősorban magánemberként kötődöm, mert annak idején, még a francia forradalom után a hegység egyik legcsodálatosabb településén, Hejcén telepedett le a Monspart család első tagja. Ezzel a hegységgel a szerelem akkor kezdődött , amikor elmentünk felkutatni az ősök sírjait.
● Mikor futott és kirándult utoljára?
– A betegség miatt a lábam sajnos nem lett a régi, így én futás helyett inkább csak „haladok”. A mozgás, utazás azonban azóta is szerves része az életemnek. Hetente kétszer a lányokkal, asszonyokkal futunk a Margitszigeti klubban, majd hétvégén a családdal a Normafánál. A reggelek pedig Derke kutyámmal közösen tett sétával kezdődnek a lakásunk mellett i ligetes Városmajorban. Gyakran kirándulunk is, a húsvét előtt i szombaton pedig évek óta valamelyik közeli turistahelyre gyűjtöm a viszonylag nagy családunk összes gyerekét. Végigjártunk már több tanösvényt, túráztunk már együtt a Normafánál, felkutatt uk a háromszintes Rókahegyi kőfejtőt, a Pálvölgyi barlangot, az idén pedig a Kopaszi gátat ismertett em meg velük. Gyerekeknek, felnőtt eknek egyaránt óriási élmény!
