No meg az elzártságából adódóan jelent még sok-sok legendát, mendemondát, melyeket az elmúlt néhány évtizedben több-kevesebb sikerrel igyekeznek megcáfolni az utódok, így mi is. Mostani írásunkban ezért nem a mai Kaszóról olvashatnak, sokkal inkább szeretném bemutatni annak régmúlt történetét, fűszerezve néhány talán kevésbé ismert információval, történettel.
Egy szó, mint száz, nem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, hogy a Kaszó név honnan ered és mi a jelentése. Eggyel több titok, ami ezt a környéket körüllengi. A környékbeli földrajzi nevek azonban beszédesek, sok mindenről mesélnek. Például a Hamuház onnan kapta a nevét, hogy a Szlovákiából idetelepített burgerok hamuzsírt égettek ezen a helyen. A hamuzsírt a hadiiparban használták, a lőporkészítés egyik alapanyaga volt. Oroszvágás pedig az a hely, ahol az orosz fennhatóság ideje alatt a legnagyobb mértékű volt a ki- termelés. De még ma is felkereshetjük a Sissy-fákat, amelyeket 1898-ban ültettek Erzsébet királyné emlékére. Az Erzsébet királyné emlékfái című könyvben olvashatjuk a következőket: „Az Esztergomi rom. kath. főkáptalan Abauj-Torva, Bars, Esztergom, Hont, Komárom, Somogy és Zala vármegyékben fekvő birtokain különféle fanemekből ligeteket és facsoportokat létesített, melyek mindegyikét emléktáblával jelölte meg.”
A 20-as Hochstand egy magaslest jelöl, elnevezésének eredete Christian Kraft zu Hohenlohe-Oehringen herceghez köthető. A Baláta-tónál található magaslesről lőtte az öreg herceg élete utolsó, 20-as bikáját. A Trónörökös nyiladék az egykori főúri vadászatoknak állított emléket. Ha azonban valaki az itteni helynevekre kíváncsi, szinte teljes bizonyossággal állítható, hogy először a Hollósfa-nyiladékról mesélnek majd neki a helyiek. A nyiladék történetét elolvashatjuk Studinka László: Egy marék vadászemlék című könyvében (1984): „Ez a hatalmas erdőség még a századforduló idején is jórészt egy tagban a keszthelyi Festeticsek birtoka volt. Úgy hallottam gyerekkoromban, hogy a gróf (csak utóbb kapta a keszthelyi birtok tulajdonosa a hercegi rangot) Keszthelytől a Dráváig végig a saját birtokán utazhatott, leginkább az erdőben. Én úgy tudom, hogy a műt század végi belterjes erdőkultúra előtt ezek a somogyi erdőségek inkább legelőerdők voltak, makktermő, öreg tölgyesekkel. Hiszen Dél-Somogyban akkoriban főként a makkoltatás, disznótartás, kanászkodás dívott. Ezeknek az erdőknek az utolsó maradványai még ma is megtalálhatók: ott minden község volt közbirtokossági legelője ilyen gyönyörű tölgyekből állt, mint egy óriási angolkert.
Az új, rendezett erdők telepítésekor (ezek is nagyrészt tölgyesek, de már soros, sűrű „kultúrerdők”) valakinek okos ötlete támadt: úgy alkották meg, tűzték ki a nyiladékrendszert, hogy északról délnek az egész erdőrengetegen át egy, mintegy húsz méter széles nyiladék vezet, a hollósfai nyiladék. Erdei ember, ott, azon a környéken mind ismeri: ma is megvan belőle vagy negyven kilométernyi darab. Nyílegyenes. Lelátsz rajta a Dráváig. Amikor ezt a szép nevét kapta, bizonyára hollómadár fészkelt valamelyik, mellette még itt-ott meghagyott öreg tölgyön. Azóta elfogytak a vén tölgyek, el a hollók is, de a neve megmaradt örök idők emlékére.”
Maradjunk még továbbra is a régmúltban, emlékezzünk meg a terület egyik legismertebb tulajdonosáról, a birtokalapító Hohenlohe hercegről. Teljes nevén Karl Christian Kraft zu Hohenlohe- Oehringen herceg 1848. március 21-én született a németországi Oehringenben, és 1926. május 14-én, 78 évesen hunyt el Kaszón. A köztiszteletben álló Hohenlohe-Oehringen német grófi család 1800-ban kapott hercegi címet. Christian Kraft hercegről egy korabeli lexikonban így emlékeztek meg: „Egyike Magyarország legnagyobb birtokosainak. Főképp a Tátrában vannak nagy terjedelmű földbirtokai és vadászterületei.”
Ezek a területek Észak-Szlovákiában, a lengyel–szlovák határ közelében húzódnak, Javorina településsel a központban. Nem csupán a birtok hajtotta hasznok, de annak egyes részei is alapját képezték a későbbi kaszói birtok bérletének, majd később megvásárlásának. Reminczky Károly, Bemutatom a vadászokat című kötetében sokat megtudhatunk a hercegről, mint emberről, gazdáról és mint vadászról is. „Minden bizonnyal Hohenlohe herceg volt a világ legszenvedélyesebb vadásza. Az az óriási jövedelem, melyet magyarországi nagybirtoka és német fürstein-koncernbeli tagsága biztosítottak részére, lehetővé tették, hogy hosszú élete alatt szenvedélyének olyan mértékben áldozzon, hogy végül elérje a világ legeredményesebb vadászának címét is. Nem volt soha azelőtt és nem is lesz a jövőben sem senki, aki annyi és olyan jó minőségű trófeát mondhasson magáénak, mint Hohenlohe herceg tehette, aki például egyedül zergéből 1010 darabot ejtett el.
A nemes és egészen kivételes minőségű törzs vadállománnyal bíró őserdőszerű területen, attól a pillanattól kezdve példátlan vadtenyésztés vette kezdetét. Az agglegény herceg úgyszólván egyedül vadászterületének élt. Nem csak szóban lévő javorinai erdő- birtokának jövedelmét, hanem minden magyarországi más gazdaságának hozamát is jó néhány éven keresztül kizárólag tenyészvadak vásárlására fordította. Vadállományát féltő gonddal óvta és ezek közül minden darab, akár azt már területén találta, akár oda behozatta, mindig érezte a herceg vigyázó kezét, míg csak eleget nem tett a természet követelte rendnek, és nem szaporította az erdőt és a sziklás bérceket fiaival és golyóra meg ne érett. Harminc erdővédje őrizte Javorinán az erdő lakóit embertől és ragadozótól. Egytől-egyig olyan válogatott, ritka képességű, elszánt és bátor legények, akik nem ijedtek meg sem a környékbeli, sem a határon túli szervezett orvvadászoktól és akikkel bizony nem egy súlyos harcot vívtak, míg csak el nem vették végleg minden kedvüket törvénytelen mesterségüktől.
És mentől kedvezőtlenebb volt az időjárás, mentől jobban süvöltött a szél, mentől nagyobb volt a hó, vadőrei annál pontosabban és lelkiismeretesebben adagolták az ennivalót a terület különböző részein felállított etetőkön. Soha nem jöttek a szarvasok és az őzek hiába a jászlakhoz, mert mindig ott várta őket a táplálék. A hívatlan négylábú ragadozókkal hamarosan kész lett az éber vadőr társaság, és, ha olykor-olykor megjelent egy-egy farkas vagy hiúz, rögtön kegyetlen hajtóvadászat indult utánuk és a hívatlan látogatók vagy golyónak estek áldozatul, vagy pedig a legagyafúrtabban felállított csapóvasban fogództak meg. Ahogy a herceg meggyőződött vadállományának jó szaporodásáról, erdőbirtokát további vásárlásokkal és bérletekkel növelte. Így végül már 50000 holdon volt az egyedüli vadászúr.”
Amikor 1911-ben a kaszói területet megalapozták, a herceg magával hozta szakembereit is a javorinai birtokairól. Manapság Kaszón a Pitonyák és a Fehér család tagjai mondhatják el magukról, hogy őseik a javorinai Hohenlohe birtokról származnak. De lássuk csak, miként is jellemezték korabeli írásokban a herceget: „A herceg valóságos uralkodói életet élt. Mindenkivel szemben bizonyos tartózkodást mutatott. Főtisztviselői, ha kihallgatásra jöttek, kizárólag frakkban léphettek eléje. Vadász személyzetét tiszti és altiszti osztályba sorolta. Fővadászának három aranycsillaga volt és századosi fizetése. Alvadászai szintén csillagjelzéssel voltak rangba osztályozva. Minden alkalmazottja feszes vigyázz állásban, katonai jelentkezéssel kellett, hogy fogadja, még a legsűrűbb erdőben is. Ha valami eszébe jutott, akárhányszor éjszaka rendelte magához embereit…”
A herceg egyébként a magyar arisztokráciát semmibe vette. Szorosabb barátságot mindössze Festetics Tasziló herceggel ápolt, aki hozzá hasonlóan szenvedélyes vadász volt. Egyébként korabeli elbeszélésekből úgy tudni, hogy – lévén agglegény volt – akár a herceg életéből is írhatták volna a My fair Ladyt. Akárcsak Higgins professzor, a herceg is beleszeretett egy virágárus lányba, azonban a család nem engedte a házasságot.
A vadászatnak nagyon szigorú rendje volt a hercegi birtokon, amit a területen gyakran megforduló vadászvendégekkel is éreztetett. A herceg ezeket a vendégeket általában három csoportba osztotta. Remniczky így ír erről: „Először említem, akiket szívesen látott és kiktől nem sajnálta még a világ végéről, kincsek árán beszerzett tenyész vadállományát sem. Ide számította Vilmos császárt, Ferdinand, bolgár cárt, Frigyes főherceget, Izabella főhercegnőt, Festetics Tasziló herceget, illetve más királyi és főúri barátait, valamint az egészen magas hivatalt viselő személyeket.” A következő osztályba azok tartoztak, akikkel szemben a herceg lekötelezve érezte magát. Tőlük nem sajnálta a jobb zergéket és a közepes bikákat.
Ugyanakkor kapitális vadhoz nem juthattak. A harmadrendbe tartoztak a zsaroló, hatalmaskodó hivatalnokok, akik a vadászatra való meghívást is kierőszakolták. Ugyanakkor a herceg a vadászait személyesen tette felelőssé, hogy ezek az emberek csak szinte teljesen „értéktelen” vadhoz juthassanak. Egyébként
Javorina mellett Kaszó volt a herceg kedvenc vadászbirtoka. Ha csak tehette, itt töltötte idejét. Vonattal jött Nagykanizsára, ahova hintóval mentek érte. (Oda-vissza 55-60 km!) Utak akkoriban még nem voltak a kaszói erdőben, ez a birtok a vadászatért állt. A herceg nem engedte Kaszón a fakitermelést, még amikor telefonoszlopokra volt szükség, akkor is a javorinai birtokáról hozatott fenyőoszlopot.
Életének utolsó hónapjait is Kaszón töltötte a herceg. Az 1925-ös szarvasbőgésben hordszéken vitték ki a Baláta-tóhoz, ahol a korábban már említett 20-as bikáját hozta terítékre. Mint kiderült, az volt élete utolsó bikája. Mi, akiknek szerencsénk van ezen a herceg által megteremtett területen a mai kor elvárásait figyelembe véve erdő- és vadgazdálkodni, igyekszünk tovább- vinni azt a szenvedélyes szeretetet az erdő és vad iránt, amely Karl Christian Kraft zu Hohenlohe-Oehringen herceget jellemezte.
Kaszó Zrt. Ökocentrum
(A cikkben több helyen idéztünk Nagy Jenő: Kaszó 600 éve című könyvéből)