Lapszemle

Új erdők születnek

Az erdei teendők zömét tavasszal az erdősítési munkálatok teszik ki. Hivatásunk talán legszebb feladataként ilyenkor új erdők létrehozásán dolgozunk, melyekben majd a jövő nemzedékek gazdálkodhatnak és kirándulhatnak.

Szakszerű tárolás

Az erdősítésekben felhasznált makkot ősszel gyűjtjük, és a csemetekertekben megnevelt csemeték egy része is már ősztől rendelkezésre áll az ültetésekhez, így szerencsés esetben október-november tájékán megvalósulhat az ültetés. Az el nem vetett makkot, illetve a csemetekertekből már kiemelt csemetéket viszont megfelelő körülmények között, szakszerűen kell tárolni a tavaszi ültetésig. Fontos, hogy ne száradjanak ki, ne fagyjanak meg a hideg hónapokban. A makkot magtárolókban tároljuk, forgatjuk és folyamatosan figyeljük nedvességtartalmát. A csemeték hűtőházban vagy vermelőhelyen várják a tavaszt.

3. Csemeteültetés ékásóval
4. Makkvetés géppel

Sokszínűség, elegyesség

Az erdők felújításánál fontos szempont, hogy minél változatosabb, elegyes erdőket hozzunk létre. A több fafajból álló erdők növelik a biológiai sokféleséget, ellenállóbbak lesznek a károkkal, kórokozókkal szemben. Az erdősítésekhez ezért általában a termőhelyhez illő több fafajt tervezünk, és elegyesen ültetjük el a csemetéket.

Az erdőtelepítések a korábban nem erdő által borított területeken (pl. szántó, rét) létrehozott új erdők. Magyarország területének hozzávetőleg 21 százalékát borítják erdők, amit az évtizedek óta zajló erdőtelepítésekkel értünk el, és a területük napjainkban is folyamatosan nő.

A gazdálkodókat pályázatok segítik, az állami erdőgazdaságok pedig a Mintafásítási és az Újszülöttek Erdeje Program keretében vállalnak jelentős részt a hazai erdőterületek gyarapításában.

5. Ültetésre váró csemeték a vermelőhelyen
6. Erdőtelepítés korábban vadföldként művelt területen

Az erdőtelepítéseket általában vadkárelhárító kerítések védelmében hozzuk létre, főbb hazai fafajaink esetében hektáronként 10 ezer csemetét vagy 300-400 kg makkot ültetve. A munkafolyamat általában gépesíthető, a terület-előkészítéstől az ültetésig, majd a későbbiekben az ápolásokig. Arra törekszünk, hogy ahol lehet, őshonos fafajokból álló, elegyes erdőket telepítsünk.

Az egy-két éves csemeték nagyon kitettek az időjárásnak, így a gondos, szakszerűen elvégzett erdősítés sem mindig garancia a sikerre. A kellő csapadékot hozó tavaszi időjárás elengedhetetlen a fiatal fácskák növekedéséhez, az új erdők születéséhez.

Rosta Katalin
Bakonyerdő Zrt.

Képek: Milinszki Tibor, Rosta Katalin

Forrás: A Mi Erdőnk