A házigazda Cziráki Viktor több ezer év távlatából kutatja eleink életét, sok mindenhez ért, kőpengét hasít, fegyvert kovácsol, sárfalat tapaszt, és mindezek felett tiszteli és megéli a hagyományokat.
Cziráki Viktor ízig-vérig szkíta – vagy ahogyan valaki aposztrofálta: archaikus ember –, aki hatévesen már szakócákat pattintott, ami szerinte nem más, mint az ősember svájci bicskája. „A település azon részén, a Földvárban lakom, ahol a vaskorban a Beverly Hills volt. Ha kimész a kertbe, a szántásokban átesel a kora, középső vaskori kelta és egyéb leleteken. A vízmosásokban szedtem szkíta nyílhegyeket, pikkelypáncéllemezeket, csiszolt kőbaltát, agancseszközöket, csontszigony-töredéket, tizennégy évesen tudtam meg, hogy mi az a kísérleti régészet”– magyarázta.
Fotó: A Mi Erdőnk/Csatlós Norbert
Falut épít
Az őskori tárgyak mellett legfőképpen a házak megalkotása érdekli, szép rekonstrukciós rajzokat lehet látni könyvekben, de azok 80 százaléka nem tölti be funkcióját. A régészek síkban gondolkodnak, feltárnak egy járószintet oszlopnyomokkal, és abból megrajzolják a térszerkezetet, ami megépítve használhatatlan. Cziráki Viktor 1982-ben megépítette az első házát, egy Árpád-kori épület mását, ez volt az általa megálmodott kis falu első része. Majd jött második, a harmadik, a negyedik, és az előző megépítése során szerzett tapasztalatai mindig beépültek a következőbe.
A keltákat megelőzve, Krisztus előtt 800 és 700 körül egy szkíta népcsoportból származó csapat is megtelepedett a környékükön. Ezek nem az északi sztyeppén vándorolva érkeztek a Kárpát-medencébe, hanem átkeltek a Kaukázuson, és Kis-Ázsia felől jöttek a Közép-Dunántúlra. Regöly a kis királyságuk központja volt, és építettek földvárat, amit később a kelták laktak be. A mai Regöly helyén épült több mint 100 hektár belterületű földvárat fénykorában akár kétezren is lakhatták, többen, mint most. Az Esterházyak a török után, 1715-ben újratelepítették a falut, utána háromszor volt mezőváros, ezt a hangulatát ma is megőrizte.
Fotó: A Mi Erdőnk/Csatlós Norbert
Megtanulta a vasat
„Az épületek mellett nagyon sok használati tárggyal is foglalkozom. Az első kézművességem a kőpattintás volt, kisgyerekkoromtól kezdve érdekelt. Oda kell ütni, ahová nézek, ettől ment könnyen a kovácsolás, meg kell előre tervezni a formát, ismerni kell az anyagot. A kő és a vas ebben a tekintetben nagyon hasonlítanak, de öntök bronzot, készítek agancseszközöket, baltákat, késeket” – és míg körbemutatott, rágyújtott a párja készítette pipára. Azt bevallja, abban az időben, amikor elkezdte érdekelni a kovácsolás, egy működő mester sem volt a faluban. Viszont volt számtalan lelete, ami a kovácsolásról szólt, nyersanyagmaradék, egy kalapács, egy fél fogó… Célul tűzte ki, hogy tapasztalati úton tanuljon meg a vassal dolgozni. A környéken föllelhető a gyepvas, a vaskarbonát. Ebből a régiek annyit gyűjthettek és olvaszthattak, amennyit akartak, amennyire volt tehetségük, vagy pénzük, hogy megfizessék a kohósítókat.
Fotó: A Mi Erdőnk/Csatlós Norbert
Ezt aztán zömítik, gyúrják, hogy homogénné váljon, eltávozzon belőle a szennyeződés, veszítsen a széntartalmából. Ez a folyamat a tisztító kovácsolás. Azért is minden régi vas belső szerkezete rétegzett, mert ezerszer átgyúrják, mint a leveles tésztát”– avatott be a vasművesség titkaiba.
Miközben körbevezet, Ugu kutya nem mozdul mellőlünk. Nem mondom, hogy barátságtalan, de a gazdája nélkül nem szeretnék kettesben maradni vele. A kísérleti régészetben az épületek újraalkotása Viktor számára a fő vonal, de a kovácsolás, a bronzöntés ugyanolyan fontos. Bronzból öntött eszközei milliméter pontos másolatai egy-egy eredeti tárgynak, legyen az bármilyen fegyver, balta, véső, kard, lándzsahegy vagy használati eszköz.
Oldalak: 12
