Almamellék a Zselic egy kedves kis települése. Nevét onnan kapta, hogy az Almás, régiesen Alma-patak mellett fekszik. A patakot már Szent István király pécsi püspökséget alapító oklevelében is megemlítik a pécsi és a veszprémi egyházmegye közötti határként.
Az almamelléki erdőkerülő legendája az 1800-as évekbe repít vissza bennünket.
A Zselic a török hódoltság idejéig gazdaságilag viszonylag érintetlen térség volt. Az 1750-es évektől azonban felgyorsultak az események, és alig fél évszázad alatt komoly faipar települt a zselici dombok aljába. A terület akkor a Batthyány-családhoz tartozott, a szabadságharc után tőlük került a Biedermann-családhoz, akik a 20. század elejére virágzó mintagazdaságot hoztak létre birtokaikon. Az archív képek az 1920–1945 közötti korszak mindennapi életébe engednek bepillantást.
Az egykori majorsági gazdálkodás fennmaradt infrastruktúrája – az Almamellék és Sasrét között közlekedő Zselici Csühögő erdei vasút, a ma erdei iskolaként működő egykori népiskola, a vadászkastély Sasréten – mára izgalmas ökoturisztikai célpontokká vált.
A 19. században itt élő emberek a földesúri birtokokon dolgoztak az erdőben, mezőkön. Az erdőkerülő csősz vagy vadász volt, aki folyamatos terepbejárásai során őrizte az erdőt a károk ellen. A Batthyány-család idejében, az 1848 előtti időszakban Almamelléken élt az az erdőkerülő, akinek tragédiája és halála utáni kísértése népmondaként maradt fenn.
„Azt még elhiszi valahogy az ember, hogy vizek, mocsarak mellett sötét éjszakákon többször látni lidércfényt, hanem az már csak bolondság lehet, hogy domboldalon is futkározzon a lidérc! Az meg egyenesen hihetetlen, hogy ne is lidérc legyen a lidérc, hanem valakinek visszajáró lelke, és lámpással szaladgáljon esténkint az erdős domboldalban.
No, de ami hihetetlen, arról is sok mindent beszélnek az almamelléki öregek. Akad köztük nem egy, aki az Ibafa meg a Németlukafa felé eső domboldalon éjszakának idején szaladgálni látta az erdőkerülő visszajáró lelkét. Puskájával, viharlámpájával magát az erdőkerülőt látták ott, és senki mást!
Sokszor elmondták a régiek!