A változatos őshonos erdők több föld feletti szenet tárolnak, több vizet juttatnak a közeli patakokba, jobban támogatják a biológiai sokféleséget és hatékonyabban akadályozzák a talajeróziót, mint az egyszerű faültetvények – állapította meg a Science folyóiratban közzétett új tanulmány -, de az ültetvények előnyben vannak a fatermelésben.

a biológiai sokféleség megőrzése és az erdő által nyújtott négy kulcsfontosságú, az ember számára értékes funkció – vagyis az „ökoszisztéma-szolgáltatások” – szempontjából: a szén-dioxid tárolása, a talajerózió elleni védelem, a vízellátás és a fatermelés.

Az erdők helyreállítása világszerte egyre nagyobb teret hódít, részben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében: az erdőirtás a szén-dioxid-kibocsátás egyik fő forrása, és az erdők helyreállítása „természetalapú éghajlati megoldás” lehet a globális felmelegedés ellen. Az erdők helyreállítását sok esetben az erdők vízellátó és árvízszabályozó funkciói, valamint a talajerózió megelőzése és a fatermékek előállítása miatt is végzik.

„Egy faültetvény létrehozása hasznos a fakitermelés szempontjából – de nem annyira jó a biológiai sokféleség helyreállítását tekintve. Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a természetvédelem szempontjából” – mondta Dr. Fangyuan Hua, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének korábbi kutatója.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására irányuló erdőfelújítási programok általában csak egy vagy néhány fafajból álló faültetvényeket foglalnak magukban, nem pedig változatos őshonos erdők helyreállítását, ami azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy a faültetvények ugyanolyan hatékonyan nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. A szerzők szerint azonban erre nincs szilárd tudományos bizonyíték.

A jelenlegi összefoglaló hét ország kutatóinak nemzetközi, interdiszciplináris csoportja vett részt, és egy példátlanul nagy adatbázisra épül, amely 53 országban végzett 264 tanulmány közel 26 000 rekordjából áll.

„Ez az első alkalom, hogy egyidejűleg értékelték a különböző erdőfelújítási megközelítések relatív teljesítményét az erdők legfontosabb szolgáltatásainak biztosítása terén. Most már kezdhetjük megérteni a különböző helyreállítási célok közötti szinergiákat és kompromisszumokat, és így segíthetjük a döntéshozatalt” – mondta Andrew Balmford professzor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megállapította, hogy a biológiai sokféleséghez hasonlóan mindhárom környezetorientált ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából – a földfelszín feletti szén-dioxid-tárolást, a talajerózió elleni védelmet és a vízellátást – az őshonos erdők hatékonyabbak, mint a faültetvények. Az ültetvényszerű erdőfelújításnál a talajerózió elleni védekezés jóval kevésbé hatékony, valamint a szárazabb éghajlatú területeken a vízellátás terén mutatkozik nagyobb hiányosság – pontosan ott, ahol a víz szűkösebben áll rendelkezésre.

„Ha a helyreállítás céljai a környezeti előnyökről szólnak, még ha nem is kifejezetten a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, akkor az őshonos erdők helyreállítására kell törekednünk, és a biológiai sokféleség társelőnyként nyer” – mondta Hua.

A fakitermelés tekintetében azonban a rendelkezésre álló korlátozott bizonyítékok azt mutatták, hogy a faültetvények felülmúlhatják az őshonos erdők teljesítményét, ami rávilágít egy kritikus kompromisszumra.

A faültetvények világszerte jellemzően gyorsan növő fajokat, például nyárfajokat, fenyőket és eukaliptuszokat használnak. Ezek a fák általában magasra és egyenesre nőnek, és az aktívan kezelt ültetvényekben növekedésüket gyakran műtrágyával és gyomirtással fokozzák. Ezzel megakadályozzák, hogy más növények versengjenek a tápanyagért és a fényért.

Ezzel szemben az őshonos erdők különböző fa-, cserje- és lágyszárú fajok keverékét tartalmazzák, és általában nem kezelik őket a növekedés érdekében. Ez megfelelőbb élőhelyet biztosít, változatos táplálékkal és egyéb erőforrásokkal a különböző növények és állatok számára, de azt is jelenti, hogy a fakitermelés kevésbé hatékony lehet.

– mondta David Edwards, a Sheffieldi Egyetem Biotudományi Karának professzora, a tanulmány másik vezető szerzője.

Az egymással versengő célok mérlegelésének szükségessége mellett ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az ültetvények közvetve környezeti előnyökkel is járhatnak, mivel lehetővé teszik, hogy más, nagyobb biológiai sokféleségű erdőket „megkíméljenek” a fakitermelés céljából történő kivágástól.

„Az ültetvényeket be kell illeszteni egy koherens földhasználati tervbe, hogy a fakitermelésben elért jobb teljesítményük máshol a környezeti szempontból értékes erdők jobb megőrzését eredményezze” – tette hozzá Balmford.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a világ számos régi vagy felhagyott ültetvénye, amelyeket látszólag már nem használnak fakitermelésre, környezeti teljesítménye elmarad az őshonos erdőkétől. Mivel ezek az ültetvények a jelek szerint gyakoriak, valószínűleg jelentős környezeti előnyökkel járna, ha ezeket az őshonos erdőkké alakítanák vissza.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a 2021-2030 közötti időszakot az „ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási évtizedének” nyilvánította.

Ez számos más, az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéssel együtt elősegíti a helyreállítási erőfeszítések globális szintű fokozását, hogy új életet leheljenek degradált ökoszisztémáinkba, beleértve az erdők helyreállítását több millió hektárnyi degradált, vagy erdőirtással sújtott területen világszerte. Az ilyen helyreállítási erőfeszítések hatalmas környezeti és társadalmi előnyökkel járhatnak, de csak akkor, ha a környezeti és egyéb eredményekre gyakorolt következményeik alapos ismerete vezérli őket.

A változatos őshonos erdők több föld feletti szenet tárolnak, több vizet juttatnak a közeli patakokba, jobban támogatják a biológiai sokféleséget és hatékonyabban akadályozzák a talajeróziót, mint az egyszerű faültetvények – állapította meg a Science folyóiratban közzétett új tanulmány -, de az ültetvények előnyben vannak a fatermelésben.

a biológiai sokféleség megőrzése és az erdő által nyújtott négy kulcsfontosságú, az ember számára értékes funkció – vagyis az „ökoszisztéma-szolgáltatások” – szempontjából: a szén-dioxid tárolása, a talajerózió elleni védelem, a vízellátás és a fatermelés.

Az erdők helyreállítása világszerte egyre nagyobb teret hódít, részben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében: az erdőirtás a szén-dioxid-kibocsátás egyik fő forrása, és az erdők helyreállítása „természetalapú éghajlati megoldás” lehet a globális felmelegedés ellen. Az erdők helyreállítását sok esetben az erdők vízellátó és árvízszabályozó funkciói, valamint a talajerózió megelőzése és a fatermékek előállítása miatt is végzik.

„Egy faültetvény létrehozása hasznos a fakitermelés szempontjából – de nem annyira jó a biológiai sokféleség helyreállítását tekintve. Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a természetvédelem szempontjából” – mondta Dr. Fangyuan Hua, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének korábbi kutatója.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására irányuló erdőfelújítási programok általában csak egy vagy néhány fafajból álló faültetvényeket foglalnak magukban, nem pedig változatos őshonos erdők helyreállítását, ami azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy a faültetvények ugyanolyan hatékonyan nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. A szerzők szerint azonban erre nincs szilárd tudományos bizonyíték.

A jelenlegi összefoglaló hét ország kutatóinak nemzetközi, interdiszciplináris csoportja vett részt, és egy példátlanul nagy adatbázisra épül, amely 53 országban végzett 264 tanulmány közel 26 000 rekordjából áll.

„Ez az első alkalom, hogy egyidejűleg értékelték a különböző erdőfelújítási megközelítések relatív teljesítményét az erdők legfontosabb szolgáltatásainak biztosítása terén. Most már kezdhetjük megérteni a különböző helyreállítási célok közötti szinergiákat és kompromisszumokat, és így segíthetjük a döntéshozatalt” – mondta Andrew Balmford professzor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megállapította, hogy a biológiai sokféleséghez hasonlóan mindhárom környezetorientált ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából – a földfelszín feletti szén-dioxid-tárolást, a talajerózió elleni védelmet és a vízellátást – az őshonos erdők hatékonyabbak, mint a faültetvények. Az ültetvényszerű erdőfelújításnál a talajerózió elleni védekezés jóval kevésbé hatékony, valamint a szárazabb éghajlatú területeken a vízellátás terén mutatkozik nagyobb hiányosság – pontosan ott, ahol a víz szűkösebben áll rendelkezésre.

„Ha a helyreállítás céljai a környezeti előnyökről szólnak, még ha nem is kifejezetten a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, akkor az őshonos erdők helyreállítására kell törekednünk, és a biológiai sokféleség társelőnyként nyer” – mondta Hua.

A fakitermelés tekintetében azonban a rendelkezésre álló korlátozott bizonyítékok azt mutatták, hogy a faültetvények felülmúlhatják az őshonos erdők teljesítményét, ami rávilágít egy kritikus kompromisszumra.

A faültetvények világszerte jellemzően gyorsan növő fajokat, például nyárfajokat, fenyőket és eukaliptuszokat használnak. Ezek a fák általában magasra és egyenesre nőnek, és az aktívan kezelt ültetvényekben növekedésüket gyakran műtrágyával és gyomirtással fokozzák. Ezzel megakadályozzák, hogy más növények versengjenek a tápanyagért és a fényért.

Ezzel szemben az őshonos erdők különböző fa-, cserje- és lágyszárú fajok keverékét tartalmazzák, és általában nem kezelik őket a növekedés érdekében. Ez megfelelőbb élőhelyet biztosít, változatos táplálékkal és egyéb erőforrásokkal a különböző növények és állatok számára, de azt is jelenti, hogy a fakitermelés kevésbé hatékony lehet.

– mondta David Edwards, a Sheffieldi Egyetem Biotudományi Karának professzora, a tanulmány másik vezető szerzője.

Az egymással versengő célok mérlegelésének szükségessége mellett ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az ültetvények közvetve környezeti előnyökkel is járhatnak, mivel lehetővé teszik, hogy más, nagyobb biológiai sokféleségű erdőket „megkíméljenek” a fakitermelés céljából történő kivágástól.

„Az ültetvényeket be kell illeszteni egy koherens földhasználati tervbe, hogy a fakitermelésben elért jobb teljesítményük máshol a környezeti szempontból értékes erdők jobb megőrzését eredményezze” – tette hozzá Balmford.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a világ számos régi vagy felhagyott ültetvénye, amelyeket látszólag már nem használnak fakitermelésre, környezeti teljesítménye elmarad az őshonos erdőkétől. Mivel ezek az ültetvények a jelek szerint gyakoriak, valószínűleg jelentős környezeti előnyökkel járna, ha ezeket az őshonos erdőkké alakítanák vissza.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a 2021-2030 közötti időszakot az „ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási évtizedének” nyilvánította.

Ez számos más, az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéssel együtt elősegíti a helyreállítási erőfeszítések globális szintű fokozását, hogy új életet leheljenek degradált ökoszisztémáinkba, beleértve az erdők helyreállítását több millió hektárnyi degradált, vagy erdőirtással sújtott területen világszerte. Az ilyen helyreállítási erőfeszítések hatalmas környezeti és társadalmi előnyökkel járhatnak, de csak akkor, ha a környezeti és egyéb eredményekre gyakorolt következményeik alapos ismerete vezérli őket.

A változatos őshonos erdők több föld feletti szenet tárolnak, több vizet juttatnak a közeli patakokba, jobban támogatják a biológiai sokféleséget és hatékonyabban akadályozzák a talajeróziót, mint az egyszerű faültetvények – állapította meg a Science folyóiratban közzétett új tanulmány -, de az ültetvények előnyben vannak a fatermelésben.

a biológiai sokféleség megőrzése és az erdő által nyújtott négy kulcsfontosságú, az ember számára értékes funkció – vagyis az „ökoszisztéma-szolgáltatások” – szempontjából: a szén-dioxid tárolása, a talajerózió elleni védelem, a vízellátás és a fatermelés.

Az erdők helyreállítása világszerte egyre nagyobb teret hódít, részben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében: az erdőirtás a szén-dioxid-kibocsátás egyik fő forrása, és az erdők helyreállítása „természetalapú éghajlati megoldás” lehet a globális felmelegedés ellen. Az erdők helyreállítását sok esetben az erdők vízellátó és árvízszabályozó funkciói, valamint a talajerózió megelőzése és a fatermékek előállítása miatt is végzik.

„Egy faültetvény létrehozása hasznos a fakitermelés szempontjából – de nem annyira jó a biológiai sokféleség helyreállítását tekintve. Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a természetvédelem szempontjából” – mondta Dr. Fangyuan Hua, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének korábbi kutatója.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására irányuló erdőfelújítási programok általában csak egy vagy néhány fafajból álló faültetvényeket foglalnak magukban, nem pedig változatos őshonos erdők helyreállítását, ami azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy a faültetvények ugyanolyan hatékonyan nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. A szerzők szerint azonban erre nincs szilárd tudományos bizonyíték.

A jelenlegi összefoglaló hét ország kutatóinak nemzetközi, interdiszciplináris csoportja vett részt, és egy példátlanul nagy adatbázisra épül, amely 53 országban végzett 264 tanulmány közel 26 000 rekordjából áll.

„Ez az első alkalom, hogy egyidejűleg értékelték a különböző erdőfelújítási megközelítések relatív teljesítményét az erdők legfontosabb szolgáltatásainak biztosítása terén. Most már kezdhetjük megérteni a különböző helyreállítási célok közötti szinergiákat és kompromisszumokat, és így segíthetjük a döntéshozatalt” – mondta Andrew Balmford professzor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megállapította, hogy a biológiai sokféleséghez hasonlóan mindhárom környezetorientált ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából – a földfelszín feletti szén-dioxid-tárolást, a talajerózió elleni védelmet és a vízellátást – az őshonos erdők hatékonyabbak, mint a faültetvények. Az ültetvényszerű erdőfelújításnál a talajerózió elleni védekezés jóval kevésbé hatékony, valamint a szárazabb éghajlatú területeken a vízellátás terén mutatkozik nagyobb hiányosság – pontosan ott, ahol a víz szűkösebben áll rendelkezésre.

„Ha a helyreállítás céljai a környezeti előnyökről szólnak, még ha nem is kifejezetten a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, akkor az őshonos erdők helyreállítására kell törekednünk, és a biológiai sokféleség társelőnyként nyer” – mondta Hua.

A fakitermelés tekintetében azonban a rendelkezésre álló korlátozott bizonyítékok azt mutatták, hogy a faültetvények felülmúlhatják az őshonos erdők teljesítményét, ami rávilágít egy kritikus kompromisszumra.

A faültetvények világszerte jellemzően gyorsan növő fajokat, például nyárfajokat, fenyőket és eukaliptuszokat használnak. Ezek a fák általában magasra és egyenesre nőnek, és az aktívan kezelt ültetvényekben növekedésüket gyakran műtrágyával és gyomirtással fokozzák. Ezzel megakadályozzák, hogy más növények versengjenek a tápanyagért és a fényért.

Ezzel szemben az őshonos erdők különböző fa-, cserje- és lágyszárú fajok keverékét tartalmazzák, és általában nem kezelik őket a növekedés érdekében. Ez megfelelőbb élőhelyet biztosít, változatos táplálékkal és egyéb erőforrásokkal a különböző növények és állatok számára, de azt is jelenti, hogy a fakitermelés kevésbé hatékony lehet.

– mondta David Edwards, a Sheffieldi Egyetem Biotudományi Karának professzora, a tanulmány másik vezető szerzője.

Az egymással versengő célok mérlegelésének szükségessége mellett ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az ültetvények közvetve környezeti előnyökkel is járhatnak, mivel lehetővé teszik, hogy más, nagyobb biológiai sokféleségű erdőket „megkíméljenek” a fakitermelés céljából történő kivágástól.

„Az ültetvényeket be kell illeszteni egy koherens földhasználati tervbe, hogy a fakitermelésben elért jobb teljesítményük máshol a környezeti szempontból értékes erdők jobb megőrzését eredményezze” – tette hozzá Balmford.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a világ számos régi vagy felhagyott ültetvénye, amelyeket látszólag már nem használnak fakitermelésre, környezeti teljesítménye elmarad az őshonos erdőkétől. Mivel ezek az ültetvények a jelek szerint gyakoriak, valószínűleg jelentős környezeti előnyökkel járna, ha ezeket az őshonos erdőkké alakítanák vissza.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a 2021-2030 közötti időszakot az „ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási évtizedének” nyilvánította.

Ez számos más, az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéssel együtt elősegíti a helyreállítási erőfeszítések globális szintű fokozását, hogy új életet leheljenek degradált ökoszisztémáinkba, beleértve az erdők helyreállítását több millió hektárnyi degradált, vagy erdőirtással sújtott területen világszerte. Az ilyen helyreállítási erőfeszítések hatalmas környezeti és társadalmi előnyökkel járhatnak, de csak akkor, ha a környezeti és egyéb eredményekre gyakorolt következményeik alapos ismerete vezérli őket.

A változatos őshonos erdők több föld feletti szenet tárolnak, több vizet juttatnak a közeli patakokba, jobban támogatják a biológiai sokféleséget és hatékonyabban akadályozzák a talajeróziót, mint az egyszerű faültetvények – állapította meg a Science folyóiratban közzétett új tanulmány -, de az ültetvények előnyben vannak a fatermelésben.

a biológiai sokféleség megőrzése és az erdő által nyújtott négy kulcsfontosságú, az ember számára értékes funkció – vagyis az „ökoszisztéma-szolgáltatások” – szempontjából: a szén-dioxid tárolása, a talajerózió elleni védelem, a vízellátás és a fatermelés.

Az erdők helyreállítása világszerte egyre nagyobb teret hódít, részben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében: az erdőirtás a szén-dioxid-kibocsátás egyik fő forrása, és az erdők helyreállítása „természetalapú éghajlati megoldás” lehet a globális felmelegedés ellen. Az erdők helyreállítását sok esetben az erdők vízellátó és árvízszabályozó funkciói, valamint a talajerózió megelőzése és a fatermékek előállítása miatt is végzik.

„Egy faültetvény létrehozása hasznos a fakitermelés szempontjából – de nem annyira jó a biológiai sokféleség helyreállítását tekintve. Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a természetvédelem szempontjából” – mondta Dr. Fangyuan Hua, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének korábbi kutatója.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására irányuló erdőfelújítási programok általában csak egy vagy néhány fafajból álló faültetvényeket foglalnak magukban, nem pedig változatos őshonos erdők helyreállítását, ami azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy a faültetvények ugyanolyan hatékonyan nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. A szerzők szerint azonban erre nincs szilárd tudományos bizonyíték.

A jelenlegi összefoglaló hét ország kutatóinak nemzetközi, interdiszciplináris csoportja vett részt, és egy példátlanul nagy adatbázisra épül, amely 53 országban végzett 264 tanulmány közel 26 000 rekordjából áll.

„Ez az első alkalom, hogy egyidejűleg értékelték a különböző erdőfelújítási megközelítések relatív teljesítményét az erdők legfontosabb szolgáltatásainak biztosítása terén. Most már kezdhetjük megérteni a különböző helyreállítási célok közötti szinergiákat és kompromisszumokat, és így segíthetjük a döntéshozatalt” – mondta Andrew Balmford professzor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megállapította, hogy a biológiai sokféleséghez hasonlóan mindhárom környezetorientált ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából – a földfelszín feletti szén-dioxid-tárolást, a talajerózió elleni védelmet és a vízellátást – az őshonos erdők hatékonyabbak, mint a faültetvények. Az ültetvényszerű erdőfelújításnál a talajerózió elleni védekezés jóval kevésbé hatékony, valamint a szárazabb éghajlatú területeken a vízellátás terén mutatkozik nagyobb hiányosság – pontosan ott, ahol a víz szűkösebben áll rendelkezésre.

„Ha a helyreállítás céljai a környezeti előnyökről szólnak, még ha nem is kifejezetten a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, akkor az őshonos erdők helyreállítására kell törekednünk, és a biológiai sokféleség társelőnyként nyer” – mondta Hua.

A fakitermelés tekintetében azonban a rendelkezésre álló korlátozott bizonyítékok azt mutatták, hogy a faültetvények felülmúlhatják az őshonos erdők teljesítményét, ami rávilágít egy kritikus kompromisszumra.

A faültetvények világszerte jellemzően gyorsan növő fajokat, például nyárfajokat, fenyőket és eukaliptuszokat használnak. Ezek a fák általában magasra és egyenesre nőnek, és az aktívan kezelt ültetvényekben növekedésüket gyakran műtrágyával és gyomirtással fokozzák. Ezzel megakadályozzák, hogy más növények versengjenek a tápanyagért és a fényért.

Ezzel szemben az őshonos erdők különböző fa-, cserje- és lágyszárú fajok keverékét tartalmazzák, és általában nem kezelik őket a növekedés érdekében. Ez megfelelőbb élőhelyet biztosít, változatos táplálékkal és egyéb erőforrásokkal a különböző növények és állatok számára, de azt is jelenti, hogy a fakitermelés kevésbé hatékony lehet.

– mondta David Edwards, a Sheffieldi Egyetem Biotudományi Karának professzora, a tanulmány másik vezető szerzője.

Az egymással versengő célok mérlegelésének szükségessége mellett ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az ültetvények közvetve környezeti előnyökkel is járhatnak, mivel lehetővé teszik, hogy más, nagyobb biológiai sokféleségű erdőket „megkíméljenek” a fakitermelés céljából történő kivágástól.

„Az ültetvényeket be kell illeszteni egy koherens földhasználati tervbe, hogy a fakitermelésben elért jobb teljesítményük máshol a környezeti szempontból értékes erdők jobb megőrzését eredményezze” – tette hozzá Balmford.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a világ számos régi vagy felhagyott ültetvénye, amelyeket látszólag már nem használnak fakitermelésre, környezeti teljesítménye elmarad az őshonos erdőkétől. Mivel ezek az ültetvények a jelek szerint gyakoriak, valószínűleg jelentős környezeti előnyökkel járna, ha ezeket az őshonos erdőkké alakítanák vissza.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a 2021-2030 közötti időszakot az „ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási évtizedének” nyilvánította.

Ez számos más, az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéssel együtt elősegíti a helyreállítási erőfeszítések globális szintű fokozását, hogy új életet leheljenek degradált ökoszisztémáinkba, beleértve az erdők helyreállítását több millió hektárnyi degradált, vagy erdőirtással sújtott területen világszerte. Az ilyen helyreállítási erőfeszítések hatalmas környezeti és társadalmi előnyökkel járhatnak, de csak akkor, ha a környezeti és egyéb eredményekre gyakorolt következményeik alapos ismerete vezérli őket.

A változatos őshonos erdők több föld feletti szenet tárolnak, több vizet juttatnak a közeli patakokba, jobban támogatják a biológiai sokféleséget és hatékonyabban akadályozzák a talajeróziót, mint az egyszerű faültetvények – állapította meg a Science folyóiratban közzétett új tanulmány -, de az ültetvények előnyben vannak a fatermelésben.

a biológiai sokféleség megőrzése és az erdő által nyújtott négy kulcsfontosságú, az ember számára értékes funkció – vagyis az „ökoszisztéma-szolgáltatások” – szempontjából: a szén-dioxid tárolása, a talajerózió elleni védelem, a vízellátás és a fatermelés.

Az erdők helyreállítása világszerte egyre nagyobb teret hódít, részben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében: az erdőirtás a szén-dioxid-kibocsátás egyik fő forrása, és az erdők helyreállítása „természetalapú éghajlati megoldás” lehet a globális felmelegedés ellen. Az erdők helyreállítását sok esetben az erdők vízellátó és árvízszabályozó funkciói, valamint a talajerózió megelőzése és a fatermékek előállítása miatt is végzik.

„Egy faültetvény létrehozása hasznos a fakitermelés szempontjából – de nem annyira jó a biológiai sokféleség helyreállítását tekintve. Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a természetvédelem szempontjából” – mondta Dr. Fangyuan Hua, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének korábbi kutatója.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására irányuló erdőfelújítási programok általában csak egy vagy néhány fafajból álló faültetvényeket foglalnak magukban, nem pedig változatos őshonos erdők helyreállítását, ami azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy a faültetvények ugyanolyan hatékonyan nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. A szerzők szerint azonban erre nincs szilárd tudományos bizonyíték.

A jelenlegi összefoglaló hét ország kutatóinak nemzetközi, interdiszciplináris csoportja vett részt, és egy példátlanul nagy adatbázisra épül, amely 53 országban végzett 264 tanulmány közel 26 000 rekordjából áll.

„Ez az első alkalom, hogy egyidejűleg értékelték a különböző erdőfelújítási megközelítések relatív teljesítményét az erdők legfontosabb szolgáltatásainak biztosítása terén. Most már kezdhetjük megérteni a különböző helyreállítási célok közötti szinergiákat és kompromisszumokat, és így segíthetjük a döntéshozatalt” – mondta Andrew Balmford professzor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megállapította, hogy a biológiai sokféleséghez hasonlóan mindhárom környezetorientált ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából – a földfelszín feletti szén-dioxid-tárolást, a talajerózió elleni védelmet és a vízellátást – az őshonos erdők hatékonyabbak, mint a faültetvények. Az ültetvényszerű erdőfelújításnál a talajerózió elleni védekezés jóval kevésbé hatékony, valamint a szárazabb éghajlatú területeken a vízellátás terén mutatkozik nagyobb hiányosság – pontosan ott, ahol a víz szűkösebben áll rendelkezésre.

„Ha a helyreállítás céljai a környezeti előnyökről szólnak, még ha nem is kifejezetten a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, akkor az őshonos erdők helyreállítására kell törekednünk, és a biológiai sokféleség társelőnyként nyer” – mondta Hua.

A fakitermelés tekintetében azonban a rendelkezésre álló korlátozott bizonyítékok azt mutatták, hogy a faültetvények felülmúlhatják az őshonos erdők teljesítményét, ami rávilágít egy kritikus kompromisszumra.

A faültetvények világszerte jellemzően gyorsan növő fajokat, például nyárfajokat, fenyőket és eukaliptuszokat használnak. Ezek a fák általában magasra és egyenesre nőnek, és az aktívan kezelt ültetvényekben növekedésüket gyakran műtrágyával és gyomirtással fokozzák. Ezzel megakadályozzák, hogy más növények versengjenek a tápanyagért és a fényért.

Ezzel szemben az őshonos erdők különböző fa-, cserje- és lágyszárú fajok keverékét tartalmazzák, és általában nem kezelik őket a növekedés érdekében. Ez megfelelőbb élőhelyet biztosít, változatos táplálékkal és egyéb erőforrásokkal a különböző növények és állatok számára, de azt is jelenti, hogy a fakitermelés kevésbé hatékony lehet.

– mondta David Edwards, a Sheffieldi Egyetem Biotudományi Karának professzora, a tanulmány másik vezető szerzője.

Az egymással versengő célok mérlegelésének szükségessége mellett ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az ültetvények közvetve környezeti előnyökkel is járhatnak, mivel lehetővé teszik, hogy más, nagyobb biológiai sokféleségű erdőket „megkíméljenek” a fakitermelés céljából történő kivágástól.

„Az ültetvényeket be kell illeszteni egy koherens földhasználati tervbe, hogy a fakitermelésben elért jobb teljesítményük máshol a környezeti szempontból értékes erdők jobb megőrzését eredményezze” – tette hozzá Balmford.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a világ számos régi vagy felhagyott ültetvénye, amelyeket látszólag már nem használnak fakitermelésre, környezeti teljesítménye elmarad az őshonos erdőkétől. Mivel ezek az ültetvények a jelek szerint gyakoriak, valószínűleg jelentős környezeti előnyökkel járna, ha ezeket az őshonos erdőkké alakítanák vissza.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a 2021-2030 közötti időszakot az „ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási évtizedének” nyilvánította.

Ez számos más, az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéssel együtt elősegíti a helyreállítási erőfeszítések globális szintű fokozását, hogy új életet leheljenek degradált ökoszisztémáinkba, beleértve az erdők helyreállítását több millió hektárnyi degradált, vagy erdőirtással sújtott területen világszerte. Az ilyen helyreállítási erőfeszítések hatalmas környezeti és társadalmi előnyökkel járhatnak, de csak akkor, ha a környezeti és egyéb eredményekre gyakorolt következményeik alapos ismerete vezérli őket.

A változatos őshonos erdők több föld feletti szenet tárolnak, több vizet juttatnak a közeli patakokba, jobban támogatják a biológiai sokféleséget és hatékonyabban akadályozzák a talajeróziót, mint az egyszerű faültetvények – állapította meg a Science folyóiratban közzétett új tanulmány -, de az ültetvények előnyben vannak a fatermelésben.

a biológiai sokféleség megőrzése és az erdő által nyújtott négy kulcsfontosságú, az ember számára értékes funkció – vagyis az „ökoszisztéma-szolgáltatások” – szempontjából: a szén-dioxid tárolása, a talajerózió elleni védelem, a vízellátás és a fatermelés.

Az erdők helyreállítása világszerte egyre nagyobb teret hódít, részben az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében: az erdőirtás a szén-dioxid-kibocsátás egyik fő forrása, és az erdők helyreállítása „természetalapú éghajlati megoldás” lehet a globális felmelegedés ellen. Az erdők helyreállítását sok esetben az erdők vízellátó és árvízszabályozó funkciói, valamint a talajerózió megelőzése és a fatermékek előállítása miatt is végzik.

„Egy faültetvény létrehozása hasznos a fakitermelés szempontjából – de nem annyira jó a biológiai sokféleség helyreállítását tekintve. Ez egy hatalmas elszalasztott lehetőség a természetvédelem szempontjából” – mondta Dr. Fangyuan Hua, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének korábbi kutatója.

Az ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtására irányuló erdőfelújítási programok általában csak egy vagy néhány fafajból álló faültetvényeket foglalnak magukban, nem pedig változatos őshonos erdők helyreállítását, ami azon a hallgatólagos feltételezésen alapul, hogy a faültetvények ugyanolyan hatékonyan nyújtják ezeket a szolgáltatásokat. A szerzők szerint azonban erre nincs szilárd tudományos bizonyíték.

A jelenlegi összefoglaló hét ország kutatóinak nemzetközi, interdiszciplináris csoportja vett részt, és egy példátlanul nagy adatbázisra épül, amely 53 országban végzett 264 tanulmány közel 26 000 rekordjából áll.

„Ez az első alkalom, hogy egyidejűleg értékelték a különböző erdőfelújítási megközelítések relatív teljesítményét az erdők legfontosabb szolgáltatásainak biztosítása terén. Most már kezdhetjük megérteni a különböző helyreállítási célok közötti szinergiákat és kompromisszumokat, és így segíthetjük a döntéshozatalt” – mondta Andrew Balmford professzor, a Cambridge-i Egyetem zoológiai tanszékének munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A tanulmány megállapította, hogy a biológiai sokféleséghez hasonlóan mindhárom környezetorientált ökoszisztéma-szolgáltatás szempontjából – a földfelszín feletti szén-dioxid-tárolást, a talajerózió elleni védelmet és a vízellátást – az őshonos erdők hatékonyabbak, mint a faültetvények. Az ültetvényszerű erdőfelújításnál a talajerózió elleni védekezés jóval kevésbé hatékony, valamint a szárazabb éghajlatú területeken a vízellátás terén mutatkozik nagyobb hiányosság – pontosan ott, ahol a víz szűkösebben áll rendelkezésre.

„Ha a helyreállítás céljai a környezeti előnyökről szólnak, még ha nem is kifejezetten a biológiai sokféleség megőrzése érdekében, akkor az őshonos erdők helyreállítására kell törekednünk, és a biológiai sokféleség társelőnyként nyer” – mondta Hua.

A fakitermelés tekintetében azonban a rendelkezésre álló korlátozott bizonyítékok azt mutatták, hogy a faültetvények felülmúlhatják az őshonos erdők teljesítményét, ami rávilágít egy kritikus kompromisszumra.

A faültetvények világszerte jellemzően gyorsan növő fajokat, például nyárfajokat, fenyőket és eukaliptuszokat használnak. Ezek a fák általában magasra és egyenesre nőnek, és az aktívan kezelt ültetvényekben növekedésüket gyakran műtrágyával és gyomirtással fokozzák. Ezzel megakadályozzák, hogy más növények versengjenek a tápanyagért és a fényért.

Ezzel szemben az őshonos erdők különböző fa-, cserje- és lágyszárú fajok keverékét tartalmazzák, és általában nem kezelik őket a növekedés érdekében. Ez megfelelőbb élőhelyet biztosít, változatos táplálékkal és egyéb erőforrásokkal a különböző növények és állatok számára, de azt is jelenti, hogy a fakitermelés kevésbé hatékony lehet.

– mondta David Edwards, a Sheffieldi Egyetem Biotudományi Karának professzora, a tanulmány másik vezető szerzője.

Az egymással versengő célok mérlegelésének szükségessége mellett ez a megállapítás azt is jelenti, hogy az ültetvények közvetve környezeti előnyökkel is járhatnak, mivel lehetővé teszik, hogy más, nagyobb biológiai sokféleségű erdőket „megkíméljenek” a fakitermelés céljából történő kivágástól.

„Az ültetvényeket be kell illeszteni egy koherens földhasználati tervbe, hogy a fakitermelésben elért jobb teljesítményük máshol a környezeti szempontból értékes erdők jobb megőrzését eredményezze” – tette hozzá Balmford.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a világ számos régi vagy felhagyott ültetvénye, amelyeket látszólag már nem használnak fakitermelésre, környezeti teljesítménye elmarad az őshonos erdőkétől. Mivel ezek az ültetvények a jelek szerint gyakoriak, valószínűleg jelentős környezeti előnyökkel járna, ha ezeket az őshonos erdőkké alakítanák vissza.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a 2021-2030 közötti időszakot az „ENSZ ökoszisztéma-helyreállítási évtizedének” nyilvánította.

Ez számos más, az éghajlatváltozással kapcsolatos kezdeményezéssel együtt elősegíti a helyreállítási erőfeszítések globális szintű fokozását, hogy új életet leheljenek degradált ökoszisztémáinkba, beleértve az erdők helyreállítását több millió hektárnyi degradált, vagy erdőirtással sújtott területen világszerte. Az ilyen helyreállítási erőfeszítések hatalmas környezeti és társadalmi előnyökkel járhatnak, de csak akkor, ha a környezeti és egyéb eredményekre gyakorolt következményeik alapos ismerete vezérli őket.