A botanikus kert nagytavába három éve, a gyűjtemény gazdagításának és az esztétikum emelésének céljával telepítettek indiai lótuszt. A kedvező környezeti adottságok – különösen a jó megvilágítottság és a mély, tápanyagdús iszapréteg – révén mára burjánzó állomány idén ismét tömegesen virágzik, ehhez kapcsolódik a Fókuszban a lótusz tematikus nap – közölte a Nemzeti Botanikus Kert hétfőn az MTI-vel.
Mint a közlemény emlékeztet, az indiai lótusz (Nelumbo nucifera) nagy, hamvas, pajzs alakú levelei embermagasságnyira is a vízfelszín fölé emelkedhetnek. A zöld levéltenger fölött, hosszú kocsányon, nagyméretű, rózsaszín virágok bontják szirmaikat.
Szombaton a vácrátóti botanikus kert kurátorai vezetett séták keretében mutatják be a növény azon rejtett, érdekes és hasznos tulajdonságait is, melyeket a laikus szemlélő nem feltétlenül vesz észre. Közelről megnézhetik például különleges vízlepergető levelét, a szárából kihúzható selymet és virágának szépségen túlmutató tulajdonságait – közölték a szervezők.
Akik csendes vagy a zene hangjaihoz kötődő kikapcsolódásra vágynak, azok meditatív, hangszeres bemutatókon vehetnek részt Tóth Szabolcs szitárművész és Bársony Bálint zenész tolmácsolásában.
Kelet-Ázsiát a Koreai Kulturális Központ képviseli, melynek közvetítésével a Mugunghwa Tánccsoport koreai táncokat mutat be, a Mindeulle zenekar pedig tradicionális zenét játszik, többek között a gayageum nevű húros hangszeren.
A lótusz harmóniája, törékeny szépsége nemcsak kínai, japán és koreai művészek számos nemzedékét ihlette meg, hanem a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrászhallgatóit is. Ők Belső lótusz címmel szabadtéri alkotásaikkal készülnek az eseményre – áll a közleményben.
A programok a botanikus kert általános belépőjegyeivel látogathatók.