Lapszemle

Kreiner Roland: Fókuszban a madarak

A Zalaerdő Zrt. termelési igazgatója négy-öt éve kezdett komolyabban fotózni, azóta teljesen magával ragadta ez a tevékenység.

Kreiner Roland: Fókuszban a madarak fotózás Felépítette hozzá a szükséges technikai hátteret, de ahogyan mondja, fejleszteni folyamatosan lehet és kell is. Erdőmérnökként alapvetően közel áll hozzá a természet. Kedvelt fotótémái a madarak, továbbá Izland, ahova vissza-visszatér, mert a téma kifogyhatatlan.

„A madarak színesek, mozgalmas az életük, a legtöbb fajról némi kreativitással minőségi felvételeket lehet készíteni, az előre megálmodott kompozíció több-kevesebb próbálkozással kivitelezhető. Talán ezért is ragadott magával a tollasok világa. Mégis, ha egyet ki kellene emelnem közülük, a jégmadár az, aki egyenlőbb az egyenlők között.

Ez a színpompás kis madár hazánkban meglehetősen gyakori, szinte minden vízfelület környékén előfordul, ahol táplálékot talál. Még nagy téli hidegben sem vándorol messze, folyóvizeink környékén mindig talál nyílt vízfelületet apró halakra vadászva.
madarak fotózás jégmadár

Fotó: Kreiner Roland

Így talán nem túlzás kijelenteni, ő a mi madarunk. Gyakorisága és mutatós tollazata ellenére sok természetjárónak általában nem tűnik fel ez a színpompás madár. Röpte rendkívül gyors, száguldó türkizkék drágakőként villan el, sokszor szinte súrolva a vízfelszínt. Kiváló vadász, az apró halak réme. Legtöbbször a víz fölé lógó ágakról figyeli a zsákmányát. A fejét forgatva beméri annak helyzetét, és csak ritkán hibázik. Vízbe csapódik, és már a csőrében fickándozik a halivadék. A kifogott prédájával egy közeli faágra száll, és ott gyorsan elfogyasztja. Jégmadaras képeim közül egy ilyen jelenetet választottam ki. A felvétel saját készítésű, fényvisszaverős üvegű fotós lesemből született egy őszi reggelen.”

 

Forrás: A Mi Erdőnk