Lapszemle

Az erdőkerülő visszajáró lelke

Az egykori almamelléki erdőkerülő, János bácsi sírjának ma már nyoma sincs. A helybéliek mégis továbbra is azt beszélik, hogy az erdőben jár éjszaka, Ibafára vagy Lukafára.

Almamellék a Zselic egy kedves kis települése. Nevét onnan kapta, hogy az Almás, régiesen Alma-patak mellett fekszik. A patakot már Szent István király pécsi püspökséget alapító oklevelében is megemlítik a pécsi és a veszprémi egyházmegye közötti határként.

A térség a Biedermannok idejében, az 1900-as években élte virágkorát. 1945 után a család birtokait, így az erdőket is államosították, kezelői az erdőgazdaságok lettek. A múlt értékei, a gazdasági funkciót betöltő egykori épületek, helyszínek ma már turisztikai látványosságok.

Az almamelléki erdőkerülő legendája az 1800-as évekbe repít vissza bennünket.

A Zselic a török hódoltság idejéig gazdaságilag viszonylag érintetlen térség volt. Az 1750-es évektől azonban felgyorsultak az események, és alig fél évszázad alatt komoly faipar települt a zselici dombok aljába. A terület akkor a Batthyány-családhoz tartozott, a szabadságharc után tőlük került a Biedermann-családhoz, akik a 20. század elejére virágzó mintagazdaságot hoztak létre birtokaikon. Az archív képek az 1920–1945 közötti korszak mindennapi életébe engednek bepillantást.

Sasrét Az erdőkerülő visszajáró lelke

A Sasréti Vadászház

Az egykori majorsági gazdálkodás fennmaradt infrastruktúrája – az Almamellék és Sasrét között közlekedő Zselici Csühögő erdei vasút, a ma erdei iskolaként működő egykori népiskola, a vadászkastély Sasréten – mára izgalmas ökoturisztikai célpontokká vált.

A kis zselici falu, Almamellék csak 1950 óta tartozik Baranyához, korábban Somogy részét képezte. A településhez csatolták Szentegyedpusztát, Németlukafát, Korcsánypusztát, Lukafapusztát, Szentmárton pusztát és Sasrétet is. Az 1960-as évektől azonban a puszták nagy része elnéptelenedett, átalakult.

A 19. században itt élő emberek a földesúri birtokokon dolgoztak az erdőben, mezőkön. Az erdőkerülő csősz vagy vadász volt, aki folyamatos terepbejárásai során őrizte az erdőt a károk ellen. A Batthyány-család idejében, az 1848 előtti időszakban Almamelléken élt az az erdőkerülő, akinek tragédiája és halála utáni kísértése népmondaként maradt fenn.

„Azt még elhiszi valahogy az ember, hogy vizek, mocsarak mellett sötét éjszakákon többször látni lidércfényt, hanem az már csak bolondság lehet, hogy domboldalon is futkározzon a lidérc! Az meg egyenesen hihetetlen, hogy ne is lidérc legyen a lidérc, hanem valakinek visszajáró lelke, és lámpással szaladgáljon esténkint az erdős domboldalban.

Az erdőkerülő visszajáró lelke méhészkedés

Méhészkedés

No, de ami hihetetlen, arról is sok mindent beszélnek az almamelléki öregek. Akad köztük nem egy, aki az Ibafa meg a Németlukafa felé eső domboldalon éjszakának idején szaladgálni látta az erdőkerülő visszajáró lelkét. Puskájával, viharlámpájával magát az erdőkerülőt látták ott, és senki mást!

És nemcsak ők, de látták apáik, de még a dédapáik is! Ott bolyong az szegény már több mint száz esztendeje. Azt is nem egy ember tudta, hogyan jutott az erdőkerülő erre a sorsra.

Sokszor elmondták a régiek!

Forrás: A Mi Erdőnk