A találkozó célja a kapcsolatépítés, a hasonló célokért dolgozó szervezetek munkásságának megismerése, valamint tudástranszferek indítása volt.
A Nemzetközi – kiemelten az EU-s – folyamatok ökológiai és gazdasági/jogszabályi szinten egyaránt hatással vannak erdeinkre, valamint az erdészek munkájára.

Fotó: Országos Erdészeti Egyesület
A találkozó szakmai részének keretein belül többek között a magyar erdőgazdálkodási gyakorlatokat, valamint a Minősített Erdészeti Erdei Iskola hálózat erdőpedagógiai módszerein alapuló szemléletformáló jó példákat ismerhették meg a résztvevők. Utóbbi iránt kifejezetten nagy érdeklődés mutatkozott a külföldi szakemberek részéről, hiszen az Egyesület országos léptékű kezdeményezései, mint például az Iskolában az Erdő Program, Erdei Iránytű Program, vagy éppen az Erdei Vándortábor Program Európa szinten is egyedülállóak.

Fotó: Országos Erdészeti Egyesület
A találkozó utolsó napján a meghívott résztvevők bemutatták saját szervezetüket és projektjeiket, valamint
Az Agrárminisztérium részéről megtisztelte rendezvényünket Zambó Péter erdőkért- és földügyekért felelős államtitkár is. Az OEE főtitkára, Elmer Tamás bemutatta többek között a Minősített Erdészeti Erdei Iskolai hálózatot, valamint az OEE erdőpedagógiai programjait, mint például az Iskolában az Erdő és Erdei Iránytű Programot, az óvodásoknak szóló Hátizsákban az erdő Programot, illetve az Erdei vándortábor mozgalmat.
Ennek keretében a hazánkba érkező vendéget ellátogattak Tihanyba és Vácra, valamint várost nézhettek Budapesten.

Fotó: Országos Erdészeti Egyesület
A European Forestry Network Meeting 2024. az Országos Erdészeti Egyesület nemzetközi nyitásának az egyik kiemelt eseménye volt, mellyel a hazai erdészek innovatív tevékenysége láthatóvá vált a nemzetközi partnerek, érdeklődők felé. 2025-ben Svédország lesz a találkozó házigazdája.
A találkozón résztvevő szervezetek: Society of Lithuanian Foresters, The Swedish Forest Society, Deutscher Forstverein e.V., Royal Scottish Forestry Society, Icelandic Forestry Association, University of Life Sciences in Poznan, Polish Forest Society, Austrian Forestry Society, Croatian Forestry Society, Faculty of forestry and wood technology (Croatia), Forestry Association of the Federation of Bosnia and Herzegovina, Estonian Forest Association, The Slovakian Chamber of Forestry, Országos Erdészeti Egyesület és határon túli helyi csoportjai