A globalizáció világában egyre gyakoribb, hogy egy faj – legyen az állat, növény, vagy akár gomba – távol kerül eredeti élőhelyétől. A leggyakoribb eset, hogy az új körülmények között ezek az egyedek elpusztulnak, nem képesek alkalmazkodni hozzá.
A honos élővilág pedig nem mindig van felkészülve ezekre az idegenekre, ezáltal könnyen hátrányba kerülhetnek a jövevényekkel szemben. Ez a helyzet a fent említett ázsiai lódarázs esetében is: az Európában tartott háziméh képtelen védekezni az agresszív és falánk ázsiai lódarázzsal szemben, így ahol már megjelent, ott komoly problémát okoz a méhészeknek.
A szintén Ázsiából származó óriás imádkozó sáska (Hierodula tenuidentata) neve is sejteti, hogy nagyobb a nálunk őshonos ájtatos manónál (Mantis religiosa). Legtöbbször zöld színű, de lehet barnás vagy sárgás is. Legkönnyebben úgy lehet megkülönböztetni európai rokonától, hogy első pár szárnyán egy-egy feltűnő, fehér színű folt található, a fogólábak belső oldaláról pedig hiányzik az a sötét színű folt, mely az ájtatos manónál viszont megvan. Emellett jobban szeret a fák lombja között vadászni, a mi imádkozó sáskánt pedig inkább a füves, nyíltabb területeken vadászik.
Az ázsiai óriás imádkozó sáska az emberre egyáltalán nem veszélyes, azonban a rovarok közül bármit megtámad, és amit elkap, azt el is fogyasztja.
Ezzel elvileg akár segíthetne is, például a szintén inváziós poloskák sakkban tartásával, de egyelőre nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy valóban hasznos kártevőirtó lenne. Azonban gondot okozhat azzal, hogy a nőstények feromonjai vonzzák a hazai ájtatos manó hímeket is, amivel csökken annak szaporodási esélye – hívja fel a figyelmet blogjában a Magyar Természettudományi Múzeum.
És hogy hogyan került ide Ázsiából? Ezt a fajt az indonéziai Jáváról írták le, és Kínában, Indiában, Japánban, Koreában valamint számos Csendes-óceáni szigeten őshonos. A faj elterjedési területe 21. század elején még a Fekete-tenger keleti partvidékéig húzódott. Majd közel száz év évnyi szünet után a 2000-es évek elején újra előkerült: rohamosan terjedni kezdett a Fekete-tenger partvidékén nyugati irányban. 2007-ben már Görögországban volt – emberi közvetítéssel – , 2016-ban pedig az olasz Pó-síkságon is megtelepedett.
Magyarországon először 2019-ben találták meg, a Csongrád-Csanád vármegyei Zákányszéken, egy kertben. Feltehetően ezek a példányok Szerbiából jöttek, akár „önerőből” is. 2020-ban már Budapesten is észleleték, és a következő években további példányok kerültek elő a fővárosból is. Itt már felmerül a lehetősége annak, hogy kokonjaik (petecsomóik) díszfákon és cserjéken utazva érkeztek.
Az óriás imádkozó sáska méretéből adódóan látványos, így amikor nem a fák lombjában rejtőzködik, hanem például ősszel a törzseken napozik, könnyen szem elé kerül. A közösségi oldalakra feltöltött fotóik segítségével a kutatók figyelemmel tudják kísérni az imádkozó sáska inváziót. Azonban az, hogy ez az új faj hosszú távon mennyire lesz problémás, egyelőre kérdéses, további megfigyelésekre van szükség ennek megállapításához.
