Lapszemle

Sosztarich Krisztián: Őszi sziluettek

Először csak megfigyelőként jártam a TAEG Zrt. Síkvidéki Erdészetének területére, majd vettem egy fényképezőgépet, és sok tanulásba, tapasztalatba tellett, mire az első jó képek megszülettek - meséli Sosztarich Krisztián.

Sosztarich Krisztián„A természettel kapcsolatos egyik első meghatározó élményem egy szalafői szeptember délután volt, amikor kutyás tréningen vettem részt, miközben meghallottam egy furcsa hangot az erdőből. Azóta számtalan bőgést éltem meg fényképezőgéppel a kezemben, de az az őrségi délután volt az oka, amiért fotózni kezdtem. Először csak megfigyelőként jártam a TAEG Zrt. Síkvidéki Erdészetének területére, majd vettem egy fényképezőgépet, és sok tanulásba, tapasztalatba tellett, mire az első jó képek megszülettek.

Szép lassan belecsöppentem a természetfotózás világába, és mivel akkor már kutyáim voltak, úgy fotóztam a szarvasokat, hogy együtt hallgattuk a szarvasbőgést.

A természet nyugodtságot csempész az ember életébe. Szerintem a zöld környezet az ember igazi élőhelye, ezért is költöztem ki az erdő közepébe. A természetfotózással az élővilág iránti tiszteletem is elmélyült. Nemcsak én gondolkodom így, hanem a párom és a családom is. Valamint az az erdész kollektíva, akik lehetővé teszik, hogy hódolhassak szenvedélyemnek. Már egy évtizede, hogy fotókkal és kutyás bemutatókkal én is tudom viszonozni a korábban kapott segítséget. Köszönhetően az erdőgazdaság munkatársainak, különleges helyekre juthatok el és dolgozhatok a vadászkutyákkal, akiket európai szinten a legjobbak közé sorolnak. Részt veszek az erdei iskolai foglalkozásokon, sok gyereknek és felnőttnek oktatom a kutya szeretetét.

különleges sziluettek

Fotó: Sosztarich Krisztián:

Különleges beállításokkal kísérleteztem, kíváncsi voltam, mennyire lesz gazdag egy hátsó megvilágítású felvétel. Augusztus végén rendszeren jártam ki azzal a céllal, hogy megfigyeljem a vadmozgást és keressem azt a helyszínt, beállítást, amellyel a naplementében megörökíthetem egy rudli sziluettjét.

Aznap, amikor a kép készült, távolról láttam, hogy a bőgő bika terelgeti a tarvadat. A domb aljáról érkezve nem is tekintettek veszélynek, érdeklődéssel fordultak abba az irányba, ahonnan egy árny lopta le a métereket.

Sem a tarvadnak, sem a bikának nem volt mehetnékje, megmutatták magukat, mintha azt éreztették volna, hogy ez az alkonyat a miénk. Amint rögzítettem a pillanatot, nem zavartam őket tovább. Különleges élmény volt, még távolabbról is úgy éreztem, mintha én is részese lettem volna a csapatnak.”

Forrás: A Mi Erdőnk