Visszatekintve a történelemben a kanadaiak is inkább féltek a farkasoktól, mintsem kedvelték volna őket. Korábban vérdíj volt az állatokon, így aki szembe találta magát eggyel, nem gondolkodott azon, lőjön-e. Ez azonban pont ellentétes azzal, ahogy
– írja a Phys.org.
De vajon hogy jutottak el a kanadaiak a farkasvadászattól odáig, hogy mára ünnepnapot szentelnek nekik (augusztus 13 a farkasok nemzetközi napja)?
A kanadaiak általánosságban pozitívan ítélik meg a farkasokat
2023 márciusában több szervezet együttműködésével dolgoztak ki egy kérdőívet a farkasokra vonatkozóan, amit ezer emberrel töltettek ki. Az eredmény alapján a kanadaiak többsége jó ötletnek tartja megünnepelni az ordasokat. Összességében a kitöltők 70 százaléka mérsékelten vagy erősen pozitív véleménnyel a farkasokról. Sőt mi több,
77 százalékuk ikonikus fajnak tartja, és 83 százalékuk szerint fontos tagjai az ökoszisztémának.
Érdekes módon ezek a vélemények függetlenek a nemtől, keresettől, politikai nézetektől, vagy épp a lakóhelytől. Úgy tűnik, Kanada a farkasrajongók országa.
Az állhat a meglepő eredmény mögött, hogy ez a ragadozó gyakori maradt Kanadában, és a történelmi előfordulási helyeinek 80 százalékán még ma is megtalálható, ellentétben például az USA-val (vagy Európa jelentős részével), ahonnan teljesen kipusztították a szürke farkast.
A felmérés egyik igen megdöbbentő felfedezése, hogy a farkasok szeretete nem függ a lakhelytől. A vidéken élők esetében ugyanis korábbi kutatások, illetve általános nézet szerint problémásabb a ragadozó megítélése. Köztük ugyanis többen találkozhatnak az ordasokkal, illetve az állattartók esetében a jószágok elpusztítása konfliktus forrás is. Ennek ellenére a mostani felmérés alapján a vidéken élők 74 százaléka ítéli meg pozitívan a farkasokat, szemben a városlakók közti 64 százalékos aránnyal. Ez egyfajta tolerancia jele lehet, ami az évek során alakult ki. A vidéken élők ugyanis többször láthatják a farkasokra utaló nyomokat, vagy hallhatják is a vonításukat, és közülük 22 százalék nyilatkozott úgy, hogy elfogadja, ha az otthona öt kilométeres körzetén belül élnek ezek a ragadozók.
Úgy tűnik tehát, hogy a leginkább ott látják szívesen a farkasokat, ahol amúgy is előfordulnak: a ritkán lakott, természetközeli területeken.
A háziállatok predációja még mindig buktató
Ugyan sokan kedvelik a farkasokat, azonban amit a farkasok csinálnak, azt már kevésbé. A felmérésben a többség – 60 százalék – nyilatkozata szerint a ragadozó az elsődleges veszély, ami a jószágokra leselkedik. És valóban vadásznak is a haszonállatokra, ami mind gazdaságilag, mind érzelmileg nagy veszteség. Azonban
Van rá bizonyíték, hogy a farkasok rátámadnak a háziállatokra, különösen, ha azokat semmilyen védelemmel nem látják el (pásztorkutya, kerítés, villanypásztor, stb.). Sőt mi több, ha nincs vadon elejthető préda, az ordasok a jószágokat fogják dézsmálni. Tehát a farkasok okozta károk kordában tartásának egyik fontos eleme, hogy biztosítva legyen számukra elég prédaállat a területen (Kanada esetében jávorszarvas, karibu, és egyéb szarvas-félék). Ebben a tekintetben tehát a farkasok védelme egyéb természetvédelmi intézkedésekkel együtt segítheti a környékbeli állattartók veszteségeit mérsékelni.
Hogyan védhetjük meg a farkasokat?
A felmérést kitöltőket arról is kérdezték, hogy mi motiválja őket a farkasok védelmében. Pontosabban hogyan használhatnánk fel a „szeretetet” arra, hogy megvédjük ezeket az állatokat?
A válaszadók 42 százaléka azt mondta, hogy tenne valamit, ha a farkaspopuláció csökkenni kezdenek. 41 százalék akkor cselekedne, ha többet tudhatna meg az ordasok ökoszisztémában betöltött pozitív szerepéről, míg további 41 százalék akkor tenne lépéseket, ha megtudná, hogy illegálisan pusztítottak el egy farkast. 33 százalékot pedig az motiválna, ha a farkasok élőhelyének veszélyeztetettségéről olvasna a hírekben.
Ezek a válaszok abba az irányba mutatnak, hogy van hajlandóság a farkasélőhelyek és -populációk védelmére, így továbbra is betölthetik a csúcsragadozó szerepet.
Ehhez azonban további párbeszéd és kommunikáció szükséges a nyilvánosság felé arról, hogy milyen természetvédelmi intézkedéseket tesznek, így a jövőben is tovább élvezhetik a népszerűséget ezek a fenséges állatok.