Piliscsaba felett magasodó Nagy-Kopasz már csak nevében utal az egykor erdők nélküli, a város fölé magasodó hegyoromra.
|
Az állami erdőgazdaságok sokat tesznek azért, hogy bakancsos turistaként bejárhassuk egész Magyarországot. Turistautakat újítanak meg, szálláshelyeket korszerűsítenek és építenek, erdei iskolákat és kisvasutakat üzemeltetnek, a sorra létrehozott és rendszeresen karbantartott kilátókból pedig a magasból tárul elénk a táj, föntről csodálkozhatunk rá természeti és kulturális értékeinkre. Sorozatunkban az erdőgazdaságok egy-egy kilátóját ajánljuk Olvasóink figyelmébe. |
A miértre a történelemkönyvekben kell keresnünk a választ. Az I. világháborút megelőzően a Kárpátokban voltak Magyarország főbb erdőségei, ennek megfelelően a faanyag is az országot körülölelő hegységből érkezett. A trianoni békeszerződés következtében azonban az erdők 85 százalékától megfosztották hazánkat, az ország erdősültsége pedig 26-ról 12 százalékra esett vissza. Más lehetőségeket kellett tehát keresnie a kor szakembereinek: így indulhatott az Alföld nagyszabású fásítási programja, valamint a kopárfásítási program is, melynek egyik ikonikus helyszíne épp a Piliscsaba határában lévő Nagy-Kopasz volt.
Hogyan vált kopárrá a Nagy-Kopasz, tehetnénk fel a kérdést. Az 1782 és 1785 között készült katonai térképek ugyanis Piliscsaba és Pilisvörösvár között még összefüggő erdőséget mutattak, míg a 19. század első felében készült felmérésben ugyanezt a területet már csak cserjés-bozótos területként jelölték. A Katonai Földtani Intézet 1872 és 1884 között szerkesztett térképén pedig kopár területként tüntették föl. A pusztulási folyamat elindítója ezúttal nem valami természeti katasztrófa volt, hanem az ember – a nagymértékű fakitermelést nem követte mesterséges erdősítés, és a legeltetéssel járó taposás hatására a természetes újulat sorsa is megpecsételődött. A rendszeresen bolygatott hegyoldalak felszínét egyre inkább az erózió és a defláció alakította. A folyamathoz hozzájárultak még a 19. század végén nyitott kőbányák, mindezek együttes hatására a 20. század elejére kialakultak a sziklás kopárok. Újrafásításuk emberfeletti feladatot rótt az erdészekre.
Dévényi Antal neve szakmai körökben mindörökre összeforrt a kopárfásítással. Magyarok és külföldiek ezrei tekintették meg vezetésével az ezerhektáros pilisvörösvári kopárokon kialakított híres fenyőállományt, melyet napjainkban a Pilisi Parkerdő Zrt. fokozatosan lombos erdővé alakít át. A piliscsabai kopárfásításban már édesapja is részt vett. A munkát 1927-28-ban csemeteültetéssel kezdték, csak a gyengébb területeken próbálkoztak magvetéssel, majd a sikereket látva 1930-31-ben már csak így erdősítettek. Üzemi méretekben, 1950-ben kezdődött meg a magról történő kopárfásítás.
MegközelítésA kilátó legegyszerűbben a piliscsabai vasútállomástól, a kék háromszög jelzést követve érhető el. A 2,3 kilométeres úton 220 méternyi relatív szintkülönbséget kell legyőzni, ami átlagosan 55 perc alatt teljesíthető. A meredek ösvény mellett több pihenőpadot helyeztek ki, komfortosabbá téve az itt eltöltött időt. A kilátó közvetlen közelében a kék körjáratú, a kék kereszt, és kicsit távolabb a sárga körjáratú turistaút garantálja a változatos barangolás környékbeli lehetőségeit. |
Kiemelkedő szakmai és egyesületi tevékenységéért 1957-ben az Országos Erdészeti Egyesület rangos Bedő Albert-díjjal tüntette ki a szakembert. A kopárfásítás addigra 300 hektárra bővült. Erdész szemmel nézve szakmai kuriózum (különlegesen nehéz) volt a kopárfásítás, hiszen előfordult, hogy az éves növekedési időszak alatt roppant kevés, mindössze 116 milliméter csapadék esett. A cél viszont mindenképpen nemes volt.
Ez az időszak napjainkra bekövetkezett, így az erdőgazdaság fokozatosan alakítja át a fenyveseket a kopárosodás folyamata előtt ott élt őshonos fajokból álló erdőállományokra.
A szakember egész pályafutását Piliscsabán, az erdők szolgálatának szentelte. 1955-től a Pilisi Állami Erdőgazdaság Piliscsabai Erdészetének, majd a jogutód Pilisi Parkerdőgazdaság Piliscsabai Erdészetének erdészetvezetője lett, és ebben a munkakörben dolgozott 1982-ig. Vezetésével a Piliscsabai Erdészet 3180 hektár erdőt újított fel, és 1617 hektár erdőt telepített. A szakembert 1994. március 2-án temették el Piliscsabán, ahol utcát is elneveztek róla – hozzá és munkásságához méltóan az erdő szélén.
A kopárfásítás eredményei napjainkra már kézzelfoghatóak. A fekete- és erdeifenyő fajok mellett megjelentek az őshonos lombos fafajok is, melyek kellemes árnyékot nyújtanak a nyári időszakban az erdőt járóknak. Piliscsaba jó megközelíthetősége – akár vonattal is –, és a Nagy-Kopaszról nyíló remek panoráma ösztökélte arra a Pilisi Parkerdőt, hogy a térséget 2015-ben újabb turisztikai látnivalóval gazdagítsa, egyben mementót állítson Dévényi Antal munkásságának.
A kilátó tervezésével Koller József Ybl-díjas építészt bízta meg az erdőgazdaság, akinek a keze nyomán született a Dunakanyar legszebb pontján a Prédikálószéki-kilátó is. Az ötletet a népszerű, fából készült építő-logikai játék, a Jenga adta. Már világszerte számos lakóépület, szálloda és turisztikai építmény valósult meg ebben az egyszerű, letisztult, szabályos hasábokat és kockákat felhasználó építészeti stílusban.
A 4,2 x 4,2 méter alapterületű épület tömör, egymásra rakott fenyőgerendákból készült. Az építéshez 132 köbméter faanyagot használtak fel. A kilátó padlószintje 11,5 méter magasan van, a közel 17 négyzetméter alapterületű kilátószintről pedig a Pilis csúcsát koronázó Boldog Özséb-kilátó, a Kétágú-hegy és a Visegrádi-hegység töltik ki a látóhatárt. Tiszta időben még az Esztergomi Bazilika kupolája is látható, a nézelődő alatt fekvő települések háztetői pedig apró színes mozaikoknak tűnnek. A kilátó mellé a Pilisi Parkerdő információs táblát, padokat és asztalokat, valamint tűzrakó helyet is kihelyezett, sokan ki is használják ezt a lehetőséget, és a kirándulást egy kis szalonnasütéssel kötik egybe.
Mészáros Péter
Pilisi Parkerdő Zrt.
