„A vadfotózással újból érzem a vadászlázat, és már tudatosan figyelek arra, hogy ez így is maradjon. Nem járom az erdőt minden nap, várom a késztetést arra, hogy fényképezőgépet ragadjak. Korábban álcaruhát használtam, de rájöttem, hogy csak hátráltatja mozgásomat. Az időjárásnak és a környezethez megfelelő ruhában megyek ki, és csak egy széket, az állványt és a gépet viszem magammal, másra nincs is szükségem, legfeljebb egy kis szerencsére.”
Gyakran jár ki a tenyereként ismert fehérvárcsurgói területre. Ha új helyekre megy, az engedélykérést követően az ottani hivatásos vadásztól kér útmutatást a vad által preferált, ígéretes területekről, váltókról, környezeti adottságokról. Napközben bejárja és felméri, hol érdemes a reggeli vagy a délutáni órákban elfoglalni a helyét.
Fotó: Blaumann Ödön
A vadfotózás 2000-től a főállása, hazai és nemzetközi szaklapok rendelnek tőle képeket cikkekhez, címlapokhoz, és abban az évben kezdett a vadfilmezésbe is.
„Rájöttem, hogy amikor a késő délutáni órákban a fények már alkalmatlanok a fotózásra, filmezésre még tökéletesek. Ezt az időt kihasználva határoztam el, hogy belevágok a filmkészítésbe. A kettőt nem keverem, ha elhatározom, hogy aznap filmezni fogok, akkor a fényképezést félreteszem.”
Fotó: Blaumann Ödön
Általában 50 forgatási nap szükséges egy film összeállításához, a hangsúlyos jelenetek, vezérszálak vágását maga végzi, a finomvágásokhoz vágó segítségét kéri. DVD-i 3-4000 példányban jelentek meg, külföldi és hazai kiállításokon hosszú sor áll standjánál, míg el nem fogy az összes. A könyvkiadásba is belekóstolt, 2022-ben jelentette meg első, gímszarvasfotóiból összeválogatott Gímszarvas című könyvét. Tavaly készült el az Őz kötete, idén pedig megjelennek a Vaddisznó, majd a Dámszarvas és a Muflon című kötetei rövid szövegezéssel összehangolt fotóválogatásaiból.
„Nem csak a fotózás vagy a filmezés kapcsán, a vadászkultúra más területét figyelve is úgy gondolom, hogy a különböző művészeti alkotásokat kevésbé értékeli a vadásztársadalom, mint korábban. Ez lényegében a felgyorsult világnak és a rengeteg ingernek a hozadéka.
A vadásztársadalom népesedése és az ebből következő felhígulása csak tetézi ezt a helyzetet. Persze arról szó sincs, hogy elértéktelenedett volna a művészet, csak kisebb lett rá az igény. Ettől függetlenül a vadfotózást, ha tehetem, életem végéig folytatom, nincs nagyobb öröm számomra, minthogy »meglőjem« a lencsémben fókuszált vadat, és trófeaként megmutassam másoknak címlapfotón, vadászfilmen vagy éppen könyvem lapjain.”
Ez is érdekelheti:
Oldalak: 12
