Valamennyi védett – a fajgazdag, sérülékeny talajú, fatermesztésre alkalmatlan helyek „indikátora”.
A nemzetségre jellemző a hibridizáció és az ehhez kapcsolódó gyors fajképződés. A Kárpát-medencében, ezen belül a Magyar-középhegységben a nemzetségnek mintegy 60 faja fordul elő. Magyar vonatkozású tudománytörténeti érdekesség, hogy több magyar botanikus behatóan foglalkozott velük (pl. Borbás Vince, Boros Ádám, Jávorka Sándor), közülük is kiemelkedik Kárpáti Zoltán, a berkenyenemzetség egyik nemzetközi hírű monográfusa.
Kis fa vagy cserje
A lisztes berkenye fajcsoport valamennyi tagja lassan növő, viszonylag hosszú, akár 200 évet is meghaladó életű, kisméretű, erősen ágas törzsű fa, sziklás élőhelyeken néha csak nagyobb cserje. A kifejlett egyedek – termőhelytől függően – nálunk rendszerint 5-15 méter magasak, Nyugat-Európában azonban 20 méter magasságot is elérhetnek.
A közepes vastagságú vesszők vörösbarna kérgűek, kezdetben fehéren vagy szürkén molyhosak, később lekopaszodnak. A rügyek tojásdadok, hegyesedők, zöldek (de a napsütötte oldalukon sárgásvöröses színűek is lehetnek), fényes, ragadós felszínűek. Szórt állású leveleik egyszerűek, tagolatlanok, szabálytalanul fűrészesek vagy gyengén karéjosak, a kerekdedtől a lándzsásig változhatnak. A levélnyél 1,5-3, a lemez 5-15 centiméter hosszú; kezdetben a levél mindkét oldala nemezes, színe később lekopaszodik, fonákja maradandóan fehér vagy világosszürke nemezű.
Lombfakadás után, májusban és június elején nyílnak, a virágok sűrű, sátorozó bugában fejlődnek. A virágok 1,5 cm átmérőjűek, a fehér-sárgásfehér szirmok jóval hosszabbak a csészénél, 2-3 bibeszála van, a kocsány és a vacok fehéren nemezes. Az (ál)termés 10-15 milliméter hosszú, világos paraszemölcsökkel borított sötétpiros, lisztes húsú almácska (1-2 vöröses-barna maggal), alakja fajtól függően a gömbölydedtől a hosszúkásig változhat.
Mindegyik védett
A lisztes berkenye fajcsoport szubatlantikus-szubmediterrán elterjedésű, közép-európai súlypontú, de Európa déli részének félszigetein is megtalálható, és elszigetelten előfordul Dél-Skandináviában, az Atlaszban, a Kaukázusban és Kis-Ázsia hegységeiben is.
Hazánkban a fajcsoport a Dunántúli- és az Északi-középhegységben elterjedt, különösen a Vértesben, a Bakonyban, a Bükkben és a Tornai-karszton gyakori, elszigetelten előfordul Sopron térségében, továbbá a Villányi-hegységben. Bár előfordulásuk nagy többsége bizonyosan őshonos és természetes élőhelyekhez kötődik, települések környékén ismertek a kertekből, parkokból történő kivadulások is. Hazánkban a fajcsoport valamennyi képviselője védett, több kis faj csak nálunk fordul elő.
Sziklás, köves talajon
A lisztes berkenye fajcsoport taxonjai általában hegyvidéki jellegűek, de mindenképpen sziklás-köves (váz- és kőzethatású) talajokhoz kötődő társulásokban élnek. Kedvelik a kiegyenlített, párás mikroklímát, amely különösen a sekély, könnyen kiszáradó termőhelyeken fontos a számukra.
Fényigényes fajok, általában a felnyíló állományfoltokon, tisztásokon, szegélyekben élnek, az erősebb árnyalást nem viselik el. Jellegzetes élőhelyeik a különböző szikla- és szurdokerdők, ahol gyakran a sziklafalakon vagy sziklakibúvásokon fordulnak elő, továbbá meghatározó szerephez jutnak mész- és melegkedvelő tölgyesekben, bokorerdőkben is. A lisztes berkenyével elegyes erdők többsége rendkívül fajgazdag, emellett termőhelyi adottságaik miatt fatermesztésre nem, vagy csak korlátozottan alkalmas társulás, melyeken belül a berkenyék kifejezetten „indikátorjellegű” fajok: kijelölik a teljes kíméletre érdemes erdőfoltokat.
A fajcsoport képviselői egymáshoz morfológiailag, alaktanilag nagyon hasonlók, biztos felismerésükre csak néhány specialista képes.
A Magyarországon megtalálható fajok listája bizonyára a későbbiekben bővül.
Prof. Dr. Király Gergely
(SOE EMK ETEGI)
Dr. Németh Csaba
(ÖBI Erdőökológiai kutatócsoport)
